Tíz év veszély dupla áron

Létrehozva: 2007. november 29., 15:51 | Utoljára frissítve: 2007. november 29., 16:36	nyomtat	küld

Persze idehaza mindenki többet szeretett volna, hiszen a vízügynek az árvízkérdés megoldása az elsődleges, a természetvédők a folyónak és élővilágának akarnak több teret, a gazdálkodók pedig öntözésre használnák a tározók vizét. Mégis megszületett a kompromisszum.

Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában is komoly visszhangja volt és van a programnak. A természetközeli élőhelyek drasztikus megfogyatkozása ott ezek jelentős felértékelődéséhez vezetett. Rájöttek, úgy is lehet jövedelemhez jutni, hogy visszaadunk területeket a természetnek, a folyóknak, s inkább az idegenforgalomból élünk. Dániában a folyók visszakapják hajdani kanyarulataikat, Hollandiában a kukoricatáblák helyén egyre több az állat legelő az árvízvédelmi töltések közt.

A Vásárhelyi-terv megvalósítása azonban jelentős lemaradásban van, és most a kormány a gyorsítás helyett inkább a feladatok lecsökkentését választaná. Az Országgyűlés elé tárt törvénymódosító javaslat tíz évvel tolná ki a határidőt. A 2007 végi határidejű 6 tározóból kettő építése kezdődött meg, egy majdnem kész, egy sem üzemel. Felmerül a kérdés: mit segít a tízéves haladék? És mi lesz a vidékfejlesztés, a víz megtartásán alapuló gazdálkodás törvénybe foglalt céljaival?

Az árvíz már nem tartható a Tisza medrében. 1999 óta hatszor volt komoly védekezést igénylő árvíz a Tiszán. Azt is beláttuk, közösen, hogy pusztán a töltések magasításával nem érhető el megnyugtató eredmény. Közösen elfogadtuk a mentett oldali víz elhelyezésének ötletét. Végül abban is megegyeztünk, hogy tározók épüljenek, és azok üzemeltetése ne gátolja, hanem tegye lehetővé a gazdálkodást. Persze csakis úgy, hogy az elöntés a gazdának ne fenyegető veszélyt, hanem éltető elemet jelentsen. Telepítsünk oda gyepeket, melyeket marhák, lovak, birkák népesíthetnek be, legyenek nádasok, s más vizes élőhelyek a mélyedésekben, használjuk a vizet jobban tűrő, igénylő gyümölcsfajtáinkat! Az ártéri gazdálkodás rugalmasabban reagál a mostanában egyre gyakoribb "bolond" időjárásra is. A megtartott víz ellensúlyozza a klímaváltozás és az aszályok hatásait, és megélhetést ad a vidéknek.

A mezőgazdaság Európában és itthon is faramuci helyzetben van: a magas szintre fejlesztett technológiáknak köszönhetően óriási tömegű élelmiszert állít elő. Kissé fordult a kocka. A tömegtermelés raktározási kényszert, a nagy árumennyiség romló minőséget okoz, amit mesterséges adalékokkal próbál az élelmiszeripar helyrebillenteni. Terméscsökkentő, a gazdák korai nyugdíjazását ösztönző, a megművelt szántóterületek egy részének felhagyását, a kisebb hozamú, külterjes gazdálkodást támogató intézkedések születtek. Egyre szélesebb a biotermékek választéka, a bio már nem a kukacos almát jelenti. Betegek, kismamák, az egészségükre adók egyre több bioterméket vesznek, a természetes gazdálkodás termékeit. A mezőgazdaság túltermelési problémájára nem csak olyan ipari jellegű csodamegoldások születhetnek, mint az energianövények - gyakran előtanulmányok nélküli - telepítése. Amellett, hogy tömegtermékek helyett minőséget állíthatunk elő a tározókban, emberközelibb, élő tájat is kapunk, ami vonzza a látogatókat, tovább élénkítve a térség gazdaságát. Nem lenne szabad rendre beleesnünk azokba a csapdákba, amelyekből a régi EU tagállamok most kezdenek kikecmeregni.

Európa országaiban mindenhol a víz hiányától tartanak (Hollandiát kivéve, de az édesvíz ott is nagy kincs). Magyarországra ugyan a határokon át folynak be a vizek, mégis, a tavaszi hatalmas vízbőségnek köszönhetően hosszú távon számíthatunk rá: a Tisza a tavaszi áradáskor nyolcvanszor több vizet szállít hozzánk, mint nyáron. Ha ügyesen bánunk vele, tartalékainkat gyarapítja. És miért ne tudnánk ügyesen bánni vele, amikor a vízügyi szakmának messze földön elismert a mérnöki tudása? Ez a tudás lett az összetett megoldás, a Vásárhelyi-terv szolgálatába állítva.

A víz nem csak a folyóban és a csapból folyik. A felszín alatti vizek léte, mennyisége, tisztasága, mozgása meghatározó a talajokra, az ivóvizekre, a nyári strandolásokra, a horgászatra nézve is. Alig érzékeljük, mennyi szolgáltatást nyújt nekünk a természet. Ha elengedjük a tavaszi vizeket, és elmaradnak a nyári esők (amire egyre nagyobb az esély a klímaváltozás miatt), itt állunk az év háromnegyedében víz nélkül. És ez nemcsak azt jelenti, hogy szomjasak leszünk, hogy nem nő meg az őszibarack, és nincs tó, amiben strandolhatnánk, hanem idegen fajok elterjedéséhez, számunkra kellemetlen rovarok elszaporodásához is vezet, több vegyszert kell a mezőgazdaságban használni, és persze drágább lesz a vezetékes és a palackozott ivóvíz.

Sokak számára megélhetést, létbiztonságot, otthont jelent a vidéki élet. De ha csak a zsebünkre gondolunk, akkor is, állami szinten is szembetűnő veszteséggel jár a Vásárhelyi-terv elhalasztása, az árvízi kockázat fenntartása. Az egyébként is megnehezített falusi élet, megfejelve az árvízi kockázattal, a vidéki lakosság elvándorlását segíti elő. A városban a munkanélküliség növekedése, a falvakban a mezőgazdasági tevékenykedés viszszaesése a kocsmák forgalmát növeli, a feketemunkát terjeszti, kiszámíthatatlanná és még alacsonyabbá téve az állami adóbevételeket és növelve a szociális kiadásokat.

Ehhez adódik hozzá a hosszított ideig fennmaradó árvízi kockázat, mely egyetlen árvizes év alatt a Vásárhelyi-terv költségeinek negyedét veszi ki a zsebünkből. Sajnos párhuzamosan kell a hosszú távú befektetést és a napi kockázat költségeit vállalnunk. Ha ez nem megy, a teljes program mindenestől sokkal többe kerül. Ha az eredeti terv ütemezése szerint megépülnének a tározók, csak nyolc évig kellene készenlétben tartani a homokzsákjainkat, de ha ezt elodázzuk, akkor még 18 évig. Az elmúlt tíz év árvízi statisztikáját figyelembe véve ez a plusz tíz év négy nagy árvizet hozhat, ami nagyjából megduplázza az összköltséget.

A jó megoldás érdekében egyszerre kell növelni az árvízi biztonságot, a gazdasági biztonságot, azaz a vidékfejlesztést és az ökológiai biztonságot. Több víz kell, mert csak a vízből lesz valami, a víz hiányából nem lesz semmi, csak szenvedés. A betárolt víz további biológiai produkcióra képes. A 2004-es terv erre adott némi garanciát - most ezt a biztonságot akarják elodázni. Lesz még közvetlen veszély, gondolkodjunk előre!

Figeczky Gábor agrármérnök
Siposs Viktória környezetgazdálkodási agrármérnök,
a WWF Magyarország munkatársai