ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Schmitt Pál beszédének szó szerinti leirata

Létrehozva: 2009. január 16., 17:58
nyomtat küld

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kérem engedjék meg, hogy szeretettel köszöntsem Önöket a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nyitó konferenciáján, mindenekelőtt kérem engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében köszöntsem Orbán Viktor Urat, a szövetség elnökét, köszöntsem Elmar Brok Urat, német EPP képviselőtársamat. Köszöntsem Duray Miklós Urat, az MKP elnökét, köszöntsem a rendezvényünket megtisztelő Nagykövet Hölgyeket és Urakat, és engedjék meg, hogy az asztalnál helyet foglaló, két barátomat, munkatársamat is köszöntsem Martonyi János és Szájer József Urakat.

Engedjenek meg technikai információkat, az egyik, hogy ezt a konferenciát, úgy mint a többi konferenciánkat is az internetes honlapunkon, www.fidesz.hu élőben lehet közvetíteni, úgyhogy köszöntjük azokat, akik bennünket most az interneten néznek. Úgyszintén a siketek és nagyothallók számára első alkalommal feliratozva is követni lehet az előadáson elhangzottakat. Nos engedjék meg, hogy a sok köszöntő után még valakit köszöntsek, köszöntöm Bácskai János Urat, a kerületi, nem véletlenül szerveztük ide a IX. kerületbe ezt a konferenciát ebben a szép és veretes házban, hiszen itt a Ferencvárosban ő jelöltként az időközi választásokon majdnem 60 százalékot ért el. Most készül a második fordulóra, ahogy bennünket tájékoztatott, sok sikert kívánunk. János reméljük, hogyha legközelebb találkozunk, akkor mint országgyűlési képviselőként üdvözölhetünk. Engedd meg János, hogy miután már igen közel vagy, hogy komolyan vegyed ezt a verset, egy gyors versidézet Petőfi Sándor Az Országgyűléshez című versből egy részlet.

Csak, hogy tudjad, hogy miről van szó.

Sokat beszéltek, szépet is beszéltek, jót is, de ebből a hon még nem él meg, mert nincs rendében eljárásotok, hogy a dolog végibe kaptatok, és így tevétek már régóta mindig, látják kik a múltat végig tekintik. Ki képzel olyan templomépítőt, ki a tornyot csinálja meg előbb, és azt a levegő tolja, hogy ott fennmaradjon, míg majd valahogy alája rakja szépen a falat, s leges legvégül jönne az alap, és így tovább, szóval sok sikert János.

A Fidesz számára, a szövetségünk számára fontos, mint ahogy tettük ezt 2004-ben is, hogy egy határozott programmal álljunk választópolgáraink elé. Ezzel a mai konferenciával kezdjük a vitasorozatot, melynek végén terveink szerint májusra, május elejére elkészül a választási programunk. A program természetesen épít a már korábban elfogadott alapprogramunkra, amit úgy nevezetünk, hogy Erős Magyarország. A konferenciák egyes nagyobb tematikák mentén kerülnek majd megrendezésre, ezek a következők:

Növekedés: érthetően elsősorban gazdaságpolitika, Felelősség: energia, kutatásfejlesztés, környezetvédelem, Vidék: agrárpolitika és mezőgazdaság, Felzárkózás: uniós források, regionális fejlesztések és Összetartozás: nemzetpolitika, demográfia és egyéb kérdések.
Nos a célunk az, hogy az egyes szakmai területek legjobbjaival és Önökkel közösen állítsuk össze a Fidesz választási programját annak érdekében, hogy majd sikerrel képviseljük hazánkat Brüsszelben, remélhetőleg egy erős Európában.

Érdekes megfigyelni, hogy nemcsak az egyes országok pártjai, hanem maga az EPP ED párt és aminek mi büszke tagjai vagyunk, elkészítette a saját választási üzeneteit, ők kicsit más célpontokat fogalmaztak meg, tehát az Európa öt hívó szava, öt hívó témája az a gazdaság megerősítése, Európa külső és belső biztonsága, klímaváltozás elleni küzdelem, az európai értékek széles körű terjesztése, Európa felkészítése a jövő számára. Az úgynevezett hívó szavak, akik jártas a politikában az tudja, hogy ilyeneket is megfogalmaznak: stabilitás, erő és felelősség. Ezek alapján született meg az Európai Néppárt jelmondata, amelyben magába foglalja azt, hogy az EPP, ahová mi is tartozunk, Európa legidősebb pártja, legerősebb pártja, jelentős többséget alkot az Európai Parlamentben, jövőorientált párt, és változatlanul kész vezető szerepet betölteni. Nos ezek alapján a néppárt szlogenje így szól: Európai Néppárt - Európa vezető ereje.
Igen, nekünk is itthon, mint ahogy Európában az EPP-nek vezető erőnek kell lennünk, amikor a gazdaságot akarjuk erősíteni, vezető erő leszünk, amikor a változó időkben stabilitást és biztonságot jelentünk majd, és vezető erőként tekintenek majd Európa polgárai és a magyar polgárok ránk, amikor az Európai Uniótól és saját hazánktól is a demokráciát, a haladást, a szolidaritást és az emberi méltóságot kérik számon.

Hölgyeim és Uraim!


Tizenkilenc évvel ezelőtt olyan országról álmodtunk, ahol mindenki békében és biztonságban élhet, ahol a hatalom birtokosai a rend és az erkölcs pártján állnak. Azt vártuk a rendszerváltozástól, hogy politikában alapvető követelménnyé válik az őszinteség, a hitelesség és az elszámoltathatóság.
Felelős, céltudatos és eredményes kormányzásokat vártunk, amely képes jobb életet teremteni a magyar emberek számára. Az ezredforduló táján már úgy tűnt, hogy céljainkhoz közeledünk, de most hat év elteltével sajnos egyre távolabb kerül ez a szép elképzelés. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista, szabaddemokrata kormánynak nincs elképzelése, határozott jövőképe, ezért azt nekünk kell majd megalkotnunk, meg is fogjuk alkotni a gyarapodás, a felzárkózás, más szóval a változás programját.
Nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy napról-napra nő az elszegényedés, az eladósodás és a kilátástalanság.
Rajtunk a sor, hogy megmutassuk, a Fidesz még ilyen reménytelennek látszó helyzetből is képes kivezetni az országot. Továbbra is kitartunk eredeti céljaink mellett és kitartunk egymás mellett.
A mai valóság az, hogy végtelenül legyengült, s nem fejlődik a gazdaság, elszegényedő és kiszolgáltatott a lakosság, növekszik a munkanélküliség, hihetetlen mértékű a korrupció, jellemző a létbizonytalanság, a jövőkép hiánya, alacsony gyermekvállalás, sorolhatnék még sok mindent, vagy az értelmetlen forráskivonások az egészségügyből és az oktatásból.
Nem véletlenül kérdezik tőlem Brüsszelben képviselőtársaim, amikor mondjuk a magyar környezetvédelemről, a magyar gazdaságról, az EU-s források hatékony felhasználásáról van szó. Kérdezik, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Kétségtelenül defenzívában vagyunk, amikor a rossz bizonyítványt kell folyamatosan magyarázzuk.

Nos Hölgyeim és Uraim!


A júniusi európai parlamenti választások közeledtével a Fidesz meg fogja mutatni, hogy igen is tudunk sikeres nemzet lenni Európában.
A tét sokkal nagyobb, mintsem, hogy arról döntsünk, arról döntsünk, hogy ki az a 22 európai parlamenti képviselő, aki kijut majd Brüsszelbe. Igaziból legyezgetné a hiúságomat, ha elhinném, ha komolyan venném, hogy ötmillió ember majd azért megy az urnák elé, hogy eldöntse, hogy a Tabajdi-Gurmai, vagy a Szájer-Schmitt csapat az erősebb. Én ebben nem hiszek. És nem is szabad hinnem. A lényeg az, hogy ez a választás legmesszebbre, kilenc hónapra van az országgyűlési választásoktól. Lehet, hogy közelebb van, ezt még nem lehet tudni, mit hoz a jövő, de legmesszebb kilenc. Ha úgy tetszik, jogilag tudom, hogy ez képtelenség, talán háromfordulós lesz az az országgyűlési választás, aminek az első fordulója éppen lehet ez az európai parlamenti választás. Mert igen is lesz véleménye mindenkinek, aki követi a magyar valóságot, a véleményét kifejezni a magyar kormányzati teljesítménnyel, lesz lehetőség arra, hogy erősítsük azt az oldalt, azt a polgári keresztény oldalt, akik kifejezik szimpátiájukat velünk, akik támogatnak bennünket, és akiket egy sikeres szereplés ezen az európai parlamenti választáson hitükben, akaraterejükben és szolidaritásukban megerősít majd.
Nos Hölgyeim és Uraim ez jó kiindulópont lehet az európai választás későbbi sikereinkhez is.
Első lépésként arra kérjük Önöket, vegyenek részt ebben a vitasorozatban, alkossuk meg közösen választási programunkat.

Bizonyítsuk be együtt, hogy Magyarország többre képes.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

(2009. január 16.)

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések