Kisebbségi gazdaság

Létrehozva: 2008. április 7., 07:38 | Utoljára frissítve: 2008. április 7., 08:50	nyomtat	küld

A piac változást akar, de mindenekelőtt nyugalmat sürget - ezt üzenik a különböző üzleti körök Magyarországnak. Ha úgy tetszik: a hivatalban lévő kormánynak, illetőleg az ellenzéki pártoknak is. Az pedig, hogy nem dőlt be a forint árfolyama, nem zuhant napról napra lejjebb és lejjebb a budapesti értéktőzsde részvénymutatója, és megúsztuk az állampapírpac teljes lefagyását, alapvetően két dologgal magyarázható. Az egyik - ez lenne a szerencsésebb változat - az, hogy a gazdasági szereplők már jó előre beárazták a kormányválságot. A másik verzió, ami természetesen veszélyt hordoz, hogy a világ nem különösebben foglalkozott velünk, vagyis csak napi hangulatot tükröz ez a "hihetetlen" piaci nyugalom.

Amondó vagyok, és ez a jó hír, hogy sem a külföldi, sem pedig a belföldi piacok megítélése nem fog drámaian változni a kormányválság hatására, hiszen a befektetők idáig sem bíztak nagyon a kabinet eltökéltségében. Fontos leszögezni azt is, hogy a mostani belpolitikai bizonytalanság jobbára csak lélektani jelentőségű, hiszen a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye lehetővé teszi, hogy a kormány helyén maradjon a ciklus végéig.

Tartok tőle azonban, hogy a következő időszakban egy "kisebbségi gazdaság" köszönt be. Hogy miért? A nagy változtatásokhoz kétharmados többség kellett volna, kellene. Kisebb horderejű döntésekhez, mint például hogy építsenek egy hidat, vagy becsukjanak egy vidéki főiskolát, idáig is elég volt a kormányzati hatáskör, de a strukturális ügyekhez - mint például az adóreformhoz - már támogató szavazatokat kell begyűjtenie az MSZP-nek, ha jő a kisebbségi kormányzás. Osztom Csaba László közgazdász véleményét, miszerint érthetetlenek azok a londoni vagy brüsszeli vélemények, amelyek azt sugalmazzák, hogy idáig mentek a reformok, de most majd elakadnak. Milyen reformokról beszélünk? Az ágyszámleépítés, a napidíj bevezetése, vagy éppen a felsőoktatás fizetőssé tétele nem tekinthető reformnak. Miként az sem, hogy a többletadók és illetékek beszedése révén javult - sokak szerint csak átmenetileg - az államháztartás egyensúlya. Emlékezzünk csak! A 2006-ban felvázolt tervek - konvergenciaprogram - értelmében mára már a dinamikus növekedés szakaszába kellett volna lépnie az országnak. Továbbra is alacsony azonban a foglalkoztatottság, magas szinten beragadt az infláció csakúgy, mint az irányadó kamat. Semmi sincs úgy, mint ahogy elképzelték. Kár félteni a konvergenciaprogramot is: már rég csak papíron van érvényben. Egyelőre csak annyit tudunk nyugtázni, hogy a közvetlen pénzügyi összeomlást sikerült elkerülni.

Egyre több gazdaságkutató és -elemző hangoztatja, hogy miközben a 2006-os nagy osztogatáshoz hasonló intézkedésekhez a kormánynak nincs elegendő mozgástere, egy erőteljes szigorításnak sincsenek meg a feltételei. Utóbbinál megint két szempontot hoznék fel. Nincs hozzá elegendő parlamenti támogatottság, illetőleg társadalmi erő sincs mögötte. De hát nem is lehet elvárni, hogy a választópolgárok további megszorításokat "követeljenek", amikor nem látszik az alagút vége. Ráadásul az a fajta gazdaságpolitika, amelyik csak áldozatot kér, nem folytatható tovább.

Korábban is igen kicsinek tűnt annak az esélye, hogy a kormány bármilyen reformintézkedést hozzon. Inkább "reformretorika" volt. A reformokról való gondolkodás, beszélgetés, a tervezetek tesztelése, vagyis csak ötletelés folyt a kormány részéről.

A belső körülmények mellett a külsők is aggodalomra adnak okot. A nemzetközi pénzpiaci válságnak közel sincs vége, és még lehetnek csontvázak a szekrényben, továbbá nagyon kellemetlen meglepetések kerülhetnek napvilágra. Gondok keletkeztek viszont az európai uniós pénzek lehívásával kapcsolatban. Tavaly is elkéstek a pályázatok benyújtásával, és csak a tizedét sikerült megszerezni a várt összegnek. Márpedig a kormányzat hangsúlyosan az EU-tól származó pénzekre alapozta a gazdasági növekedést. Pontosabban a propagandát. Ha ugyanis mindent le tudnánk hívni, az is csak egy százaléka lenne a gazdasági növekedésnek. Ez pedig édeskevés arra, hogy önmagában felpörgesse a gazdaságot.