Sportolói gyógyír a boldogtalanságra

Létrehozva: 2008. április 21., 07:33	nyomtat	küld

Pedig a hokisok még messze vannak attól, hogy a földkerekség legjobbjaivá váljanak. Most csak a divízió I-es világbajnokságot nyerték meg, és ezzel jogot nyertek arra, hogy jövő év májusában már a legjobb jégkorongozó nemzetek válogatottjaival küzdhessenek meg.

A hatalmas öröm mégis indokolt: Szapporóban valóságos csodát vittek végbe fiaink. Egyrészt olyan elitbe juttatták be a magyar válogatottat, amelynek tagjai - elsősorban Kanada, de még Csehország is - összehasonlíthatatlanul jobb anyagi bázisssal rendelkezik. A hokimeccsekre alkalmas jégpályák száma náluk sokszorta felülmúlja a magyarországiakét; a rendelkezésre álló játékosállomány is többszöröse a mienknek. Arról ne is beszéljünk, hogy az észak-amerikai profi ligában egy-egy sztárjátékos éves keresete több, mint a magyar szakszövetség egy évtizedes költségvetése. Másrészt csak hallatlan munkamennyiséggel, mintaszerű pszichikai tartással és példás fegyelemmel válthatta valóra a válogatott a magyar jégkorong szerelmeseinek fél évszázados álmát. Külön ki kell emelni a székesfehérváriakat, akik klubcsapatukkal vállalták a hazainál sokkal keményebb osztrák bajnokságban a megméretést, és a begyűjtött tapasztalatokat a válogatottban maximálisan kamatoztatták.

A magyarság lelkiállapotáról egyébként árulkodó jelzést közvetít az a hallatlan öröm, amit ez a siker váltott ki. Az 1952-es olimpia 16 aranyérme vagy a fociválogatott 1953-as londoni diadala jut eszünkbe: az országot akkoriban ragadta el hasonló eksztázis. Több mint félszáz évvel ezelőtt az idegen uralom alatt álló, diktatórikus nyomástól senyvedő tömegeknek adott vigaszt, hogy lám "megmutattuk, mire képes a magyar". Most pedig a globalizáció szorításában vergődő nemzeti identitástudat hirtelen feléledésének óráit éljük meg a nagy sportsiker nyomán. A pénzügyi megszorítások, a növekvő szegénység következményeit milliók személyes kudarcként is megélik, de az ország egészének a lecsúszása növeli a fájdalmat. Egy friss nemzetközi felmérés ki is mutatta: egész Európában csak két nemzet boldogtalanabb ma a magyarnál.A korongozók történelmi sikere biztosan javított általános "boldogságindexünkön", de az ország lakosságának nem szabad beletörődnie abba, hogy a nemzeti büszkeség felszikrázását kizárólag sportolóinktól várhatjuk.