Kényszerpályán

Létrehozva: 2008. január 4., 11:37	nyomtat	küld

A megszorító intézkedések következményei miatti felelősség alól ugyanis a kabinet úgy próbál kibújni, hogy az önkormányzatokra hárítja a népszerűtlen döntéseket és a felelősséget. Erről beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán, a Fidesz önkormányzati kabinetjének vezetője is, amikor elmondta: "sem a rossz gazdaságpolitikáról, sem a hatalmas hiányról nem a helyi önkormányzatok tehetnek, mégis a kormány részben áthárítja a saját felelősségét".

Az önkormányzatok sok helyen látnak el közszolgáltatásokat. Ám ha nem rendelkeznek megfelelő anyagi fedezettel, akkor képtelenek fenntartani őket. Az előállt kényszerhelyzetben most helyben kell meghozniuk olyan intézkedéseket, amelyeket egyébként legszívesebben elkerülnének. Esetleg vehetnek fel hitelt, bocsáthatnak ki kötvényeket, de az önkormányzati eladósodottság már így is kezelhetetlen mértékűvé duzzadt.

Kicsúszik az irányítás az önkormányzatok kezéből. A kormányzat úgy tenyerelt rá döntéshozói jogkörükre, hogy elvette a pénzüket. Hiszen hiába döntene esetenként a testület egészen másként, esélye sincs rá, hogy mérlegelje, mi lenne az indokolt, a (leg)jobb megoldás. Amikor pedig azt látjuk, hogy az önkormányzatoknak elkülönített források az idén kilenc százalékkal csökkennek a tavalyihoz képest, akkor ezeknek a testületeknek egyszerűen meg van kötve a keze.

Üres zsebbel nem lehet beruházni, nem lehet jövőt építeni, nem lehet a fejlődést, a felzárkózást elősegítő intézkedéseket hozni.

Áron G. Papp svájci gazdasági szakértő, a Swiss Media Services munkatársa is arra figyelmeztetett, hogy Magyarországon még mindig kiugróan magas az állami újraelosztás mértéke, nemcsak a nyugati államokhoz viszonyítva, de a keleti országokhoz képest is. Ez olyan súllyal nehezedik a szociális ellátórendszerekre, hogy, konvergencia ide vagy oda, már-már lehetetlenné teszi az államháztartás egyensúlyának megteremtését. Amíg bruttó tíz százalékkal magasabbak nálunk a költségvetés kiadásai a GDP mértékéhez viszonyítva, mint Kelet-Közép-Európa más országaiban, addig a helyzet javulására sem számíthatunk. A valódi reformok pedig az idén is elmaradnak.

Azzal szemben, ami most folyik az országban, a rendszerváltás előtti időkből örökölt rendszerek ésszerűsítése lenne a valódi reform. Mert nem az a valódi reformer, aki mindent - hatáskört és pénzt - megszorít és elvon, így teremtve meg az önkormányozhatatlanságot.

Újraelosztás és kényszerpályák kijelölése helyett elég lenne meghagyni a lehetőséget, hogy az arra hivatottak szabadon meghozhassák döntéseiket. A központi irányítás üdvözítő mellőzésével.