Sikítószilárdság

Folyik a politikai násztánc a nagypolitika (elég kicsi) színpadán, mondhatnánk, hogy második, illetve harmadik szereposztásban, de ez nem igaz, mert ők, akik most fellépnek, ők a legjobbak, és ez már önmagában is lehangoló.

Létrehozva: 2008. április 3., 08:26	nyomtat	küld

Talán felnőhetnének a feladathoz (egy szép, tetszetős, mondhatni: erőtől duzzadó kormányválság eljátszásához), de erre adottságok híján nem képesek. Ekként marad a ripacskodás, a bulgakovi "másodlagos frissesség", a sok üres manír, s a mindezzel együtt járó hiteltelenség. A közönség még figyel, de máris unatkozik, a jobb ízlésűek lesütik a szemüket, s a kijáratot keresik. Miközben a jobb emlékezetűek a színlapot nézik, mi ez, felújítás, mintha már láttunk volna valami hasonlót.

Négy évvel ezelőtt - Istenem, már négy, hogy repül az idő?! - akadt már egy karakán szocialista miniszterelnök, aki azt mondta magában (előbb magában, majd magán kívül): egy életem, egy halálom, ezt a szabad demokrata miniszteremet már csak lecserélem valami jobbra, tetszetősebbre, ütőképesebbre. Négylevelűre. Lólépésben előre szökkent, de bástyába ütközött. Kiderült, hogy nem sikerült sakkot adnia (pedig korábban bankot azt nagyon tudott!), ellenkezőleg: egy nett mattot kapott. Mehetett utazó nagykövetnek, ami nem rossz foglalkozás, különösen, ha Kubába is eljut időnként az ember, ahol köztudottan igen jó a koktél (Mojito, illetve Cuba Libre).

Megtapasztalhattuk már, hogy milyen rövid az emberi emlékezet, s azt is, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Ezért nevetni mindig és mindenen lehet. Különösen akkor, ha ismételten kiderül, hogy milyen jó a dramaturgia. Minden a helyén van, a poénok ülnek - legfeljebb a közönség kezd el fészkelődni. Mert valahogy... az egésszel van baj. A kiindulás nem stimmel. De nagyon nem!

Adva van itt, ebben a játékban egy párt, amelyik rezzenéstelen arccal áll a vártán, fújja a szél, veri az eső, árboc és vitorla megtörve, tépve lóg.

Konvergencia, mondja, és dacosan néz. Reform, és meg sem hajol. Adócsökkentés! És parolára nyújtja kezét. Illetve... dehogy csökkentés, sőt vagyishogy emelkedő adók. Pannon puma! De csak egy kisegér surran tova a sarokban, lopott sajttal piciny fogai között. (Rágni kell, rágni, rágni.) Liberális egérnek liberális sajtot!

És akkor fügét mutat nekik egy szocialista macska. Ez valóban csapdahelyzet.

Egyszerre csak kiderül, hogy van itt egy liberális párt, amellyel, amely körül, amelynek a segítségével mindent lehet - és mindennek az ellenkezőjét. Csak egyet nem!

A miniszterecskéit bántani.

Mert a (szabad demokrata) miniszter szent és sérthetetlen. A miniszterért egy emberként ugrik talpra a párt. A párt felsikít, hangja hosszan kicseng, nem halkul. Ez a sikítás szilárd, nem lehet elvágni. Egyszer már bevált (mondják magukban), csak ki kell tartani. Lendül a láb, és... kilép.

Mégis, mintha alapállásban maradna.

(Magyar Hírlap)