A szégyen napja

Létrehozva: 2008. július 14., 08:36	nyomtat	küld

Pedig lenne mit tenni, hiszen tavaly mindössze 1,3 százalékkal gyarapodtunk, ami csak alig van fölül a statisztikai hibahatáron, az idei első negyedévben pedig 1,6 százalékkal bővült a gazdaság az előző év azonos időszakához viszonyítva. Tegyük hozzá: a naptári hatással korrigált adat csak 0,9 százalék, s ez kisebb az előre jelzettnél. Így nehéz valamiféle egységes képet alkotni az 1,6 százalékos, "hihetetlenül magas" dinamikáról.

Hol marad a hórukk? Nos, a nagy gazdasági nekirugaszkodás várat még magára. Pillantsunk rá a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéseire. Az ipar nem úgy pörög, ahogyan kellene, és a megtorpanás jelei mutatkoznak a külkereskedelemben is - két olyan területen, amely az elmúlt időszakban pislákoltatta a hazai bővülést. Most pedig ebben a szegmensben is itt a leülés időszaka. Mi marad a gazdaságnak? Az állam visszafogottabban költekezik ugyan, ám éppen emiatt nem tudnak megrendeléseket adni az üzleti szférának az államigazgatási szervek és az önkormányzatok. Az építőipari adatok sem azt mutatják, hogy a múlt évben padlóra küldött ágazat magára talált volna. S így van ez a szolgáltatói oldallal is, amely azért nem növekszik, mert továbbra is alacsony a háztartások költekezési kedve. Az utóbbi persze nem azonos a hitelfelvétellel, továbbra is eszetlen módon megy a kölcsönigénylés.

Tavaly jelentős mértékben csökkent a reálbér - tekintélyes infláció mellett. Az idén pedig stagnálnak a jövedelmek.

Eközben soha nem látott mértékben erősödik - felettébb gyanúsan - a forint árfolyama. Hazai fizetőeszközünk izmosodására amúgy nincs képlet, igazán ésszerű magyarázat. Egyre inkább a spekulációs nyomás kerül előtérbe, az állampapírpiacon pedig a forró pénzek bejövetele. Ráadásul hiába erősödik a forint, ami jót tesz az inflációnak, hiszen csökkenti a behozatal árát, de a magas élelmiszer- és energiaárak miatt továbbra is magas a pénzromlás mértéke. Az egyetlen jó dolog az egészben az, hogy a jegybank átmenetileg nincs rákényszerítve a további kamatemelésre. A legnagyobb gondot tehát az jelenti, hogy nem tudni, van-e, lesz-e egyáltalán motorja a gazdasági növekedésnek, és mi lesz az. Tudniillik a mezőgazdaságban is jelentős kockázatok vannak: bár a szakértők jó termést várnak, ezt még befolyásolhatja az időjárás. Az uniós pénzek elvileg az esztendő második részében már csordogálnak, ezek a források viszont nem munkahelyteremtést finanszíroznak.

Miközben a magyar gazdaság padlót fogott, és nem találja a kitörési pontokat, addig kelet-európai versenytársaink lehagynak bennünket. Lassan-lassan a szlovák gazdaság eredményeit távcsővel figyelhetjük: az egy főre jutó gazdasági fejlettségben Szlovákia tavaly érte be hazánkat, az idén pedig le is körözi. Ráadásul Szlovákia a kelet-európai térség igazi mintaállama lesz 2009-től, hiszen áttérhet az euróra. Noha Szlovénia volt a régióban az első, amely bevezethette 2007-ben a közös uniós pénzt, a szlovákok is büszkék lehetnek teljesítményükre. Mi a siker titka? Átgondolt és szigorúan végrehajtott reformok, normális költségvetési gazdálkodás, állami kedvezmények, fejlesztési tervek a vállalkozásoknak.

Nincs ebben semmi különös. Jöhet hát az euró január elsejétől, mármint Szlovákiában. Nekünk pedig változatlanul marad a szégyenpad. Nemcsak az okoz ugyanis gondot, hogy nem nő a gazdaság, hanem hogy hazánk ellen tart még a deficiteljárás az unióban.

Júliustól csak mi leszünk a deficitlistán. Hamarabb jön a szégyen napja, mint gondolnánk.