Veres, a bátor(i) bika

Szabolcsi gyerek vagyok, tudom én, hogy ment ez régen. Ha a balkányiak átmerészkedtek a bökönyi bálba - vagy éppen fordítva, a bökönyiek Balkányba -, ott vér folyt. Nem mintha az ellenségeskedésnek lett volna valami különös oka, de hát a szokások, a hagyomány úgy kívánta, hogy olykor-olykor előkerüljön a bicska. Igaz, arról nem hallottam, hogy újságíró-lökdösési versenyt is tartottak volna, arról pláne nem, hogy kameralefejelésben is jeleskedtek egykor bármelyik falu bikái. Meglehet, csak azért nem, mert viszonylag ritka volt akkoriban (is) arrafelé a kamerás ember.

Létrehozva: 2008. március 18., 13:18 \| Utoljára frissítve: 2008. március 18., 13:25	nyomtat	küld

Mifelénk még egy ízes mondás is járta, amibe aztán azt gondolt mindenki, amit akart: Biri, Balkány, Bököny, csókold meg a t... Na, de ennek kimondásához Horn Gábor-i magasságok szükségeltetnének. Egészen biztosan tudom, hogy Nyírbátor környékén is hasonló népszokásokkal múlatták az időt egykor a fiatalok, hiába, hol volt még akkor a Győzike meg a Heti hetes, hogy kidühöngjék magukat, s különösen hol volt még a Gyurcsány-kormány!

Veres János viszont már akkoriban is volt, persze még egészen KISZ-legényként tengette napjait, s tán bálba sem járt és bicskát sem hordott. Veres János ügyes ember, tsz-főkönyvelőből, MSZMP-titkárból hamar pénzügyér lett. ("Akik ügyesek, mind pénzügyesek..." - Cseh Tamás is megénekelte már.) Mindeközben valahogy bicska is kerülhetett a zsebébe, s a szerszám, jó szabolcsi szokáshoz híven, hamar ki is nyílik nála, egyelőre csak a nadrágjában. Nem tűri ő, hogy is tűrhetné, hogy valaki csak úgy kérdezgessen felőle. A falu bikájának régen is elég volt, ha rossz napja volt, oszt ránézett valaki. "Rám néztél, kö...g?!", s máris repült a pofon.

Persze Veres indulata érthető. Olyan jól indult minden. Haverok, buli, hanta. Végül is mi lehet annál egyszerűbb - gondolhatta -, mint mondjuk költségvetést készíteni? Egy kicsit bonyolultabb a lottónál - hogy a főnökét, a legnagyobb bikát is ideidézzük -, több számot kell eltalálni, viszont tuti a nyerés. Mert mi van, ha nem találja el a számokat? Semmi. Egyrészt el lehet azokat szépen titkolni, másrészt meg annál rosszabb a valóságnak. Majd hozzáigazítják a kigondolt számokhoz a realitást. Van ilyen a lottón? Ugye, hogy nincs! Emellett meg aztán bőven jut idő a haverokra, a bizniszre, ahogy ez náluk szokás, nagyon is tisztességesen és törvényesen, de ha mégsem, akad még néhány diliház, ahová bekéredzkedhet az ember...

Csak hát ezek a Hír TV-sek meg nemzetes újságírók! Ezek ne lennének! Ezek egészen biztos mind "a szomszéd faluból" valók, akiknek volt pofájuk a veresi bálba piszkítani! A falu bikája nem tűrheti, hogy vele "szórakozzanak": veres fejjel lökdösődik, bocsánat: Veres fejel, lökdösődik, igaz, legalább a bicskát nem húzta még elő. Hogy is húzná, kultúrember ő, nem hegylakó párttitkár. Legfeljebb az adóhivatal utánajár majd egy kicsit ezeknek a kellemetlenkedő alakoknak, olyan nincs, hogy valami vaj ne lenne a fejükön!

Csak hát van ám itt egy probléma! Azért régen, ha valaki nagyon nem bírt magával, előbb-utóbb megjelentek a csendőrök/rendőrök, s kivitték a forrófejű verekedőt a csűr/kultúrház hátához, s alaposan "elmagyarázták" neki a keresztény/szocialista békés egymás mellett élés mibenlétét. Gyakran olyannyira hatásos volt a tanítás, hogy többé a lábát sem tette - tehette - az illető a mulatni vágyók közelébe. Így került helyre a világ rendje. Boldogabb vidékeken ez ma is így megy.

Nem gondolják vajon a Magyarország-bálteremre felvigyázók, hogy ezt a komor bikaságú pénzügyért - akármilyen jól táncol is a rendelt zenékre - ideje lenne kidobni a bálból? Amíg elő nem kerül a bicska...

(Néző László, mno.hu)