Újrakezdődő állami osztogatás

Létrehozva: 2008. február 25., 07:31 | Utoljára frissítve: 2008. február 25., 08:07	nyomtat	küld

- Mit szól a kormányfői évértékelő "polgári" irányvonalához?

- Egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc tematizálni akarja a közéletet. Beszédében a hagyományosan konzervatív-jobboldali értékrend sarokköveit nyúlta le. Ezek a munka, a tanulás és a tulajdonlás. Mindazt, amit a Fidesz hosszú ideje hangoztat, most egy pillanat alatt a baloldal is magáénak érzi, illetve eltulajdonítja.

- Olyan nagy baj ez?

- Tulajdonképpen nem baj, de láthatóan nem őszinteségi rohamában tulajdonította el a kormányfő a jobboldali politizálás pilléreit. Mellesleg léteznek nyugat-európai példák arra, hogy a polgárosodás hosszú távú folyamat, amikor is a bérmunkás egy idő után tulajdonossá válik, vagyis kisrészvényes lesz egy vállalatban. Mindez nem jelenti azt, hogy tartalmi beleszólása van az értékpapírral rendelkező, amúgy továbbra is alkalmazotti státusban lévő személynek a társaság ügyeire.

- Azért nemcsak Nyugat-Európában működött ilyen konstrukció, hanem ebben a térségben is.

- A kilencvenes évek elején az akkori Csehszlovákiában vezették be a kuponos privatizációt, amely azt szolgálta volna, hogy tömegeket tegyen tulajdonossá az állam. Nos, az a kísérlet sem igazán vált be, a szóban forgó értékpapírok egy részét ugyanis intézményi befektetők vásárolták meg.

- Ha megvalósul a kormányfő által meghirdetett tulajdonosi program, itt is hasonló helyzet állhat elő?

- Nagy a veszélye annak, hogy ügyes-élelmes befektetési alapok veszik meg az állami cégek részvényeit. De problémát jelent az is, hogy néhány alapkérdést a rendszerváltás óta eltelt húsz évben nem sikerült tisztázni. Például elmaradt annak a meghatározása, hogy az állami tulajdon esetében ki az eladó.

- Az állam, nem?

- Ez óriási tévedés. Tudniillik elmaradt a tisztázása annak, hogy az egykori társadalmi tulajdonnak és a hozzávetőleg nyolcmillió felnőtt magyarnak mi a viszonya az állami tulajdonhoz.

- A húsz éve megszületett társasági törvény révén azonban volt lehetőség privatizálni a vállalatokat. Ilyen értelemben mi voltunk a térség első kapitalistái. Azért ez mégiscsak érdem!

- Pontosabban az akkori uralkodó, illetőleg jelenleg is hatalmon lévő gazdasági-politikai elit csinált magának kapitalizmust. Sajnos a folyamat, mármint a szocializmusból a piacgazdaságra történő áttérés, nem úgy zajlott le, mint annak idején reméltük. Hiába vagyunk tagjai a nyugati közösségeknek, Magyarország a latin-amerikanizálódás útjára lépett. Micsoda kontraszt!

- Visszatérve az Új tulajdonosi programra, milyen hatást gyakorolhat a gazdasági folyamatokra?

- Tartok tőle, hogy egy új miniszterelnöki PR-fogásról van szó. S miután magának a kezdeményezésnek a konkrétumai továbbra is ismeretlenek, nehéz megjósolni, hogy az élénkíti-e majd a tőzsdét, és a részvényjegyzés elősegíti-e a háztartások megtakarítási hajlandóságát. Utóbbi kapcsán megjegyezném: a magyar családok mostanában inkább eladósodtak, mintsem befektetésekbe tették volna a pénzt.

- És a spekuláció lehetősége?

- Kétségtelenül lehet ilyen vetülete is a dolognak. Vagyis az egész ügyes trükk arra, hogy bizonyos érdekcsoportok megkaparintsanak értékes állami vagyonrészeket. Gyurcsány Ferenc két legyet ütött egy csapásra. Részben elterelte a figyelmet a márciusi népszavazásról, másrészt elkezdi értékesíteni a közvagyont.

- Akárhogyan is: ilyen alacsony bérdinamika mellett a nép legalább részvényhez juthat. Ha pedig profitja van az érintett cégnek, osztalékhoz jut a tulajdonos. Ez azért jó.

- Ha már szóba kerültek a magyarországi bérek: a megszorító csomag hatására stagnálnak vagy még inkább csökkentek a fizetések Magyarországon. Pedig a keresetek vásárlóereje eddig is legalább negyven százalékkal maradt el a nyugat-európai átlagtól. Így a lehetséges részvényjegyzés a tényen mit sem változtat: a magyar bérszínvonal az 1978-as szintre süllyedt, miközben az árak már nyugatiak.

- A liberális gazdaságpolitikusok szerint ez kedvező is lehet, hiszen pont a magas bérek gyengítették a magyar versenyképességet.

- A rendszerváltás óta nemhogy javult volna az átlagember létfeltétele, inkább romlott. A lakosság 55 százalékát teszik ki a szegények és a szegénység felé sodródók, akik a megszorításokból semmilyen többletterhet nem képesek vállalni. Ma az átlagos bér hazánkban 130 ezer forint. A munkavállalók többsége azonban nettó nyolcvanezer forintból él. Kérdezze meg őket, miért rontják a magyar versenyképességet.

- Mikor csúszott hiba a magyarországi bérstruktúrába?

- Az eredendő hiba akkor következett be, amikor a rendszerváltást vezénylő elit az új helyzetben nem kezdeményezett tárgyalásokat a nemzetközi tőkés hatalmakkal, és nem alkudott ki valamivel jobb feltételeket. A ma is kormányzó elit sem morálisan, sem intellektuálisan nem ismerte fel, hogy kötelessége legalább megkísérelni azt, hogy alkura kényszerítse a globális erőket.

- A multikat is hibáztatja?

- Nézze, a statisztikák szerint hetvenmilliárd dolláros befektetett tőkére évente átlagosan húszmilliárd nyereség jut. Ilyen feltételek mellett gazdálkodni nem is olyan rossz. De nem a Magyarországon megtelepedett multinacionális vállalatok vezetőségét, illetve a tulajdonosait hibáztatom, hanem az illetékes kormányokat, amelyek különböző kedvezményeket adtak az egyébként is tőkeerős globális társaságcsoportoknak.

- Ez csapdahelyzet, hiszen ha nincsenek multik, nincsenek jól fizető állások sem.

- Érdeklődjön a multik alkalmazottainál, hogy tényleg olyan jól fizetnek-e. De a folyamat eredménye mégiscsak az lett, hogy miközben a hazai árak, vagyis a munkaerő újratermelésének költsége nemzetközi szinten áll, a munkabér mértéke a vásárlóerő szempontjából nézve alig változott. Ráadásul azóta sokszorosára nőtt a különbség a legjobban és legrosszabbul fizetett alkalmazottak jövedelmei között. Vagyis a kiskeresetűek ma sokkal rosszabbul élnek, mint a Kádár-rendszer utolsó két évtizedében. Eközben a multinacionális cégek úgy használják a magyar iskolarendszer által kibocsátott legjobb munkaerőt, hogy nem járulnak hozzá a képzési költségekhez.

- Egyáltalán mit kapunk a pénzünkért? Mikor érjük be a nyugati keresetszintet?

- A statisztikák szerint a magyarországi keresetek az uniós bérek hatvan százalékát érik el, de nominálértékben, ha átszámítjuk euróra a forintösszeget, csak a harminc százalékát. Gazdaságkutatók huszonöt évre becsülik azt az időt, amíg a magyar keresetek vásárlóértéke eléri az átlagos európai bérekét. S még nem is szóltunk arról, hogy a magyarok már nem bíznak a saját fizetőeszközükben sem.

- A svájci frank alapú hitelek térnyerésére céloz?

- Igen. Az pedig, hogy a lakosság és a vállalati szektor egy külföldi devizanemben adósodik el, egyértelmű jele, hogy ingatag a magyar gazdaság bázisa. Az elmúlt hetek forintgyengélkedései sajnos csak ráerősítenek erre.

- Közgazdászok sürgetik az adóreformot, és feltételezem, hogy ön is.

- Egy adóváltoztatás önmagában nem old meg semmit. Sokkal inkább a terhek átcsoportosítását szorgalmaznám. Az adó teljesen normális dolog a piacgazdaságban, nem mindegy azonban, hogy a különböző jövedelemtulajdonosokra milyen terhek rakódnak.

- Két év van hátra az országgyűlési választásokig. Lesz miből osztogatni?

- Választási költségvetésre számítok, már 2009-től. Miután az államháztartási hiány szintje jelentősen csökken, illetve a kormány a felpörgetett inflációval többletpénzhez jut, bőven van tartalék a költségvetési ingyenpénzre a választások megnyerése érdekében. Más kérdés, de ez a hatalmon lévőket nem különösebben foglalkoztatja, hogy az osztogatásnak milyen társadalmi és gazdasági ára lesz. Sokkal nagyobb, mint volt 2006-ban. Pedig akkor is csak egy hajszálnyira voltunk az államcsődtől.