Nem a világ végén, Isten tenyerén

Létrehozva: 2007. december 1., 11:30	nyomtat	küld

Békéscsabán a belvárosi katolikus közösségben ismertem meg. Hitoktatóként, plébániai népművelőként kitűnt a szeretetével. Most Zamárdiban a faluközösség művelődésszervezőjeként hasonló odaadást tapasztal a kívülálló. Itt szintúgy hitoktató, s tagja az egyházközségi képviselő-testületnek, de tevékenységének zöme most a templom falain túl terjed.

1983-ban végzett Sopronban. Első munkahelyén, az Erdészeti Kutató Intézetben az erdővésszel, a tölgyesek pusztulásával foglalkozott. Négy éven át járta hegyeinket. "Jó volt! Csak az ökológiai kutatást körüllengte a marxista szellem: Kellene találni egy kórokozót, amelyre szocialista vegyiparunk majd keres ellenszert. Ahelyett, hogy a nagyipari környezetszennyezést vették volna górcső alá." Menekülésre vette a dolgot: segédmunkásnak állt, majd - jövőre lesz húsz éve - népművelő lett Tahitótfaluban. Ott oltódott be az organikus életszemlélettel. "Induljunk ki a népi, nemzeti hagyományokból. Az a televény, amelyből meríteni lehet!" Megszervezte a tahitótfalusi passiót, amelynek tömegjeleneteiben a fél falu játszott, nagypéntekenként a Duna-parton adták elő. Betlehemes játékkal is szerepeltek sokféle közönség, a váci fegyencek, a dunaalmási református intézet elmefogyatékos gyermekei vagy a horvátországi háborús magyar menekültek előtt. Bátorítást is kapott: 1992-ben a rendszerváltó kormány miniszterétől Népművelésért Díjat nyert.

"Kopírozni a múltat lehet, ám sokszor értetlenséget válthatunk ki vele, mert nem olyan lelkületűek ma az emberek, mint akiknek a hagyományőrzés természetes volt. A népi és nemzeti hagyomány univerzális kincs, olyan érték, amelyet más nem tud fölmutatni. Hiszek abban, hogy a táji, községi értékben az egyetemes emberi is jelen van" - fejtegeti. És sorolja, mit igyekeznek megtartani korunknak megfelelően a zamárdiak.

Elsőnek Szent Vince napját említi: január végén a szőlősgazda baráti társaságával régen kiment a pincéjéhez, szemrevételezték a szőlőt, megkóstolták a bort, nótáztak. A zamárdiak ma az ő vezetésével mennek a Szent Kristóf pincészethez a szőlősgazdaünnepre. A gyermekek Mátyás napján közösen sípot készítenek, hogy felébresszék a téltől tespedt madarakat, az igazságos királyról szóló meséket mondanak. Március 15-én szép huszáros felvonulással, fáklyás menettel ünnepelnek, s némely évben az ágyú is megdörren.

"Zamárdiban minden történeti kornak van emléke. Szent Iván éjjelén időutazásra indulunk. Zenével, versekkel idézzük meg az emlékhelyeken az adott kort. A templomnál gyülekezünk, a '48-as és az '56-os emlékműnél. Az első stáció tehát mindig 1956. Ezután a temetőbe megyünk, az első és második világháború községi hősi halottjainak kápolnájához, majd Szervátiusz Tibornak a honfoglalás 1100 éves évfordulóján emelt turulszobrához, ahol Szent István és Szent László világába jutunk el. Onnét a hun, avar ősöket idéző Szamárkőhöz, majd a Kilátóhoz, a kuruc szabadságharcra emlékeztető Rákóczi-kőhöz kerülünk. Tovább az erdőben a tihanyi bencések 1896-ban állított Vaskeresztjéhez megyünk a Tatár-csapáson át, ahol Árpád vezérünkre emlékezünk. Ezen a helyen áldomást is tartunk. Kora délután érünk egy dombhátra, valaha itt volt a falu, a népre itt gyújtotta rá a török a templomot. Vissza végül a '48-as emlékműhöz, majd a tónál fejezzük be a Kecskés együttessel az időutazásunkat."

Betlehemező társulatot itt is szervez Gál Péter: Dél-Baranya és Muraköz után idén a Felföldre, Zoboraljára és Mátyusföldre készülnek bemutatkozni. A nagyvilág értékeire is nyitott Gál Péter. Ennek jegyében csendülnek föl a világ nagy zeneszerzőinek művei a nyári templomi hangversenyeken. Szívügye egy zenész házaspár által Zamárdiba hozott utcafesztivál segítése is. Persze itt sincs másként: a falu nem követi egy emberként. "Az emberekkel saját küszöbüket átléptetni a legnehezebb." Vasárnap esténként néptánc, máskor polgári asztaltársaság a nemzeti érzelműeknek, versbarát kör: Gál Péter szerint ez legalább annyit ér, mint egy tömegrendezvény. "Egyre nehezebb megküzdeni az emberekért! Fokozatosan veszítették el az emberek a hitüket a jövőben; vagy mondjam úgy, megingott a hitük. Mentsvár az otthon, ahol elbújhatnak, megszabadulhatnak a ma gyötrő gondjaitól. Azt látom, hogy mindegyre fogy a lelkekben a nyitottság."

"Lesz Vigasz" - hirdeti az egyik zamárdi szórakozóhely cégtáblája. Abban az életrevaló szellemben, amely művelődésszervezőnkre is jellemző: a saját hagyomány és a nagyvilág valamelyes értékeinek az ötvözésével mutatni meg magunk, fogni össze a helyi közösséget. Amíg lehet.

A 2004. december 5-i népszavazáson sikerült: a helyi polgári összefogás nyomán 71:29 volt az arány, Zamárdiban a kettős állampolgárságra voksolt az elsöprő többség. Azóta szervezi Gál Péter a stafétaszerű és minden Kárpát-medencei magyarok lakta területen áthaladó feltámadási menetet a tihanyi apátságból és Zamárdiból húsvétkor két irányban, hogy a magyar összefogás kis fáklyáját pünkösdre eljuttassa a legszentebb székely búcsújáróhelyre, Csíksomlyóra.

"Aki ebből a szerves szemléletből indul ki, érezheti a Kiskunságban, Zalában, bárhol e hazában: nem az Isten háta mögött, hanem Isten tenyerén él".