Cárok és gyümölcsárusok

Pompejiben állítólag még ma is megvan az óriási betűkkel írott harsány plakát: "Polgártársak, szavazzatok M. Holconiusra! Egyedül ő képviseli a gyümölcsárusok érdekeit!"

Létrehozva: 2008. március 4., 08:09	nyomtat	küld

Megnyugtató a gondolat, hogy Krisztus után 2008-ban ennél kevesebb is elegendő a politikai üdvösséghez. Miközben a politikusok térben és időben alig változnak, Oroszországban manapság bőségesen elegendő, ha az ember Putyin barátjának mondja magát. Adott esetben akár még a gyümölcsárusok érdekeit is figyelmen kívül hagyhatja. Oroszországban ma az államfőjelöltnek nem kell elindulnia piszlicsáré tévévitákon, nem kell programot hirdetnie, felesleges mutatkoznia a nép előtt - a szavazatok hetven százalékát így is besöpri.

Medvegyev elnökjelölt nagy trükkje, hogy egyéniségét sikerrel elrejtette a választók elől. Amit biztosan tudunk, az annyi, hogy szereti a Led Zeppelint, és - legalábbis nyugati vélemények szerint - a Kreml liberális szárnyához tartozik. Medvegyev, a hetvenszázalékos győztes persze alighanem tudja, hogy ha távol maradt volna a megméretéstől, az oroszok alighanem egy seprűt is megválasztanak. Legalábbis ha a szóban forgó tárgy Putyin exelnök közeli barátjának mondhatja magát.

Az embernek olykor az az érzése támad, hogy orosz földön három közjogi méltóság létezik: az elnök, a miniszterelnök és a Gazprom első embere. Sajátos körforgás zajlik olyanformán, hogy Putyin, Zubkov és Medvegyev, az orosz demokrácia nagyobb épülésére, kézről kézre adja egymásnak ezeket a posztokat.

Persze joggal vetődik fel, hogy miért hiszünk az orosz demokrácia kiteljesedésében, amikor arra helyben sincs igény. Voltaképpen mérni lehet-e Oroszországot nyugati mércével? Megértjük-e egyáltalán az exbirodalmat, amely identitását szükségszerűen 1917 utántól számítja? Ahol a győzelem napi ünnepség, a tányérsapkás kórus, a veterántisztelet valamifajta különös keveréke az ideológiai és nemzeti büszkeségnek? Könnyű belátni, hogy Oroszországnak az elmúlt években elsősorban illúziókra volt szüksége, s mivel ezeket az illúziókat Vlagyimir Putyin szállította, hatalma megingathatatlan. Mindennemű rosszindulat nélkül el kell azonban fogadnunk, amit a moszkvai utca átlagembere is váltig állít, mármint hogy Oroszország súlya és tekintélye megnőtt a világban.

Bárhogyan forgatjuk is a szót, Dmitrij Medvegyev hetvenszázalékos győzelme ma realitás Oroszországban. Az orosz emberek, a gyümölcsárusokat is beleértve, cárt akarnak, nem pedig egymást váltó ingatag kormányokat.

(Magyar Hírlap)