Késő bánat

Létrehozva: 2008. április 9., 06:51	nyomtat	küld

Többek között a mostani dalai láma levelét Mao Ce-tung korábbi pártfőtitkárnak, amelyben Maót "nagy vezetőnek" nevezi, aki népének "szerető és védelmező anyja". Ez az anyag hétszáz évet ölel fel, ráadásul a dalai láma az említett levelet azután írta, hogy a kínai csapatok lerohanták Tibetet. Ott lemészároltak rengeteg embert, és véget vetettek a buddhista szerzetesek uralmának. 1951 óta Tibet valóban Kína része, ez vitathatatlan, ahogy az is, hogy az azt megelőző évszázadokban komoly volt a kínai hatás a himalájai királyságban. Kína csak azt csinálja, amit minden erős birodalom: visszaél hatalmával. Tajvan ügyében azzal is példálózik, hogy a földtörténet hajnalán a renegát sziget az ázsiai kontinensről szakadt le, így voltaképp Kínához tartozik. Ez az érvelés mondhatni agyrém, de ha egyszerre mondja 1,3 milliárd kínai, akkor nagyon sok nyugati ember is hajlandó elgondolkodni az üzenet valóságtartalmán. A nyugati sajtó egyértelműen a tibeti emigráns kormány mellé állt a mostani események során, épp az 1,3 milliárd kínaitól való félelmében.

Kínáról voltaképp minden rosszat el lehet mondani, az emberek úgyis elhiszik, Peking pedig általában semmit sem reagál. Ha igen, az leginkább vicces, de semmiképp sem meggyőző az európai fül számára. Valahogy más az a koordináta-rendszer. Vajon mi az olimpia? Nekünk, magyaroknak a reménybeli tíz arany, a magyar zászló, az óhatatlan kudarcok és a felemelő győzelmek. Amerikában szakajtóval mérik az aranyakat, kétszer körbeérnek a stadionban sportolói a megnyitón, és nekik nincs kudarc, legfeljebb valaki közülük a második legjobb lett (mert a legjobb természetesen szintén amerikai). Nos, Kína egyetlen célja, hogy az a bizonyos legjobb kínai legyen, és ne amerikai.

Nem sportsikerekről, hanem diplomáciai-történelmi győzelmekről van szó. Mint egy háborúban. Kína végig akarja vinni az olimpiai lángot a világon, ha ezért hermetikusan le is kell zárni Londont, Moszkvát és Los Angelest (ha már Pekinggel ezt úgyis megteszik). Utat építenek a Csomolungmára Tibeten keresztül, közben arcátlanul megkérik a szomszédos Nepált, hogy állítsa le a hegymászók felengedését "környezetvédelmi okokból". Katmandu pedig megteszi ezt a szívességet, mert Kínával nagyon nem akar ujjat húzni. Kínával senki sem akar ujjat húzni, mert nemcsak a pekingi olimpia kabalafiguráit gyártják Kínában, de már az athéniét és a sydneyiét is, a nyári játékokon használt összes sportcipőt és mezt, a zászlókat, sőt még a tüntetők drapériáit is.

A sikert Kína 2001-ben aratta, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei Pekinget választották a 2008-as nyári játékok színhelyévé. Mindenki tudta, az emberi jogok védelmében már akkor is csak szóban erős Egyesült Államok is, hogy Kína hogyan kezeli saját lakosságát. Ennek ellenére Peking legyőzte a szavazáson Oszakát, Párizst, Torontót és Isztambult, mégpedig óriási fölénnyel, a kínai főváros utcáin pedig megjelentek az óriáscégek hirdetései. Ha az olimpia csak egy esemény, ahol kinyilváníthatom tiltakozásomat bizonyos népek és vezetőik ellen, az összes sportoló élő hirdetőoszloppá válna az olimpiai dobogón a ruhájára aggatott különféle tiltakozó kitűzőktől, speciális pólóktól, kesztyűktől és arcfestésektől. Ha valóban annak van igaza, aki kioltja az olimpia lángját futás közben, akkor azt meggyújtani is kár.