ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Pokorni: Hazugság Bajnai ígérete

Vállalhatatlannak és hazugságnak nevezte a Hír TV P8 című műsorában Pokorni Zoltán a németországi bérekkel kampányoló Bajnai Gordon ígéretét.
Létrehozva: 2013. szeptember 29., 14:46
nyomtat küld

Az Együtt–PM vezetője – aki januárban még a minimálbér csökkentését sürgette – nemrég azt nyilatkozta, hogy az adórendszer átalakításával 2015-től a nyugati országgal azonos szintű fizetést adna a magyaroknak. Pokorni Zoltán ezt kivitelezhetetlennek tartja. Szerinte egy szakadék széléről visszarángatott országban ez még megvalósíthatatlan.

Pokorni Zoltán a HírTV P8 című műsorában

– Ez egy bajban lévő ország, amit az elmúlt három évben sikerült a talpára állítani. Korántsem optimális a működése, a szakadék széléről rángattuk vissza, ne tetézzük a gondokat azzal, hogy olyan hazugságokat mondunk nyugdíjasoknak, orvosoknak, pedagógusoknak, amiről tudjuk, hogy megvalósíthatatlan. Két vagy három éven belül németországi kereseteket elérni hazugság, ez nem vállalható józan ésszel – jelentette ki Pokorni Zoltán.

(mno.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések