Közállapotok

Létrehozva: 2008. január 19., 09:29 | Utoljára frissítve: 2008. január 19., 09:39	nyomtat	küld

Például ősszel az utolsó fürtjéig ellopom a szomszéd szőlőjét, úgyis annyit kínlódik, bajlódik vele, legalább a szedés fáradságától megkímélem. Nem kockáztatok semmit, minimális veszély sem fenyeget, hiszen a rendőrség megélhetési bűncselekménynek minősítené a lopást, márpedig a megélhetésiek folyton lopnak, nem is érdemes foglalkozni velük. Még akkor sem kéne aggódnom, ha megtalálnák nálam a corpus delictit, a szőlőről úgysem lehet bebizonyítani, hogy a szomszédé volt, a végén még ő járna rosszul a hamis vádaskodás miatt. Remélem, nem kell hosszan bizonygatnom, hogy a fenti eszmefuttatást nem gondoltam komolyan, egyszerűen csak érzékeltetni akartam, milyen abszurd világban élünk. S mégis, az emberek döntő többsége megmarad a becsület és a tisztesség útján, s igazság szerint én sem kívánok letérni róla, a szomszéd szőlőjébe is csak akkor teszem be a lábam, ha meghív, hogy segítsek szüretelni. Pedig nagyon nagy bajba kerülhetünk mindketten, több százezer forintos büntetést kaphatunk feketemunka, tb-csalás, adóeltitkolás meg miegyéb miatt, nem is szólva a pár hónapos (éves) elzárásról, amit azért osztanának ki, mert a munkaügyi felügyelőt elirányítanám oda, ahová való. Ezek a paradoxonok részleteiben gazdag képet adnak a honi igazságügyben uralkodó közállapotokról, a jogállamnak csúfolt jogszolgáltatás önkényeskedéseiről, amit így is összefoglalhatnánk akár: nem vészes, ha bíróság elé kerülsz, csak ártatlan ne légy, mert akkor az Úristen sem képes megmenteni a büntetéstől. Kivéve, ha maga az igazságszolgáltatás nyilvánít ártatlannak, az minden rémtettet, aljasságot felülír. Itt van a jólelkű Princz Gábor esete, okuljunk belőle! Princz az ország második legnagyobb lakossági bankját igazgatta alapos felkészültséggel és nem kevés szakértelemmel. Utóbbit bizonyítja, hogy tízéves működése alatt csak alig több mint 200 milliárd forint szivárgott el kézen-közön, hogy hová, azt nem tudjuk meg soha. Volt valaha a magyar közéletben egy másik Princz is, a Gyula. Az is derék ember volt, informatikai szakember, évtizedekkel a számítógép elterjedése előtt. Ha ő vezethette volna a kihallgatásokat, a Gábor gyerek nemcsak alapos, feltáró vallomást tesz, hanem még a Kulcsár-ügyet is szívesen magára vállalja. Ám a Gábort jogállami módon, udvariasan kérdezgették, így makulátlan ártatlanságát hangoztatta, mondván, mindvégig a legjobb meggyőződése és tudása szerint irányította a bankját. A bíróság tekintettel volt arra, hogy vannak emberek, akik tök hülyék a pénzügyekhez, a banki folyamatokhoz és hasonló dolgokhoz, s az ilyeneket mégsem lehet börtönbe csukni pusztán azért, mert nem tudják, hova lett 200 milliárd. (Minden magyar állampolgár adott húszezret, s azzal lenullázta az állam a jóságos Princz hiányát.) A bíróság érthetetlen ítéletet hozott, elismerte Princz ártatlanságát, de mégis 3,6 millió forint befizetésére kötelezte, csak hogy lássa szegény, kivel van dolga. Aggódunk Princz Gáborért. Állítólag nem dolgozott saját zsebre, vagyona nincs, tíz év alatt a tartalékai is leapadhattak. Pénzügyi tanácsadóként próbál megélni, de ki az az elvetélt háborodott, aki tőle kér tanácsot? Józan számítások szerint a befizetendő 3,6 millió forint messze meghaladja Princz Gábor anyagi lehetőségeit. Rettegünk attól, hogy legközelebb valamelyik aluljáróban látjuk hajléktalanként kéregetni, esetleg saját lírai zengeményei stencilezett példányait árusítani. Szegény Princz, a megélhetési élhetetlen, az egykori bőkezű mecénás, most alamizsnára szorul... Csak nehogy megsajnáljuk a végén! Gyalázatos közállapotok uralkodnak ott, ahol már a tisztességet is relativizálják, ahol az ártatlanság is viszonylagos lesz, sőt a hivatalos felfogásban a bűnösség egy speciális formájává válik. Az emberi mivoltukból kivetkőzött szadista rendőröket bűnösnek mondja ki a bíróság, büntetésük az ártatlanokat megillető felmentés. A bíróság díjazta, hogy a rendőrök gátlástalan hazugságaikkal lehetetlenné tették az igazság felderítését. Még meg is dicsérték őket az eredményes hamis tanúzásért. Eddig az őszinte vallomás számított enyhítő körülménynek, mostantól a hazugság. Ezen elképesztő ítéletek után van még értelme igazságról, jogról, jogállamról beszélni ebben az országban? Ahol a pitiáner bűnözőt humanizmusból hagyják bűnözni, a 200 milliárdot eltapsoló bankárról nem feltételezik a szándékosságot, ahol a sikertelen rendőrök a magatehetetlen, védekezésre képtelen, békés polgárokon vezetik le frusztrációjukat, mert tyúktolvajokért nem nyúlhatnak le, a fehérgallérosokhoz meg nem érhetnek fel. Ahol a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás kéz a kézben csúfolja, gyalázza meg a rendet és az igazságot, s ehhez a törvényhozás többségétől és a kormánytól cinikus, cinkos támogatást is kaphat. Ahol törvénytelen eszközökkel szerezték meg a hatalmat, ott a törvénytelenség, a jogtiprás, a hazugság alapvető norma lesz, hiszen a győztest csak ezek legitimálják.