Vakációkényszer

Létrehozva: 2008. január 23., 08:35 | Utoljára frissítve: 2008. január 23., 08:39	nyomtat	küld

Mindenesetre Gál J. lemaradásának (vagy leváltásának) igazi okát nem mondják meg, helyette kommunikálják, azaz mind az érintettek, mind a hivatásos kommentátorok beszélnek összevissza. Előre mulatnak azon, hogy az elemzők majd kitalálnak mindenfélét, de egyiknek sem lesz igaza. Sem annak, aki azt állítja, hogy Gál J. menekül a süllyedő hajóról, sem annak, aki úgy véli, Gyurcsány beáldozta régi bizalmasát, bűnbaknak téve meg őt és a vérszegény kommunikációt a reformok masszív népszerűtlensége miatt. Komoly elemző semmiképpen nem éri be a mintapapa változattal, mert azon nincs mit elemezni.

Szóval nehéz helyzetben van az, aki Gál J. Zoltán lelépésének (netán menesztésének) magyarázatára vállalkozik, de annak sem könnyű, aki eddigi pályafutását szeretné összegezni. Maga a pályaív igazán lendületes, a rendszerváltás utáni kontraszelekció remek példája. Újságíróként kezdte, egy országos napilap főszerkesztő-helyettesi posztjáig jutott huszonnyolc évesen, majd továbblépett, és kormányszóvivő lett, ami az ő kinevezése előtt még köztiszteletnek örvendő beosztás volt, majd szegény Medgyessyt hátrahagyva Gyurcsány Ferenc társulatához csapódott, ahol a kommunikációs csapatot irányította miniszterelnökségi politikai államtitkárként, nem mellékesen mint a kormányfő kabinetfőnöke. Ezek elég hangzatos stallumok, de nem feltétlenül járnak valódi hatalommal.

Egy igazán jó kabinetfőnökről soha nem lehet tudni, hogy talpnyaló lakáj-e, vagy megbízható bürokrata, esetleg szürke eminenciás, a gazda rossz (jó) szelleme, aki a háttérbe húzódik ugyan, de mégis irányítja az eseményeket. Gál J. Zoltánról annyit bizton elmondhatunk, hogy szürke volt. Újságíróként, szóvivőként, politikai közszereplőként nem volt benne semmi eredeti, semmi szellemes, semmi magávalragadó. Ugyanakkor a kormányszóvivőséget ő tekintette először "politikacsináló" beosztásnak, s ő indította el azt a szokást, hogy a kormány, a kormánypártok számára kényelmetlen kérdésekre nem válaszolt, hanem a kérdéseket feltevő orgánumokat minősítgette. Ez a fajta arrogancia az utódai közt haladó hagyománnyá vált. Hogy ezenfelül volt-e valóságos hatalma, bírt-e bármiféle értékelhető, maradandó befolyással az elmúlt 6-7 év eseményeire, annak eldöntését ismét az elemzőkre hagynám, mint teljességgel érdektelen kérdést. Azt viszont leszögezhetjük, a reformok késlekedésének, elutasítottságának, minden fronton való sikertelenségének legkevésbé az erőtlen, a nem eléggé sulykolt, lagymatag kommunikáció az oka. Nem valószínű, hogy mire a legifjabb Gál járni kezd, Szegedből biopolis, Miskolcból meg technopolis (vagy fordítva) válik, mert a búcsúzó kabinetfőnök hiánya úgy felgyorsítja a reformokat, akár az őszödi beszéd az MSZP leépülését.

Megjegyzendő, hogy Gál J. Zoltán nem kíván túl sok időt a családjával tölteni, egyes hírforrások szerint két-három hónap elég neki (ez idő alatt egy újszülöttnek legfőképpen az anyja közelsége a fontos), s visszatér a politika porondjára. Talán kommunikációs tréninget tart majd, vagy aranyáron mért tanulmányokat ír, esetleg szerez végre egy diplomát, és azért húz némi szegény honoráriumot a párttól, miként ez bukott, félreállított, mellőzött, visszavonult szocialista politikusok esetében szokás.