Még meddig?

A Magyar Köztársaság demokratikus ország. Van alkotmánya, választott törvényhozása, szabad a véleménynyilvánítás. Van egy kormánya is. Hurrá.

Létrehozva: 2008. július 28., 08:22	nyomtat	küld

A Magyar Köztársaságnak van egy kormányzó pártja is. Egy sor szimpatikus, kedves és bájos hölgy és úr. Mi mások lennének, ha megválasztották őket?
Tolvajok.

A Magyar Szocialista Párt árulásban született. Közös vonása ez a szocialista tábor volt állampártjainak. A békés hatalomváltás ezzel járt. Ez volt az alku. Hagyjuk az összeesküvés-elméleteket Tel-Avivtól Washingtonig, ez csak maszlag a hőbörgőknek. Mindössze egy üzlet született. Tel-Avivtól Washingtonig. Adtak-vettek.

A múlt rendszer állami és pártfunkcionáriusai párttagkönyvüket takarékkönyvre váltották. Tisztázzuk: Kádár rendszerét lehet szeretni és utálni, ok volt bőven mindkettőre. A hölgyek és urak azonban Kádár Jánosnak, sajátos magyar szocializmusának köszönhették, hogy lettek valakik. Fel is esküdtek volna rá, ha kéri. Aligha volt hozzá gyomra.
Valakik-senkik.

A múlt rezsim haszonélvezőit egy valami vezérelte: megmaradjon, sőt nőjön a profit. Ezt egy módon lehetett elérni, ha ők csinálják a rendszerváltást. A Nyugat rábólintott, kiszámolták, olcsóbb volt így, mint tankokkal. Az elv ebből a szempontból másodlagos. Öklendezni becsületből értelmiségi allűr. Nyelni tessék!
Az alkut gyorsan szentesítették. A szocialista Magyarország irányítói semmi perc alatt felszámoltak mindent, ami Kádár alatt akadályozta a totális meggazdagodást. A lopást. Nagyban. Igazán nagyban. Privatizáltak. Nem a magánosítás a gond, az állami és privát szféra éppúgy hasznos, ha hasznot hajt az ország lakóinak. Azonban ez másod-, sőt sokadszoros szempont sem volt. A privatizáció a Nyugatnak biztosította, hogy profitált a szocialista vezérekbe való befektetés, ők meg kaptak a maradékból. Bőven megérte. Csak a megyei pártlapok eladásából összejött négyszázmillió. Akkori, kilencvenes forintban. Ma már milliárdokban mérnek. Erdős Ákostól Barabás Jánosig, Gyurcsánytól Kapolyiig. S még mindig mi fizetjük.

A profitjukat. Hányingert keltő dolog árulókat eltartani. Ám hasznos. Ismert a gyenge pontjuk. Megcsinálták ezt az amerikaiak anno Nyugat-Németországban, de befogadta a megtért kisnyilast a szovjet is. Ők meg szolgáltak, szolgálnak. Extra támogatás a Mercedes-üzemnek, Gyöngyösre környezetszennyező gumigyár. Meg egy fölösleges viadukt, és egy híd, amely nem vezet sehova, de legalább drága volt. S akkor még nem esett szó a metróról. Igaz, ez másik buli.

A liberálisoké. A Szabad Demokraták Szövetsége a rendszerváltás utáni Magyarország legtöbb hasznot hozó vállalkozása. Kiadási és bevételi szempontból egyaránt. Előbbit folyamatosan csökkentették, rájöttek, hogy értelmetlen pazarlás 15-20 százalékos pártnak lenni, ha ugyanazt a befolyást meg tudják őrizni öt százalék körül. A szocialistákat nemigen lehetett tovább korrumpálni, de azért sikerült. Mára már úgy kormányzópárt, hogy nincs kormányon. Így jobban profitál.

Miért?
Mert a Nyugat igazából félt az árulóktól. Kellett biztosíték. Valaki, aki már korábban velünk üzletelt, valaki, aki a múlt rezsimbe beépülve állt ellen. Vagy ellen se. Egyszóval, aki már bizonyított, szőröstül-bőröstül a miénk. Aki nem országban, hanem profitban gondolkodik. Az eszmeszerűséget meg majd odakreáljuk. PR-kérdés, nem több. Olyasmi ez, mint megszervezni és utána szétverni egy melegfelvonulást. Innen és onnan is lehet profitálni. Vagy metrót építeni hasznosan drágán. Innen aztán megy a zseton jobbra és balra is.

Bal-jobb. Része ez is az eszmeszerűségnek. Az ellenség az kell, hiszen ezzel szinte bármi megmagyarázható. Orbán Viktor nem játszotta el a neki szánt szerepet, pedig mennyire egyszerűbb lett volna, ha egy hiteles ember szolgál. Ha csak poénból mondja el, és nem komolyan gondolja, hogy ez nem köztársaság, hanem részvénytársaság. Hogy változtatni kell. Hogy emberségben baloldalibb, mint a magát ekként aposztrofáló párt. Mert kórházat tönkrezúzni, hogy helyén lakóparkot építsünk, majd a drága magánklinikába kényszerítsük a polgárt, az nem ideológiai kérdés. Nem jobb vagy bal. Ez szemét, mocskos és káros.

Miért? Miért, és megint csak miért kell ezt eltűrni? Miért fogadjuk el megváltoztathatatlannak múlt századi alkujukat? Miért hisszük el még mindig, hogy ennek így kell lennie, mert hát úgysem lehet mit tenni? Miért nem töltjük meg értelemmel a köztársaságot? Miért hagyjuk, hogy tényleg néhány nagyrészvényes érdeke döntsön?
Miért? S főleg még meddig?

(Máté T. Gyula, Magyar Hírlap)