Utáljuk ki a túlsúlyosakat?

Létrehozva: 2008. október 14., 13:16	nyomtat	küld

Egy 2005-ben készített becslés szerint az Európai Unióban évente a GDP 0,3 százalékának megfelelő költséget okoz a túlsúly és az elhízás. Magyarországon ez évi 70-75 milliárd forintnyi veszteséget jelent: ennyi az, amit vagy meg sem termelünk, vagy a túlsúly és az elhízás következményeinek kezelésére kell fordítanunk.

Ezen költségek egy igen jelentős részét a piac szereplőinek kell viselniük, nem csoda hát, hogy egyre több vállalat kezd élénken érdeklődni alkalmazottainak nem csak az általános egészségi állapota, de kifejezetten a testsúlya iránt is. A Világgazdaság Egyesült Államokról szóló híradása szerint például a közismerten túlsúlyos nemzet terebélyesebb tagjainak, különösen pedig a nőknek, egyre komolyabb hátrányt okoznak például a munkavállalásnál is a felesleges kilók. Ismerve, hogy például a dohányzás ellen milyen átütő sikereket értek el az ifjú kontinensen, pusztán a "pszichikai hadviselés" eszközeivel, vagyis azáltal, hogy a dohányzás presztízse ellen indítottak átfogó, és nagyon is sikeres támadást, nem különösebben meglepő, hogy a túlsúly ellen is hasonlóan eredményes kampány folyik. Nem csak az óceán túlsó partján, hanem már Magyarországon is érzékelhetően szempont a testsúly, a külcsín bizonyos - elsősorban nőknek ajánlott - állások betöltésénél.

Fontos kérdés azonban, hogy tekinthető-e a túlsúly ugyanolyan "jellemhibának", mint a dohányzás. Tény, hogy mind a dohányosok, mint a túlsúlyos emberek kárt okoznak saját közvetlen és tágabb környezetüknek, és saját maguknak is. Tény az is, hogy ez a károkozás részben tekinthető szándékosnak: hiszen senki nem kényszeríthető arra, hogy óránként többször rágyújtson, vagy hogy minden este háromszor annyit egyen, mint amennyire a szervezetének szüksége volna. Ugyanakkor a túlsúly kialakulásában az egyéni akarattól független, alkati, genetikai tényezők is fontos szerepet játszanak. Ráadásul az "egészséges életmódot" nem adják ingyen: ha nem is lehetetlen, de bizony sokkal nehezebb kevés pénzből egészségesen táplálkozni, rendszeresen sportolni. Végül pedig, maradva a társadalmi struktúra hatásainál: az alacsonyabb státuszú társadalmi csoportok körében sokkal valószínűbb az "egészségkárosító" kultúra átörökítése, mint a magasabb státuszúaknál. Ez azt jelenti, hogy egy szegényebb, tanulatlanabb közegben felnőtt embernek sokkal kisebb esélye lesz az egészséges életmódra - beleértve ebbe az imént még oly egyértelműnek tekintett dohányzást is! -, mint a magasabb státuszúnak, de ezért aligha lehetne kizárólag őt magát hibáztatni.

A túlsúly tehát kétségtelenül probléma, de - bármennyire vagyunk is hívei az egyéni felelősség érvényesítésének - mindenképpen el kéne kerülni, hogy a túlsúlyosok a kirekesztettek új csoportjává váljanak a társadalomban; hacsak nem történt ez máris meg. Tájékoztatással, bíztatással, támogatással, a lehetőségek biztosításával is nagyszerű - és emberséges - eredményeket érhetünk el.