A biztonságról

Számtalanszor hallott válasz a rádió-, tévériporternek arra a kérdésére, mit kívánna magának, a családjának, ha az teljesülne: "Azt, hogy ne legyek beteg. Ne legyünk betegek. Csak egészség legyen! Ha az megvan, minden megvan." A józanul gondolkodó emberek, de a köznapi gondoktól elrugaszkodott gazdagok is tudják, hogy a dolgos, takarékos életvitel önmagában éppúgy nem óv meg a betegségtől, a balesettől, mint a milliárdos vagyon, a pénzért megkapható szociális kiváltság. Nem dohányzó kertvárosi polgár is kap tüdőrákot, biokoszton élő sportembert is érhet ostoba sérülés. Patológusdoktor ismerősöm szerint, aki több ezer embert látott "belülről", a legtöbb esetben három-négy, egyenként is halálhoz vezető betegség kezdeménye található meg egy baleset miatt elhunytban.

Létrehozva: 2008. február 11., 07:12 \| Utoljára frissítve: 2008. február 11., 07:21	nyomtat	küld

A közhelyek többnyire igazat mondanak. Még egy kívánkozik az eddigiekhez: az ember biztonságra vágyik. A természetéből fakadóan, hiszen ösztöneit még az állatvilágból örökölte, ismereteit generációk százai halmozták fel, s ezt parancsolja akár a gondolkodása, akár a hite. Akkor is igyekszik úgymond bebiztosítani magát, gondoskodni maga és szerettei anyagi hátteréről, öreg napjairól, ha az élet naponta megcáfolja az értelmét. A XX. század egész története az ellenkezőjét diktálná, a napi bűnügyi és gazdasági hírek hallatán jobban tenné, ha maga költené el a pénzét, és nem a tolvajok, befektetői tanácsadók, pénzügyminiszterek szednék ki a zsebéből. De mégis. "Biztosítás biztonság!" - hirdette egy emberöltőn át az óbudai völgyzáró gátnak nevezett, tízemeletes panelház tetején az óriás reklámfelirat. Amíg éjjel világított, alatta húsz lépcsőház nyolcszáznyolcvan lakásában egy nagyközségnyi ember álmodott a késő kádári korszak biztonságának örökkévalóságáról. Ha takarításkor leesett a létráról, lábtörésre négyszáz forintot fizetett a háztartási biztosítás, ha egy hónapnál tovább nyomta az ágyat, a táppénzen felül is járt valami pénz. A társadalom - kevés számú, szinte személyesen ismert kivétellel - a biztonsága kedvéért lemondott a szabadságáról, nem tudván, hogy aki ezt teszi, mindkettőt el fogja veszíteni.

Ha ma késő délutánig nem jön közbe semmi - valami terrorista nem fúj minden kormánypárti képviselő hóna alá egyszerre viszketőport -, a magyar Országgyűlésben újra szavaznak az egészségbiztosítási törvényről. Az országot hónapok óta felzaklató "reformjogszabály" alapkérdése az ország betegellátási rendszerének, pénzügyi hátterének gyökeres átalakítása. A kormány oldaláról szemellenzős makacsság, gőg és eltökéltség, a tervek bírálói részéről az érthetően megfogalmazott ellenérvek, aggodalmak állnak szemben. A magyar társadalom százalékokban, rokonszenvindexekkel mérhető véleménye a szakmai és politikai ellenzék álláspontját támogatja. Szószaporítás helyett idézzük a köztársasági elnök minapi érvelését a kérdésben: "Reformpárti vagyok, de az ilyen súlyú átalakítások a társadalom egyetértése, támogatása nélkül nem vezethetnek sikerre." Az egyetlenként nyilvánosan ellenszegülő szocialista képviselő két napja a televízióban elárulta, papíron bemutatta, hogy a pártja miféle módszerekkel próbálja rávezetni a "helyes" gombnyomásra, kimondva azt is, hogy az egész szavazás lényege az SZDSZ benntartása a koalícióban, az ellenzék a parlamenti többséggel szemben nem tud érdemben beleszólni a játékba. Politikai oldaláról nézve ez a ma délutáni műsor előzetese. A törvény meg sem született, de már mindenki megismerhette. A magyar egészségügy "reformláza" a kórt jelző tartományba emelkedett, jól működő kórházakban ilyenkor éles bip-bip hang jelzi, amikor a pulzus, a vérnyomás veszélyzónában van. A háziorvossal, szakrendelővel, kórházzal találkozó emberek naponta látják, hallják, tapasztalják az egész intézmény betegségét, az eddigi rendszer széthullását, az újításoknak vélt félrekezeléseket, az érthetetlen "műhibákat", a pazarló látszatcselekvéseket. Doktorok és pácienseik versenyt panaszkodnak, a rendelő asztalát ellepik a kitöltendő papírok, a beteg nem kaphatja meg a kívánt kezelést, gyógyszert, míg orvosa receptírás helyett jogszabályokat olvas. Rémtörténetek borzolják az idegeket a Lipótmezőről szélnek eresztett pszichobetegekről, a pénzelvonások és az emberhiány miatt meghalt emberekről, akik műtőágyról leesve, mentőre várva, egy napig kórházból kórházba hurcolva végezték. Az emberek biztonságérzete veszett a semmibe Magyarországon az elmúlt hónapokban. Pontosan azóta, hogy a hatalomban lévők rátámadtak a társadalomra. Közbiztonság már amúgy sincs, a kórházi "biztonságra" meg ott a kórtermi széf - a biztonsági (!) szekrény -, (valakinek) fontos "reformként". Szabadságot már nem is kínálnak érte cserébe...

Akinek van szeme és esze, az úgyis látta, tudhatja, hogy mi történt Pesten 2006. október 23-án, és mi megy itt azóta. Pedig ők aztán jól tudják, milyen fontos dolog a biztonság! A miniszterelnök olyan páncélautókban furikázik, amelyeknek az árából kórházi osztályokat lehetne korszerűsíteni, a kormány védelmét hovatovább nagyobb fegyveres erő szolgálja, mint az egész országét. Újabban már egész városrészeket zár le a rendőrség a látogatásaik miatt, s a kormánypárti politikusok biztonságáért a mai parlamenti ülés kezdetére szintén megerősítették, megkettőzték, kiszélesítették az acélkordont a Kossuth Lajos nevét viselő téren. Ma délután e kétféle biztonságról szavaznak a népképviselők a Tisztelt Házban.

(Ludwig Emil, Magyar Nemzet)