Okok a háborúra

Létrehozva: 2008. augusztus 10., 10:10	nyomtat	küld

Tudja-e hol van Dél-Oszétia? Georgia egy amerikai tagállam, a Kentucky-csirke hazája vagy egy Grúzia néven ismert ősi kultúra? S azt tudja, hogy Donald kacsa unokaöccsei milyen névre hallgatnak? Őszintén szólva: jelent-e többet egy félrehallott kvízkérdésnél a grúz-déloszét háború?

Elsőre nem. Mint ahogy Amerikában sem kapnák fel a fejüket Szabolcs-Szatmár megye esetleges függetlenségi törekvésére, így Magyarországon is legfeljebb a tévés sorozatok nyári szüneteltetése miatt tűnik fel ez a híradóban. Pedig ha valami, ez nagyon is rólunk szól.

Melyek az okok?
A történelmi gyökerek viszonylag világosak: két kaukázusi nép, amely hol hadban, hol békében élt egymás mellett. Van történelmi sérelmük, amelyet áthozhatnak a mába, de ki nincs így ezzel ezen a világon? A háború okai azonban nem erre vezethetők vissza. S még csak nem is Dél-Oszétiának a múlt század kilencvenes éveinek elején, a Szovjetunió szétesésekor kiharcolt kvázi függetlenségére.
A déloszét főváros, Chinvali lehetne - s félő, hogy napokon belül lesz is - Tbiliszi, Bukarest, Budapest vagy Belgrád. Az utóbbi egyébként nem is oly rég volt. Két nagyhatalom összecsapásáról van szó, az egyik mindenhol bizonyítani akarja mindenekfelettiségét, a másik pedig megirigyelte ezt a pozíciót.

A Szolzsenyicin által is megénekelt Oroszország anyácska vagy a nyugati életforma védelme? Pánszlávizmus vagy demokrácia? Csecsenföld vagy Irak? Keserű ennek a valóságtartalmába belegondolni, hasonlóan ahhoz a történelmi idétlenséghez, hogy a Gulagot megszenvedő és megíró Szolzsenyicint a táborok létrehozásában kulcsszerepet játszó Nyikolaj Jezsov mellé temették.

George Bushnak demonstrálnia kell országa erejét, plusz erősítenie a konzervatívok pozícióit az elnökválasztás előtt. Ehhez kellett radar és rakéta a Tubestől Varsóig. S igen, kellett egy a függetlenséget megérdemlő, de bábállammá züllesztett Koszovó a Balkánon. Grúzia a Kaukázus biztosítéka volt. Oroszország közben gazdasági térnyerésével párhuzamosan felfegyverezte Washington ellenfeleit Szíriától Venezueláig. A tényleges összecsapás kódolva volt: a szó szoros értelmében amerikai egyenruhába öltöztetett grúz katonának előbb vagy utóbb találkoznia kellett a Kalasnyikovot szorongató déloszét bakával és a spontánul segítségére érkező kozák önkéntessel, orosz békefenntartóval.

Jog? A nemzetközi? Pontosan annyit ér, amennyit kiharcolnak belőle. Meg hogy honnan nézzük. Koszovó Szerbia része, Dél-Oszétia meg Grúziáé? Washingtonból pont fordítva látszik, mint a Kremlből. Úgy is cselekszenek.

Kinek van igaza ebben a történetben? Nos, erre egyszerű a válasz. Nem fekete-fehér, nem megítélés kérdése. A grúznak van igaza, aki falujában, a boltba indulva, békésen haza akar érni, s az oszétnak, aki szeretné, ha meglenne a bolt és a falu is.

Ők fognak meghalni. A lányaikat fogják meggyalázni. Nekik pusztul el a boltjuk és a falujuk. S még meg sem emlékezik róluk senki. Mindössze ürügy voltak. Érdekli őket innentől, hogy ki és milyen alapon vette el az életüket?