Belgrád és Brüsszel

Szerbia megtette a magáét. Ha egy leheletnyivel is, de a Nyugat-barátnak nevezett Borisz Tadics legyőzte a radikális Tomiszlav Nikolicsot. Bár Karadzsics és Mladics még mindig nincs rács mögött, Belgrád erkölcsi fölénnyel várhatja Koszovó függetlenségének kikiáltását. A választás ugyanis az albánok lakta tartományról is szólt. Washingtonban s talán Európa nyugati részén is sokan voltak, akik titkon Nikolics győzelmében bíztak. Hiszen ha Vojiszlav Seselj hágai vádlott belgrádi helytartója elnökké avanzsál, akkor máris egymást követték volna a "na, ugye, megmondtuk" vagy a "lám, a szerbek igazi arca" kezdetű érvelések.

Létrehozva: 2008. február 5., 07:28	nyomtat	küld

Washingtonban nyilván már elkészült a terv arra, miként helyezi el George Bush Nikolics Szerbiáját a "gonosz tengelyén". Közvetlenül ezt követően indulhatott volna a nagy terv: a finoman szólva sem feddhetetlen múltú Hasim Taqi koszovói "miniszterelnök" kikiáltja a tartomány függetlenségét, az Egyesült Államok azt azonnal elismeri, őt követik nyugat-európai szövetségesei, majd sok-sok újságcikk születik az őrjöngő szerb nacionalizmus karmaiból kiszabadult albánok "felszabadításáról".

Persze az utóbbi elképzelés Tadics győzelmét követően is megvalósul (napok kérdése csupán Koszovó függetlenedése), Belgrád most mégis emelt fejjel várhatja a fejleményeket.

José Manuel Barroso levélben gratulált a szerb elnöknek újraválasztása alkalmából. Megerősítette, hogy Brüsszel fel kívánja gyorsítani Szerbia közeledését az unióhoz. Ha az Európai Bizottság elnöke komolyan gondolja mondandóját, talán van valami eredménye a szerbiai voksolásnak, így a délvidéki magyarok Tadics melletti kiállásának.

Jelenleg a maga Trianonját élő Szerbia integrációját többek között az a Hollandia gáncsolja a legnyilvánvalóbban, amelynek korábbi vezetéséről fehéren-feketén kiderült: politikai és katonai felelősség terheli a srebrenicai vérengzés meggátolásának elmulasztásáért.

Míg Brüsszel Belgrádot vizsgálgatja, addig Koszovó ügyét nagyvonalúan átengedte Washingtonnak. Ezt igazolja az a nemrég napvilágra került jegyzőkönyv is, miszerint a soros EU-elnök Ljubljana azt a felszólítást kapta a Bush-kormányzattól, hogy elsőként ismerje el Koszovót. A dokumentum rögzíti azt az amerikai óhajt, melynek értelmében úgy lenne a legjobb, ha a koszovói parlament egy vasárnapon kiáltaná ki a terület függetlenségét, akkor ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem tudna - orosz kérésre - azonnal összeülni, s mire tanácskozni kezdene, már megtörténnének az első elismerések.

A jegyzőkönyvben egyetlen szó nincs az EU önálló irányvonaláról a szakadár tartomány ügyében. Koszovó az idei év talán legfontosabb nagypolitikai kérdése. Borisz Tadics győzelme talán az utolsó pillanatban ébresztheti rá Brüsszelt arra, hogy Szerbiában még mindig bíznak a súlyos válság sújtotta Európai Unióban. Déli szomszédunk most még integrálódna, négy-öt év múlva már aligha. Naiv, aki úgy gondolja, hogy csak Szerbia veszít azzal, ha hátat fordít az uniónak, s mondjuk Oroszország felé fordul. Ahol egyébként tárt karokkal várják.

A demokrata jelöltre egységesen szavazó délvidéki magyarság utolsó reményei úgyszintén Brüsszel felé irányulnak. Lesz-e hamarosan vízummentesség, közeledés az unióhoz, s így az anyaországhoz? Képes lesz-e a Washington ügyködését tétlenül szemlélő EU arra, hogy garanciákat teremtsen a koszovói szerbek autonómiájához, példát mutatva ezáltal a kisebbségi kérdés rendezésére? Tadics győzött, most az unión a sor.

(Pataky István, Magyar Nemzet)