Utópista liberálisok

Igazából nincsenek utópista liberálisok. A nagy, sokat emlegetett utópisták, mint Morus, Campanella, Babeuf, a szocialisták közül Owen, Fourier, Saint-Simon, de idesorolhatjuk a narodnyikokat is, nemcsak arról ismerszenek meg, hogy megvalósíthatatlan társadalmak felépítésén álmodoztak, olykor fáradoztak, hanem arról is, hogy megadóan tűrték az eszméiket és személyüket lejáratni szándékozó gúnyolódást, kritikát, gyalázkodást, rágalmazást. Nem ártottak nekik a legdurvább alpári támadások sem, mert erőt meríthettek abból a sokszor naiv jó szándékból, amellyel szűkebb és tágabb környezetük - végeredményben az egész emberiség - sorsát akarták jobbra fordítani, felismerve, hogy emberbaráti tetteikkel kölcsönös érdekeket szolgálnak.

Létrehozva: 2008. február 6., 06:46 \| Utoljára frissítve: 2008. február 6., 07:31	nyomtat	küld

Rossz, átgondolatlan, ostoba, megvalósíthatatlan eszmékből a liberálisoknál sincs hiány. Viszont jó ideje nem lelni már köreikben azt a mások tiszteletén és megbecsülésén alapuló humánumot, filantrópiát, emberi jóérzést, jobbító, építő, szépítő, felemelő szándékot, amely az utópistákat jellemzi. Van helyette mélységes lenézése, undorba hajló megvetése a tömegnek, a népnek, amely méltatlan arra, hogy a liberálisok képviseljék, ellenben köteles lenne örvendezni, amikor liberális módon boldogítani akarják.

Így válik érthetővé, hogy a liberális (no meg a velük szövetséges) politikai erők miért hordanak össze annyi eszement baromságot múltról és jövőről, szocializmusról és kapitalizmusról, egyénről és társadalomról. Valamikor az ezredforduló táján azon sápítoztak kifinomult ízlésű liberálisok: mily visszataszító az, aki a rendszerváltás után még kommunistázik, csak tahók, bunkók, bőgatyások, antiszemiták, rasszisták, gyűlölködők, legrosszabb esetben fideszesek vetemednek arra, hogy hóhérnak nevezzék a hóhért, besúgónak a besúgót, kommunistának a kommunistát. A liberálisok szerint a modern, sokszínű Európában tűrhetetlen az ilyesmi. Azóta az is tűrhetetlenné vált, hogy a választók ragaszkodjanak a választások tisztaságához, s a csalással hatalomra jutott kormányon számon kérjék az ígéreteit; hogy a társadalom nem nyugszik bele birkamód a társadalmi szerződés egyoldalú felrúgásába; hogy nem hajlandó ingyenesnek tekinteni azt, amire minden egyes magyar állampolgár minimum 250 ezer forintot fizet be évente az államkasszába. Ennyi elvetemültség nyomán már a liberálisoktól sem vehető rossznéven, ha lekommunistázzák az amúgy is lenézett, nem Európába való politikai ellenfelet s a mögötte állókat. Akinek ez nem tetszik, azt lefasisztázzák a tetejébe.

Korunk topliberálisa, Horváth Ágnes laza mozdulattal levezényli, hogy a haladó szellemű emberféleség miként viszonyul a világhoz, nemzethez, országhoz, társadalomhoz, élethez, halálhoz. Azt mondja: profitorientáltak a háziorvosok, a kórházak, az egész egészségügy, hiszen kapitalizmus van, ahol az egész világ a profitról szól. Az említett utópistáknak már uszkve kétszáz éve is árnyaltabb képük volt a kapitalizmusról, mint miniszter asszonyunknak, de emiatt bánkódjék a kizsákmányolás. Inkább arra lennénk kíváncsiak, Horváth Ágnes tudatában van-e annak, hogy az úgynevezett egészségügy elsősorban és mindenekelőtt az emberek egészségének megőrzéséről (megelőzés) és visszaállításáról (gyógyítás) szól, legkevésbé sem profitról és nyerészkedésről. Hallott-e arról, hogy az orvoslás sok ezer éves történetét a hivatástudat, a lemondás, az önfeláldozás írta és írja, nem az elesettek és a rászorulók kifosztása? Ha Batthyány-Strattmann László ma élne, megbírságolná egy vadbarom egészségügyes bürokrata, sőt a reform ránk kényszerítése után a praxisát is "eljogállamizálnák". Biztos, hogy a Fourier-féle falanszteren kell nekünk szörnyülködnünk?

(Ugró Miklós, Magyar Nemzet)