Szennyezik a környezetet a pamutpólók

Létrehozva: 2009. január 29., 16:40	nyomtat	küld

Az utóbbi évtizedekben gyakorlattá vált, hogy a textilárukat kilométerek ezrein át utaztatják a gyártók a vevőkig, hogy minél olcsóbb, például távol-keleti termelőt találjanak. De nemcsak a szállítás szennyezi nagymértékben a levegőt, hanem a színezés is - mondta Hans Flurit, a Boss divatcég logisztikai vezetője egy szaklapnak.

Fluri szerint a logisztika teljes átgondolására van szükség. Ma már az olasz világmárkák is szorgos szingapúri vagy malajziai női kezekre bízzák a gyöngyözést és más, jó szemet és fürge ujjakat kívánó munkát, hiszen Ázsiában mindezt sokkal olcsóbban végzik el, mint az olasz munkások. Sokszor Közép-Kelet-Európába települnek a nagy logisztikai raktárak, oda futnak be a Távol-Keleten gyártatott holmik, hogy azután újból elinduljanak valamelyik fejlett nyugati állam bevásárlóközpontjaiba.

A logisztikai cégeket egy nap a környezet legnagyobb szennyezőiként vonják majd felelősségre - véli Fluri. Egyelőre nem tudni, merre van a kiút, annyi azonban bizonyos, hogy egyre nagyobb problémát fog okozni, hogy a divatérzékeny textiláruk életciklusa rövid, a szállítás pedig a növekvő energiaköltségek miatt drágább. Lehet, hogy 50 év múlva ezek a szempontok magától értetődően erősebb érvek lesznek, mint az egyes teendők kiszervezésének nyeresége és a Távol-Kelet munkával való ellátása.

Ökológiai hátizsák

Minden egyes élelmiszer vagy fogyasztási cikk, melyet több száz vagy több ezer kilométerről szállítanak hazánkba, tartalmaz egy virtuális "ökológiai hátizsákot". Például egy kiló Kínából származó fokhagyma ideszállítása közben 2,6 kiló üvegházhatású gázt bocsátanak ki. A brazil csirke esetében ez 2,2 kiló, az indonéz rizsnél 1,6 kiló, míg a marokkói zöldpaprika esetében fél kiló kibocsátást jelent.

Az ökológiai lábnyom fogalma egy hektárban megadott értéket takar, melynek számítása során számba veszik egy adott embercsoport tevékenysége során felhasznált, illetve leadott energiát és anyagokat. A számítás után kiderül, hogy hány hektár föld és vízfelületre van szükség az adott folyamatok fenntartásához. Bármely régió gazdaságának - például a Föld egészének, vagy egy-egy országnak - kiszámítható az ökológiai lábnyoma, ezen túlmenően egyének, vállalatok, vagy akár nagy sportesemények környezeti hatását is fel lehet térképezni.

A kereskedelemnek köszönhetően az emberek a Föld számos különböző területéről származó javakat és szolgáltatásokat fogyasztanak, a lábnyomuk tehát ezen területek összessége, függetlenül a konkrét földrajzi elhelyezkedéstől.

2003-ban az Egyesült Arab Emírségekben volt a legnagyobb, majdnem 12 hektár az egy lakosra jutó ökológiai lábnyom. Ha mindenki úgy élne, mint ők, több mint 5 Földre lenne szükség a fogyasztásuk biztosítására. A második az USA volt 9,6 hektárral, majd Finnország 7,6 hektárral. A három legkisebb lábnyomú ország Banglades (0,5 hektár), Szomália (0,4 hektár) és Afganisztán (0,1 hektár).

Egy WWF jelentés szerint évente 20 százalékkal több természeti erőforrást élünk fel, mint amennyi képes lenne megújulni. Ha a jelenlegi népességnövekedés megmarad, és ehhez maradnak a környezetpusztító technológiák, akkor 2050 körülre Földünk természeti kapacitásainak 200 százalékát fogjuk felhasználni.