Négymilliárd embert is érinthet a vízhiány

Létrehozva: 2008. március 6., 13:50 | Utoljára frissítve: 2008. március 6., 13:51	nyomtat	küld

E szerint 2030-ra 37, míg 2050-re 52 százalékkal nőne az üvegházhatású gázok kibocsátása. Ennek következtében 1,7-2,4 fokkal emelkedne a Föld hőmérséklete. Következtében aszályok, korábban nem látott intenzitású viharok, valamint árvizek alakulnának ki. Szervezet szerint ezek komoly károkat okoznának az infrastruktúrában, valamint veszélyeztetné a terméshozamokat.

Ugyancsak komoly problémák lennének a vízháztartásban, illetve a légszennyezettségben. A vízhiányt két dolog befolyásolja: a használatának fenntarthatatlansága, valamint a vele való gazdálkodás. Mindezek következtében a vízhiánnyal sújtott területeken élők száma mintegy egymilliárd fővel nő majd, s eléri a 3,9 milliárdot. A légszennyezettség miatt jelentősen nő majd a halálozási ráta. A talajszinti ózon káros hatásai miatt bekövetkező halálesetek megnégyszereződnek, míg a porszennyezéshez kapcsolódók száma a duplájára nő. A vegyipari termelés volumene gyorsan emelkedik, ám az OECD-nek nem lesz elegendő erőforrása ahhoz, hogy teljes mértékben felmérje a környezetben, valamint a természetben meglévő kemikáliák kockázatát.

A tanulmány szerzői szerint a fenti folyamatok főként a fejlődő országokat érintik majd. Ezeknek van ugyanis a legkevesebb kapacitásuk a környezeti hatások kezelésére, s az alkalmazkodáshoz. A politikai tétlenség jelentős gazdasági és társadalmi többletkiadásokkal jár együtt. A gazdaságokra ez közvetlen és közvetett módon is káros hatást gyakorol. Ilyen közvetlen hatás például a közegészségügyi kiadások növekedése. Közvetett pedig a munka termelékenységének csökkenése. E pluszterhek egyaránt érintik a fejlődő országokat, és az OECD-tagállamokat is.

A tanulmány a környezetvédelem terén három csoportba sorolta kilátásokat. E szerint az államok nem kezelik megfelelően az üvegházhatású gázok globális kibocsátását, a vízhiányt, a talajvíz minőségének kérdéseit. Szintén számos kifogásolni valót hagy maga utána a városok légszennyezettségének kezelése. Ezzel szemben a tanulmány kitér arra is, hogy a lakossági és ipari vízszennyezést az OECD-tagállamok megfelelően kezelik. A levegőminőség terén ugyanez a helyzet a kéndioxid, valamint a nitrogén oxid terén. Hasonlóan jó véleménnyel volt a jelentés az OECD-államok hulladékgazdálkodásáról. A tanulmány két hosszú távú programot vázol fel az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével, valamint az ennek a globális GDP-re gyakorolt hatásáról.

Az egyik forgatókönyv azon alapul, hogy a legfontosabb környezetvédelmi kihívások némelyike a 2030. évi globális GDP alig egy százalékáért kezelhető lenne. Ez azt is jelentené, hogy addig az időpontig 0,03 százalékponttal alacsonyabb lenne a globális GDP növekedési üteme, azaz 2030-ra csak 97 százalékkal és nem 99 százalékkal nőne a GDP. Ez alapján a nitrogéndioxid és a kéndioxid kibocsátása 2030-ben egyharmadával lenne kevesebb. Azonban az üvegházhatású gázok esetében annyi történne, hogy a jelenlegi 37 százalékról 13 százalékra esne vissza 2030-ban a kibocsátás növekedési üteme.

A másik - ennél jóval nagyobb ívű elképzelés szerint - 450 ppm széndioxid-ekvivalens értéken stabilizálná a szennyezést. Ennek érdekében 2050-re 39 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátása, amihez minden államnak különféle intézkedéseket kellene hoznia. Ennek következtében egyébként évente 0,1 százalékkal csökkentené a globális GDP növekedését. Vagyis a bázishoz képest 2030-ban 0,5, míg 2050-ben 2,5 százalékkal csökkenne a GDP.