Tanvérdíj

Létrehozva: 2008. június 1., 10:10	nyomtat	küld

Vérdíj.

A mai nyelvhasználat szerinti értelmében azok fejére tűzik ki, akik bűnt követtek el, személyük ismert, de még nem jutottak a hatóságok kezére. Jogtörténetileg a szóhasználat hibás, napjaink hivatalosságában a "nyomravezetői díj" kifejezés járja, de a régies alak sokkal szemléletesebb. Keresztyén emberben viszolygás támad, ha hallja, mert Júdás harminc ezüstje jut az eszébe. Mégis: fontos intézmény, mert ugyan gyakran az árulás bére - máskor a mersz fizetsége -, és benne foglaltatik, hogy az igazságnak, igazságtevésnek ára van, s nem erkölcsi kötelesség az, de fertős mai világunk tisztulásához mégis közelebb visz használata. Általában a társadalom épségére és nyugalmára különlegesen veszélyes bűnalkalmak után, különösen súlyos, vérfolyató tettek esetében hirdetik meg.

Ma az iskolákban vér folyik. Ma az osztályokban és folyosókon, az udvarokon, sportpályákon, a tanintézetek környékén az erőszak vert tanyát. Ma már nem lehet kirívó esetnek mondani a személyek - diákok és tanárok - ellen intézett támadást. Ma még ugyan a híradások számot adnak minden, akár kisebb (kisebb? lehet-e?) esetről, de ahogyan a hírszolgáltatás rendszerét ismerem, nincs messze az idő, mikor is az unalmas tárgyak sorába kerül, az apróbetűs kishírek közé, s majd oda sem. Mert a hírfogyasztó újdonságot akar -, miért volna érdekes a nap mint nap megeső esetek ismertetése? Ha pedig a közfigyelem elterelődik az efféle ügyekről, akkor a helyzet megváltoztatásának kényszere is csökken. Már a gyerek sem mondja el otthon, aznap ki vágtak éppen pofán; minek? - a papa-mama úgysem figyel oda.

Itt az ideje tehát vérdíjat hirdetni a bűnösök fejére, akik a mai vérgőzös állapotot előidézték. Mert ez az állapot nem úgy lett, hanem csinálták. Lehet, a bűnösök nem szándékosan változtatták vérfürdővé az intézményeket, de hibás döntéseik sorozata rendszert alkot - ha tehát tudták, mi lesz mindannak a következménye, amit tesznek, akkor szándékos károkozás a vád, ha nem, gondatlan veszélyeztetés, egy nemzeté.

Magyar Bálint.

A Szabad Demokraták Szövetségének az oktatás irányításáért felelős többszörös minisztere.

Az ő neve szokott leginkább előkerülni, ha tettest kívánnak megnevezni. Némileg igazságtalanul. Igen, a körözési lista legelején, nagy betűkkel kell szerepeltetni a nevét, s kövesse az SZDSZ köré gyűlt oktatási műhely sanda mestereinek sora, de ez nem elég. Világképük és törekvésük mindenestül elutasítandó, mert immár jól látszik, hogy a magyarságnak-emberiségnek kárára van belőlük. Fölmérhetetlen az okozott kár. Jó ideje láthatóan.

Lehet az előző rendszer, a Népköztársaság aljas politikájára hivatkozni - igen, a mai állapot előállásában annak is része van -, de az eltelt húsz évben lett volna más út mit követhettünk volna. Jobb irányba.

Nem értek az oktatásügyhöz, nem tanultam pedagógiát, nem tanítottam, bár sokat tanultam. Van két, a felnőttség küszöbén járó gyerekem, az ő oktatásuk, nevelődésük ismeretében sem vallhatom magamat szakértőnek. Minket az erőszak - eddig, s remélem továbbra is - elkerült, semmi módon sem voltak részesei véres vagy akár csak durvább eseteknek. Helyzetünk következményeként - Budán élünk. Ha történt itt mégis valami kisebb - pontosabban az agyonveretések korában annak tűnő - erőszakos eset, a megtorlás s helyretétel nem késlekedett. De talán ha egy-kettőről hallottam. Magam sem láttam hasonlót 1958 és 84 közötti körülbelül 25 éves diáklétem alatt. A feleségem sem emlékszik efféle tettekre a maga tanidejéből, bár ő tanított is, és nem éppen "úri" környéken.

Rendben azért nem volt semmi. El tudnék mondani erőszak nélkül szörnyű és maradandó sebeket okozó históriákat - majd máskor. A vér új jelenség, kicsordulásának oka megtalálható. S az okok okozói is.

És azt mondom - vessenek rám követ! -, hogy az oktatás és az iskolai állapotok ügyében nem az ölés és halál kettőse a legszörnyűbb. Mert az csupán jel, jelzés; a gyilkossá fajulás erős irtózatossága mögött fekete mocsár párállik. Cinikus figurák bölcselkednek: "az iskola a társadalom tükre, nem lehet más, mint a környező világ".

Dehogynem. Az emlegetett szörnyű Népköztársaság idején diákként magam is tapasztaltam, hogy a jó iskolák létükkel és működésükkel ellene mondtak az egész rendszernek, noha nem volt tantárgy az "ellenállás". A kitűnő tanárok - sajnos a kisebbség - létükkel és példájukkal, a tanításukkal, legyen szó akár "etika-" és "ideológiamentes" tárgyról, mondjuk a kémiáról, egy a körülvevőnél tisztább és emberibb világra neveltek minket. Egy lehetséges világra a létezővel szemben. Még azok is, akik a fiatalabb koruk miatt a "rendszer" neveltjei voltak. Hogy a rendszerváltást, a felszabadulást, nem egészen birkanyájként tűrte csupán a nemzet de tett is érte, ennek a nevelésnek köszönhető.

Ma mi van? Ítéljék meg maguk, Kedves Olvasók. Én úgy látom, a mezőgazdaság, az ipar, az egészségügy és a szociális körülmények válságánál a jövőt tekintve sokkalta súlyosabb dolog az oktatásügy válsága. A jövő veszik el, a jövőt veszik el tőlünk. Mondok egy példát.

A Tőzsde elnöke bevezetni javasolja az iskolai oktatásba a tőzsdézés tanítását.

Valaha a tőzsde a piac, az értékek cserehelyének egy fajtája volt -, már régen nem az. Az értékcserét kiütötte a pénzszerzés gátlástalansága. A tőzsde nem a más, mint gátlástalan emberek, az erkölcsi értékeket megsemmisítő vad csatatere. Ott minden hamis, becsapás és áltatás, manipuláció. "Az üzlet az háború" - hallik a mondás. Hiszik és vallják. És teszik. Módozataira tanítsuk gyermekeket?

A történelemtanítást szinte kivégezték, pedig a múlt történéseinek megértése segíthet eligazodni a jelen világban. A nyelvtanítást eltörölték - beleértve az anyanyelvet. Pedig csak a nyelv alapos ismerete segít minket a tiszta és világos gondolkodásban. Ne higgyük, hogy az angol helyett tanított "business language" a szabad ismeretcsere eszköze, nem, szó sincs erről: éppen, hogy korlátozza azt. Mert csak a létező világ egy szeletében használható. Hogyan lehet árfolyamnyelven ódát írni a nyugati szélhez?

Finomítanom kell állításomat: nem csupán a tőzsde, de az egész pénzalapú, pénzhatalmi rendszer a Gonosz Birodalma. Nem teremt értéket, de mégis elvesz valamit, a maga uralma alá von mindent, önérdekében irtja a "versenytársként" megjelenhető másként gondolkodást, a más élet lehetőségét. Fölmagasztalja a semmit, az "üreseket" szaporítja (= hollow man; lásd T. S. Eliot, Vas István félreértelmezésében), így hát a Semmi közelít.

Ma, itt, Magyarországon. Az oktatást, a nevelés szintereit ma már elfoglalni látszik. Ezért a vér. Tudom, szörnyű amit mondok, de ezen erőszakos cselekedetek elszigetelt esetek jelenséggé válása segíthet, mert a kiontott vér az vér még a mi virtuális valóságú világunkban is.

És azért kell kitűzni a (tan)vérdíjat mindazok fejére, akik a vér kiontásáért felelősek, hogy káros tetteiket ne követhesse több.