Előrehozott választás: nem kell félni, nem fog fájni

Létrehozva: 2008. április 4., 14:44 | Utoljára frissítve: 2008. április 4., 17:25	nyomtat	küld

Népszavazás után: mélyponton az MSZP

A négy nagy közvélemény-kutató intézet márciusi adatai alapján a népszavazás után tovább nőtt a Fidesz, és tovább csökkent az összes többi párt támogatottsága. A felmérések szerint a biztos szavazó, biztos pártválasztók körében a Fidesz 67-69, az MSZP 20-24, az MDF 3-5, az SZDSZ 2 százalékon áll. (Az adatok a kormányválság hatásait még nem tükrözik.)

A Fidesz egy most vasárnapi választáson bő hárommillió, az MSZP 1,2 millió szavazatra számíthatna. A 2006-os országgyűlési választáson elért eredményekkel összevetve ez azt jelenti, hogy a Fidesz az elmúlt két évben 800 ezer új szavazóval bővítette a szavazótáborát, az MSZP pedig egymillió szavazót veszített.

A népszavazáson bebizonyosodott, hogy az MSZP korábbi szavazói közül nagyon sokan szimpatizálnak a Fidesz fő célkitűzéseivel, ez pedig jó kiindulópont ahhoz, hogy idővel a párt programja miatt magát a pártot is megkedveljék. Ennek a jelei a márciusi közvélemény-kutatásokban már érezhetők is.

Az MSZP támogatottságának visszaesésével kapcsolatban azonban érdemes megjegyezni, hogy az MSZP még ma is csaknem annyi szavazatra számíthat, mint amennyit 1998-ban szerzett. Az utóbbi hónapokban ugyan már a hagyományos törzs-szavazótáborából is veszített az MSZP, de négyötödük támogatására továbbra is számíthat. Az 1998-as vereség után az MSZP nemcsak hogy talpra tudott állni, de két választáson is győzelmet aratott, tehát a jelenlegi népszerűtlenségéből még egyáltalán nem következik, hogy ne lenne továbbra is komoly ellenfél.

Történelmi csúcson a Fidesz

Márciusi elemzésében több közvélemény-kutató intézet is kiemelte, hogy a Fidesz támogatottsága minden mutató szerint történelmi csúcsot döntött, még soha egyik párt sem volt ilyen népszerű.

A "történelmi csúcs" megnevezés azonban csak részben igaz, hiszen a Fidesz népszerűsége még valóban nem volt ilyen magas, de a 2002-es országgyűlési választásokat követő 100 napos felelőtlen osztogatás után az MSZP támogatottsága a teljes népességben huzamosan, nyolc hónapon át ugyanolyan magas volt, mint most a Fideszé.

Az MSZP 2002-es és a Fidesz mostani szárnyalása között azonban fontos különbség, hogy teljesen más pártszerkezet mellett valósult meg: hat évvel ezelőtt az MSZP csúcson volt ugyan, de az ellenfele is megőrizte korábbi támogatottságát, most viszont a Fidesz támogatottsága úgy növekedett, hogy az ellenfele már jó másfél éve folyamatosan gyengül, s mára középpárttá zsugorodott. A pártok valós erőpozíciója nemcsak az adott párt támogatottságától, hanem a többi párt népszerűségétől is függ, ezt jól mutatja, hogy az MSZP 2002-ben éppúgy 40 százalék körüli értéken állt a teljes népességben, mint most a Fidesz, ez azonban az eltérő pártszerkezet miatt akkor az MSZP-nek csak bő 50 százalékos, most a Fidesznek viszont közel 70 százalékos támogatottságot jelent a biztos szavazó, biztos pártválasztók körében.

Az MSZP 2002-es kiemelkedően magas támogatottságának a politikai jelentősége az említetteken túl azért sem volt akkora, mint most a Fidesz szárnyalásának, mert az MSZP kormányon volt, tehát a közhangulat és a parlamenti erőviszonyok összhangban álltak. Mivel a demokrácia lényege éppen az, hogy a többség akarata érvényesül, az MSZP népszerűsége stabilizálta ugyan a fennálló politikai erőviszonyokat, de ezen túlmenően semmilyen jelentőséggel nem bírt. Most viszont ennek éppen az ellenkezőjét látjuk: a március 9-i népszavazás egyértelműen megmutatta, hogy a társadalom elsöprő többsége számára elfogadhatatlan a kormány önkényesen végrehajtott "reformprogramja", a közszolgáltatások leépítése és a társadalmi szolidaritás felszámolása. Mivel a közhangulat a jelenlegi parlamenti erőviszonyokat létrehozó 2006-os választások óta alaposan megváltozott, előbb-utóbb a kormányzásban és az Országgyűlés összetételében is jelentős változásnak kell történnie. Közjogilag ez az időpont lehetne akár 2010 is, de nem nehéz belátni, hogy a kormány annál jobban elveszíti a társadalmi támogatottságát, minél hosszabb ideig áll a társadalommal szemben, tehát a kormánypártoknak is érdekük, hogy mielőbb változtassanak a politikájukon. Az elmúlt napok eseményei azt mutatják, hogy ezek a változások talán annál is hamarabb megindultak, mint ahogy azt a népszavazáson igennel szavazók remélték.

Egy kis választási matematika

Egy most vasárnapi választáson a Fidesz kétharmados többséget szerezne, de a választási rendszer sajátosságai miatt alacsony támogatottságához képest az MSZP is viszonylag sok mandátumot szerezne. A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint csak két párt jutna be a parlamentbe. A Fidesz támogatottsága olyan magas, hogy a területi különbségek ellenére is minden választókerületben győzni tudna, tehát megszerezné mind a 176 egyéni mandátumot. A 152 területi listás mandátumot a listás eredmények arányában osztják ki az országos összesítésben 5 százalékot elérő pártok között, a jelenlegi népszerűségi adatok alapján ezek közül 115 illetné meg a Fideszt, és 37 az MSZP-t. Az országos listáról kiosztható 58 mandátum azonban mindenképpen a veszteseknek jár, vagyis ha a Fideszen és az MSZP-n kívül más párt nem jut be a parlamentbe, akkor az összes kompenzációs mandátumot az MSZP szerezné meg függetlenül attól, hogy 6, vagy 36 százalékot ér el a választáson. Így a jelenlegi támogatottsági adatok alapján a Fidesz összesen 291, az MSZP pedig 95 mandátumot szerezne. Az MSZP-nek jelenleg 190 mandátuma van, a 95 ennek pontosan a fele, jól látszik tehát, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt még a most várható nagyarányú vereség után is minden második szocialista politikus újra bekerülne az Országgyűlésbe. Összehasonlításképpen: tisztán egyén választókerületi rendszerben - ilyen van például Nagy-Britanniában - az MSZP a jelenlegi támogatottsága mellett egyetlen mandátumot sem tudna szerezni.

Az MSZP-nek tehát nem kellene félnie az előrehozott választásoktól: kormányozni a szó eredeti értelmében úgysem tudtak eddig sem, így ebben akkor sem lenne változás, ha ellenzékbe szorulnának; a választási rendszernek köszönhetően ráadásul sem a párt fennmaradásáért, sem a meghatározó politikusaik egzisztenciális biztonságáért nem kell aggódniuk. Sőt, mivel az MSZP lenne az egyetlen ellenzéki párt, a váltógazdálkodás törvényeinek megfelelően előbb-utóbb újra kormányra kerülnének, talán sokkal hamarabb is, mintha még két évig korábbi rossz döntéseik ügyetlen korrekciójával, vagy ami még rosszabb, a gazdasági válságot elmélyítő üres látszatkormányzással bosszantják a választókat. Tehát nyugodtan hallgathatnának a józan ítélőképességükre: nyilvánvaló, hogy az ország előtt álló feladatok megoldásához egy erős legitimációval rendelkező kormányra, ennek felállításához pedig előrehozott választásokra van szükség.

Ellenzéki szerepben a kormányfő

Minden jel arra utal, hogy Gyurcsány Ferenc nagyon jól tudja, hogy a társadalmi támogatottság elvesztésének komoly politikai következményei vannak, ezért a 2006-os kampányhoz hasonlóan ellenzéki retorikát alkalmazva másokat is megelőzve ő maga igyekszik "leváltani" az eddigi kormányát. A március 29-i MSZP pártértekezleten elhangzott például, hogy nem a reformokkal, hanem a koalíciós partnerére jellemző reformgőggel és a reformblablával van baj. Ugyanebben a beszédében Gyurcsány Ferenc felszólította a minisztereit, hogy ne csak pletykálkodjanak, hanem tegyenek is végre valamit az országért. Ezek egy ellenzéki vezető szájából is kemény szavak lennének, ő azonban úgy fogalmazta meg az említett bírálatokat, hogy mindeközben ő a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, ő a felelős mindazért, ami a kormányzás során történik, és azért is, aminek történnie kellene, de nem történik. Az MSZP "megújulási" (a tényeket is és önmagát is meghazudtoló) képessége tehát kétségkívül igen erős, ezzel számolnunk kell a későbbiekben is.