Természetvédelem piaci alapon?

Létrehozva: 2007. november 29., 16:05 | Utoljára frissítve: 2007. november 29., 16:36	nyomtat	küld

Ára lenne többek között a zöld felületek által előállított friss levegőnek, az erdők talajvédelmi és árvízvédelmi hatásának, valamint a rovarok megporzó munkájának, ami a világ élelmiszer-termelésének az alapja.

A drasztikus természetvédelmistratégia-váltásnak az adta meg az utolsó lökést, hogy az IUCN publikálta eddigi leglehangolóbb jelentését, miszerint napjainkban a szemünk előtt tűnik el több mint 16000 faj a Földről. A sok ezer feledésbe merülő élőlény között ott van a gerinctelen állatfajok 51 százaléka, a halak 39, a kétéltűek és a hüllők 31 százaléka, az emlősök 20 és a madarak 12 százaléka.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a hagyományos természetvédelmi stratégiák kudarcot vallottak.

Hiába igyekeznek növelni a védett területek kiterjedését, amikor a természetes élőhelyek pusztulása sokkal gyorsabb, és hiába születnek védelmi szankciók, ha a veszélyeztetett fajok kereskedelme ezekkel is megfékezhetetlen. Ráadásul tehetetlenek vagyunk az agresszívan terjedő, behurcolt fajok élőhelyfoglalásával, és a klímaváltozás következményeivel szemben is.

Az is világos, hogy jóformán semmit nem ér a gazdasági érdekekkel szemben az emberek erkölcsi érzékére, felelősségérzetére vagy esztétikai érzékére apellálni. Gretchen Daily, a Kaliforniai Stanford Egyetem kutatója ezért ismert tudósokkal és a WWF-fel karöltve négy mintaterületen már el is indította az úgynevezett Természeti Tőke Programot (NatCap).

Az elképzelések szerint az egészséges ökoszisztéma embereknek nyújtott szolgáltatásait egy erre felállított csapatnak kell beáraznia, amelyben a tudósok és a gyakorlati természetvédelmi szakemberek mellett ott vannak a kormányok képviselői, vezető pénzpiaci szakemberek és az adott ország iparági vezetői. Az ő feladatuk, hogy olyan értékeket határozzanak meg, amelyek már gazdaságilag is ösztönzőleg hatnak, azaz ami mellett megéri kímélni a természeti erőforrásokat.

A Természeti Tőke Programot a Hawaii-szigeteken, a kaliforniai Sierra Nevada és a tanzániai Arc-hegységben, valamint a Jangce felső szakaszán vezették be. Kínában a NatCap költség-haszon elemzése képezi az új erdővédelmi politika alapját. A dokumentum kimutatta, hogy a kormánynak megéri támogatással ösztönöznie az erdőtelepítést a Jangce felső szakaszán, mert így megelőzheti az olyan tragikus áradásokat, mint amilyen az 1998-as volt, amelyben ezrek vesztették életüket, és mérhetetlen anyagi kár keletkezett.

Eközben a Hawaii-szigeteken George Sugihara ökológus-matematikus modelljét vetették be. Hawaiin az ő feladata volt, hogy olyan ösztönző rendszert dolgozzon ki, amely segíti a kardhalhalászatot, miközben minimalizálja a halászat közben véletlenül elejtett, veszélyeztetett teknősök számát.

Eddig úgy próbálták menteni a ritka hüllőket, hogy minden évben korlátozták a halászhajók által elfogható teknősök számát. Ha egy hajó elérte a határt, abban az évben nem dolgozhatott tovább, az engedélyét bevonták. Ezzel csak az volt a gond, hogy mindenki olyan intenzíven és agresszíven halászott, amennyire csak tudott, hogy mielőtt eléri a bűvös határt, minél több profitra tegyen szert.

Sugihara a kvótarendszert azzal egészítette ki, hogy a teknősökhöz pénzbeni értéket rendelt, és a teknőskrediteket piacra dobta, kicsit ahhoz hasonlóan, mint ahogyan Európában a szén-dioxid-kibocsátók kereskednek a CO2-kvótákkal.

Modellje szerint minden halászhajó évente meghatározott mennyiségű teknőskreditet kap. Ami megmarad, azt szabadon eladhatja, aki pedig többet ejt el a rendelkezésre álló keretnél, annak fizetnie kell. Teknőskreditet az új rendszer szerint természetvédelmi szervezetek is vásárolhatnak, és megjutalmazhatják vele a természetvédelmi szempontból helyesen dolgozó halászhajókat, amit ők pénzzé tehetnek.

Eric Dinerstein, a WWF washingtoni természetvédelmi igazgatója a New Scientist rendszerrel kapcsolatos kételyeket firtató kérdésére elmondta: - Nincs több időnk kísérletezgetni, és nincs időnk bizonyítani a Természeti Tőke Program hatékonyságát. Már csak azért sem, mert azokban az országokban, ahol lenne pénz kutatásra és releváns mennyiségű adat összegyűjtésére, ott már annyira megcsappant a biodiverzitás, hogy az ő adataik valószínűleg torz eredményt szülnének. Mivel az eddigi módszerek nem vezettek eredményre, másképp próbáljuk menteni a menthetőt.