Orbán Viktor beszédének szó szerinti leirata

Létrehozva: 2009. január 30., 14:08	nyomtat	küld

Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat!

Az előzetesen elgondolt munkamegosztás szerint Elmarnak kellett Európáról, és nekem inkább Magyarországról beszélni. Mielőtt azonban ezt megtenném, hadd tegyek először egy megjegyzést a IX. kerületről, utána pedig Európáról. A helyes sorrend a siker záloga.

A IX. kerület, tisztelt Hölgyeim és Uraim, Ferencváros vízválasztó lehet a következő hétvégén. Tudom, hogy a legunalmasabb dolog politikai statisztikákat böngészni, de ha Önök mégis ezt megteszik, és visszatekintenek 1990-ig a statisztikákban, akkor azt fogják látni, hogy még nem fordult elő a magyar demokrácia történetében az, hogy egy baloldal által birtokolt parlamenti mandátumot időközi választáson a jobboldal meg tudott volna szerezni. Fordítva, na, olyan már volt! De a sikerre, amiről most beszélek, ezidáig még nem volt példa. Az első esély erre a következő hét vasárnapján adatik meg számunkra. Ráadásul nem is akárhol, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Budapest rendkívül nehéz terep. Budapesten megszerezni az emberek bizalmát különösen nagy kihívást jelent, és különösen nagy kihívást jelent a polgári-nemzeti erők számára. Ha tehát éppen itt sikerül fordítani - ehhez kívánok bevezető megjegyzésemmel Bácskai Jánosnak sok sikert -, az sokatmondó, hangos szó lesz, amely talán a következő parlamenti választásokig is elhallatszik majd.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Németekkel beszélni, németekkel közösen beszélni Európáról mindig fölemelő érzés. Jól emlékszem, amikor még fiatal voltam, és Helmuth Kohllal volt módon időnként eszmét cserélni - mert olyan öreg vagyok, hogy én már Helmuth Kohllal is szolgáltam együtt miniszterelnökként -, mindig elmondta, szükségét érezte annak, hogy elmondja, hogy Európa egy érték. Az Európai Unió egy érték, és azt meg kell védeni. S nem olyan egyszerű dolog egy hatvanas évek elején született ember számára megérteni, amit egy, valamikor a II. világháborút megelőzően született ember mond arról, miért érték Európa. S mindig elmondta - Elmar Brok szavaiból is mindig kihallom azt a véleményt -, hogy a kontinens békéje, ahogy ő fogalmazott az előbb, ha jól fordítom magamnak pontosan magyarra, talán a leghosszabb ideig tartó béke, amely az utóbbi két évszázadban Európára köszöntött, az Európai Uniónak és az európai együttműködésnek köszönhető. És valóban, ha elgondolkodunk erről az Európai Unióról, tisztelt Hölgyeim és Uraim, egy csodaszerű jelenséget látunk magunk előtt. Azért mégiscsak egy fantasztikus dolog, hogy a II. világháború romjaiból, füstjéből, porából, a végleges megosztottságból, ahol a háború, mint minden háború, de ez aztán különösképpen vesztesekre és győztesekre osztotta föl Európát, ebből a helyzetből Európa egy közösen létrehozott egységgel emelkedett fel, és emelkedett ki. Szokták mondani azt, hogy a hajótörés érzete óriási ösztönző erő az ember számára, mert annak, aki úgy érzi, hogy alámerül, annak a legmélyebb energiái lépnek működésbe; ahogy a karjaival kapálózik, csak hogy a felszínen tudjon maradni, és a hajótöröttből jó esetben ilyenkor úszó lesz, és a negatív helyzetből pozitív jön létre. Tulajdonképpen minden civilizáció megmenekülése ezzel az úszó mozgással történt. Minthogy a II. világháború után ezzel a kétségbeesett úszómozgással sikerült létrehozni az Európai Uniót, amely éppen ezért különleges érték. Ha úgy tetszik, talán kimondhatjuk ezt is, meggyőződésem szerint az európai béke záloga volt, és marad a jövőben is a számunkra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Természetesen az Európai Unió értékét az elmúlt hetekben és napokban mi magyarok különösen megtapasztalhattuk. Hiszen nincs olyan közhelyszerűbb, vagy inkább közhelynek minősülő mondat ma a magyar közéletben, mintha valaki azt mondja, hogy az Európai Unió nélkül a magyar gazdaság összeomlott volna. Ez egy olyan közhely, amelyet senki sem von kétségbe. Még azok sem, akik válságba kormányozták Magyarországot. Igen, azt a válságot, amelyet a hat év rossz kormányzása okozott, és amelyet leleplezett, majd fölerősített a világgazdasági válság, nem tudtuk volna gazdasági összeomlás nélkül túlélni, ha nem vagyunk tagjai az Európai Uniónak, merthogy a világgazdaságban válság van, mint ahogy Martonyi János is mondta, nem kétséges. Válság idején különösen meg kell tanulnunk megbecsülni az európai uniós tagságot. Itt van a fejemben az egyik közgazdász professzornak az a vicces története, amit a Fidesz-frakció előtt mondott el arról, hogy talán a "válság" szó használata a közgazdászok társaságában nem különösebben éles elméjű dolog, mert ugyan "válság" van, de a pontos definícióját senki sem tudja megadni, és ezért a definícióra szoruló közgazdászok - az ő agyuk mégiscsak így jár - nem tudnak mit kezdeni ezekkel a politikai megállapításokkal. Akkor azt mondta, hogy úgy kell elképzelnünk a válságot, mint a pornográfiát: annak sincs pontos definíciója, de ha az ember látja, akkor el tudja képzelni; na, ez lehet az.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Most ha így látom Magyarországot, meg látom a világgazdaságot, úgy el tudom képzelni, hogy mit is jelenthet talán még egy közgazdász számára is a válság.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarországon mindannyian tudjuk, hogy az utóbbi időben mostoha időjárás köszöntött ránk. Hó nincs - az legalább széppé tehetné a telet. Van viszont húszfokos fagy: az ember dideregve kapargatja a szélvédőt kora reggel. Van szmog, végtelen szürkeség, utakra fagyott ónos eső. Szóval minden, amit az ember a pokolba kíván. Mindezek tetejében valamelyik reggel kapargatom a szélvédőről a jeget, és az autórádióból a következő mondatra leszek figyelmes: "Cudar idők jönnek". No, micsoda feneség - mondom - nem elég, hogy itt kapargatom a jeget, még ennél is cudarabb idők jönnek, merthát azt gondoltam, hogy időjárás-jelentést hallok éppen. De nem! Aztán kiderült, hogy ez nem időjárás-jelentés: ez a jelenlegi magyar kormány kijelentése az ország kilátásaival és jövőjével kapcsolatban. "Cudar idők jönnek". Ez a magyar kormány gazdaságpolitikája ebben a pillanatban. Cudar idők jönnek, és ha ők mondják, akkor azt el kell hinnünk. Még jó, hogy nem tették hozzá: nem kell félni, nem fog fájni, mert az mindig olyan biztatóan hangzik.

Szóval, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a dolog úgy áll, hogy Magyarország gazdaságpolitikája olyan, mint a televíziókban az időjárás-jelentés. Az éppen megszólalásra biztatott politikai vezető pontosan ugyanúgy illeg-billeg a háta mögé vetített térkép előtt, mint ahogyan teszi ezt az időjárás-jelentést velünk ismertető bemondó, és magyarázza, hogy mi történik a világban, mintegy megjósolja nekünk, hogy mi fog történni. Aztán, ha eltalálja, és kiderül, hogy tényleg cudarabb idők jönnek, akkor a végén még majd szét is tárja a kezét: mi ugye megmondtuk...

Tisztelt Hölgyem és Uraim!

Ma ez a kormány gazdaságpolitikája. Döntések helyett pedig előrejelzéseket, időjárás-jelentéseket kapunk. Magyarország tehát abban a tudatban vághat neki a 2009-es évnek, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az ország vezetői a helyükön vannak, és a meteorológusok magabiztosságával jelentik ki, hogy minden még rosszabb lesz. Ez biztos, mert ők ez ellen nem tesznek semmit - ezt is pontosan tudhatjuk. Meg is bízták legutóbb a pénzügyminisztert, hogy számolja ki, mennyivel lesz rosszabb, mert három héttel ezelőtt ezt nem sikerült eltalálni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar gazdaságpolitika ma abban merül ki, hogy fölkérést kap a pénzügyminiszter, hogy számolja ki, mennyivel lesz rosszabb, mennyit bukunk, mennyit veszítünk, mert valós adatokra épülő költségvetést talán már hat esztendeje nem tudunk készíteni. Valahogy nem sikerül. Az embernek állandóan az az érzése, hogy a szegény, jóakaratú kormányunknak soha semmi sem sikerül. Mindenbe belekezdenek, aztán mindenbe belebuknak. Minden szétesik, amihez hozzányúlnak. Mintha átok ülne rajtuk, vagy inkább rajtunk, hiszen ők a mi nyakunkban ülnek. De a legijesztőbb bejelentés itt a jég kapargatása közben nem is ez a "Cudar idők jönnek. Pont" kijelentés volt; azt egy hátborzongatóbb követte, ugyanis bejelentették, hogy most nincs más megoldás: jönnek a reformok. Jönnek a reformok, amit ha átteszek magyarra, azt jelenti, hogy jönnek a megszorítások. Azok a megszorítások, amelyekkel az elmúlt hat esztendőben földbe döngölték az országot, vagyis cudar idők után még cudarabbak következnek majd.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr!

Ha mindez nem a magyarokkal történik, akkor azt mondanám: abszurd bohózat. Mivel azonban emberi életek, egy ország, sőt az én hazám tönkretételéről van itt szó, nemigen van itt helye tréfának. A jelekből most már értenünk kell. Ideje, hogy értsünk a jelekből; a helyzet súlyos, sőt lassan tarthatatlan. Mi, akik közösen csináltuk végig az elmúlt húsz évet és az egész rendszerváltoztatást, talán rendelkezünk valamilyen érzékkel, hogy megérezzük, mit is üzennek nekünk a jelek, hogy megérezzük azt a pillanatot, amikor most már világos, hogy kész, vége, most már valami gyökeresen másnak kell következnie. Valami homlokegyenest másra van szükség: más politikára más emberekkel. Ilyen félreérthetetlen jel egy rendszerváltó fül számára, amikor egy ország vezetője végső zavarában úgy viselkedik, mint egy olyan edző, aki előre bejelenti, csapata mekkora vereséget fog szenvedni majd a következő versenyen. Ilyen félreérthetetlen jel, amikor egy ország működésének legalapvetőbb tervezete, a gazdaságpolitikai iránytűnk, a költségvetés két hét alatt kártyavárként összeomlik. Ilyen félreérthetetlen jel az is, amikor egy kormány semmi mással nem tud előállni, mint újabb és újabb megszorításokkal. Amikor azt érezzük, hogy elfogyott minden gondolata, ereje, elfogyott minden ötlete. Nincsenek céljai, lassan már eszközei sem. És igen, ilyen félreérthetetlen jel, amikor azt tapasztaljuk, hogy az állam, amelyet a kormánynak működtetnie kellene, ahogyan Pozsgay Imre mondta nemrégen: elhagyja a szolgálati őrhelyét, és képtelen arra, hogy megvédje saját polgárait. Megvédje azok testi épségét, életét, értékeit; egyáltalán, hogy valamilyen rendet tartson fent az országban. Amikor azt érezzük, ez egy félreismerhetetlen jel, hogy a káosz kezd kialakulni az országban.

Ilyenkor sürgősen valami újra, valami másra van szükség, homlokegyenest az ellenkezőjére, mint ami eddig történt. Deja vu érzésünk van. Ismerjük ezt az érzést, átéltük, emlékszünk rá. Húsz évvel ezelőtt pontosan ezt éreztük. Pontosan azt éreztük húsz évvel ezelőtt is, hogy ami eddig volt, amit mögöttünk hagytunk, így már nem mehet tovább: új irány, új emberek, új politika kell. Amikor azt érezzük, az ország vezetői már nemcsak, hogy nem találják meg a jó válaszokat, nem is értik a helyzetet, és amikor kiderül, hogy nem is értik a helyzetet, mert a költségvetés két hét alatt összeomlik, akkor kitalálják, hogy olyan változások történtek a világban, amely indokolja, hogy most új költségvetést alkossunk meg. És a németek, és az angolok, meg a franciák, meg a hollandok? Ott nem történt semmi az elmúlt egy hónapban, amely miatt új költségvetést kellene alkotni? Ők eltalálták már decemberben is. Megint csak mi magyarok vagyunk képtelenek arra, hogy két hétre előre lássuk azokat a folyamatokat, amelyeket egyébként Varga Mihály nagyon pontosan, mérnöki precizitással a Parlament költségvetési vitájában el is mondott.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az az érzésünk van, hogy az ország vezetőinek - pontosan úgy, mint húsz évvel ezelőtt - ismét kicsúszott a kezéből minden. Én emlékszem, hogy akkor a magyaroknak, nekünk mindannyiunknak volt erőnk és bátorságunk, hogy megharcoljunk és megküzdjünk a változásért, és azt szeretném mondani Önöknek, hogy ma sem vár ránk kisebb feladat, ma is ez a feladat vár ránk. Még pontosabban: ez a feladat most is ránk vár.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én jól emlékszem, hogy végülis ha ez a gyűlés húsz évvel korábban történik, jól emlékszem az arcokra, hiszen ha ez a gyűlés húsz évvel korábban jön létre, akkor nagyjából - leszámítva persze a nagyon fiatalokat - ugyanígy és ugyanezek az emberek ülnének a teremben. Hiszen mi mindannyian, akik itt vagyunk ebben a teremben, rendszerváltók voltunk, rendszerváltónak valljuk magunkat, és azt hiszem, hogy mindannyian büszkék is vagyunk erre. Büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk azok, akik megbuktattuk az előző rendszert, és leváltottuk az akkori rendszerrel együtt az akkori politikai vezetést. Mi vagyunk a rendszerváltók! Akiket leváltottunk, azok meg kormányon vannak. Ez a tragikomikus tény, tisztelt Hölgyeim és Uraim, elég világosan megmutatja a számunkra, ez a rendszerváltás nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy húsz évvel ezelőtt gondoltuk.

Na de ez az a pillanat, amikor érdemes feltennünk a kérdést, hogy mégis mi volt a magyarok baja az előző rendszerrel. Miért gondoltuk azt, hogy sürgősen meg kell változtatnunk? Az lett volna a bajunk, hogy szociális biztonságot nyújtott az embereknek? Én minden tüntetésen ott voltam húsz évvel ezelőtt. Én nem emlékszem, hogy bárki ezellen akárcsak egyszer is tiltakozott volna. Vagy éppen az, hogy mindenki számára elérhető volt az egészségügy meg az oktatás - néminemű megszorítással? Én nem emlékszem arra sem, hogy bárki ezt kifogásolta volna. Arra azonban emlékszem, hogy mindannyian minden gyűlésen elmondtuk, illetve meghallgattuk a szónokokat, akik elmondták, hogy azért van szükség rendszerváltásra, mert nincs szabadság, és nincs függetlenség. A rendszerváltás célja a szabadság és a függetlenség. És akkor még arra is emlékeztünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy nemcsak a nemzetnek nincs szabadsága és függetlensége, hanem a mindennapi életben sem adatik meg az embereknek a szabadság és a függetlenség. Hogy másképp fogalmazzak: azért volt szükségünk rendszerváltásra, mert egyetlen ember sem érezhette azt, hogy ő a saját sorsának ura, azt, hogy a magyar ember a maga ura lehet.

Márpedig ha van valami, ami közös a magyarokban, akkor ez a mondat: mindannyian a magunk urai akarunk lenni. A magam ura akarok lenni - ez egy ősi közös magyar kívánság. A magam erejéből értem el azt, amit elértem - ez pedig egy ősi magyar büszkeség. Ettől fosztott meg bennünket a szocializmus, ezért volt célunk húsz évvel ezelőtt, hogy visszaadjuk a magyaroknak a mindennapi életben is a szabadságot és a függetlenséget. Tulajdonképpen ezért vállaltuk 1989-ben, 1990-ben, hogy nem térünk vissza az egyetemi vagy akadémiai élethez, hanem inkább a politikai élet sáncai mögé lépünk, részt veszünk a rendszerváltás utáni időszak politikai életében. Tulajdonképpen hogy visszaadhassuk a "magam ura" érzést a magyar embereknek, ez vitt bennünket a politikai pályára.

Márpedig akinek húsz évre visszanyúlik az emlékezete, azt is föl tudja idézni, hogy a szabadságnak és a függetlenségnek két feltétele van. Az egyik a politikai szabadság, a másik pedig a gazdasági szabadság. Gazdasági szabadság nélkül nincsen független nemzet, és nincs nemzeti szabadság sem. Ezért akartunk már húsz éve is két dolgot egyszerre: egyfelől többpárti parlamenti rendszert, másfelől pedig szociális vagy szabad piacgazdaságot. Azt gondoltuk, hogy amikor a szabad piacgazdaságot akarunk, akkor egy olyan gazdasági rendszer jön majd létre a mi munkánknak is köszönhetően, ahol a vállalkozások gombamód szaporodnak, ahol az emberek egzisztenciálisan is szabadok és függetlenek, és nemcsak azért, mert vállalkozók lehetnek, hanem azért is, mert ha van szakmájuk, akkor több munkahely közül is választhatnak, mindig annak megfelelően, hogy éppen az elgondolásuk, az adott lelki vagy szellemi állapotuk, fizikai állapotuk mire teszi őket alkalmassá. Sőt, volt olyan Fidesz-dokumentum is, emlékszem, amelyben szerepelt az a mondat, hogy csak szabad és független emberek tudnak szabad és független országot teremteni. Ilyen egyszerűnek tűnt ez a dolog a rendszerváltáskor.

Persze időközben kialakult egy tévképzet sokak fejében - a propaganda nagy hatalom, kedves Barátaim, különösen Nyugaton, amely úgy összegezhető, hogy az MSZP, a magyar szocialisták a szabad piac hívei, a Fidesz pedig nem. Ebből annyi igaz, hogy a szocialisták időnként úgy viselkednek, mint akik a korlátlan szabad piac hívei lennének, a Fidesz azonban nem ilyen párt: a Fidesz a szociális piacgazdaságnak a híve. Bár ha megvizsgálnánk a szocialisták piac iráni szerelmét, akkor ott is találnánk néhány tényt, ami megjegyzést érdemel. Leginkább azt, hogy a szocialisták valójában sohasem szabad piacot akartak, hanem szabad pénzt. És a free market, meg a free money, kedves Barátaim, két teljesen különböző dolog.

Nos, ki gondolta volna, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy húsz évvel a rendszerváltás után, amikor bent vagyunk a NATO-ban, tagjai vagyunk az Európai Uniónak, itt állunk, és készülünk egy európai parlamenti választásra, fel kell tennünk azt a kérdést: hol vannak a magyar vállalkozások? Nem a magyarországi vállalkozások, bár lassacskán ez a kérdés is indokolttá válik, hanem a magyar emberek tulajdonában álló vállalkozások, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hol van a lehetőség? Hol van a magyarok előtt az a lehetőség, hogyha cselekvő erőt, tetterőt éreznek magukban, ha vállalkozó szellem dolgozik bennük, akkor megmutathassák, saját lábukra álljanak. Hol van a lehetőség? Hol van, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a könnyen, gyorsan elérhető munkahelyek ezreinek, tízezreinek, százezreinek kínálata? A magas adók elveszik a gazdasági szabadság lehetőségét, és a magas adóssággal pedig elveszik az ország függetlenségének lehetőségét is. Az, aki nyakig úszik az adósságban, legyen szó magánemberről vagy nemzetről, aligha érzi magát szabadnak és függetlennek. Ráadásul úgy látom, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy nem elég, hogy a családoknak és a vállalkozó kedvű magyaroknak nincs meg a gazdasági szabadsága, a politikai elit nem is küzd, nem is tesz semmit azért, hogy ez végre megváltozzon. Márpedig ha ez nem változik meg, nem jutunk egyről a kettőre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Húsz év után azt kell mondanunk, hogy az ország ugyanolyan gyenge és ugyanolyan leromlott állapotban van, mint húsz évvel ezelőtt volt. Az emberek ma ugyanúgy gúzsba kötve érzik magukat, mint ahogy korábban érezték. A vállalkozó szellem, a tenni akarás, a kreativitás semmifajta elismerést, horribile dictu jutalmat nem kap, nem élvez Magyarországon. Azt kell mondanom, hogy húsz évvel a rendszerváltás után Magyarországon ma nincs gazdasági szabadság. És ha ezt összeadom a megelőző kurzus időszakával, azt kell mondanom, hogy Magyarország lassan hatvan éve nem tudja, milyen az, amikor van gazdasági szabadság, és a tettrekész emberek valóban megmozdíthatják az energiáikat.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ne legyen kétségünk: ezt a gazdasági szabadságharcot, úgy, ahogyan korábban húsz évvel ezelőtt a politikai szabadságharcot, ezt a munkát, ezt a küzdelmet nekünk kell megvívni, és nekünk kell elvégezni, mert helyettünk senki sem fogja ezt megtenni. Úgy látom, hogy a szocialisták sem az SZDSZ-szel, sem anélkül nem képesek erre. Nincs hozzá erejük, nincs hozzá elképzelésük, talán az igazi szándék is hiányzik belőlük. Ahogy nézem őket, úgy látom, hogy a gazdasági szabadság egyáltalán nem nagyon izgatja őket, mintha ők így is jól ellennének. Nekik nem fáj, de nekünk, rendszerváltóknak igenis fáj, hiszen az életünket tettük fel húsz évvel ezelőtt, hogy Magyarországon politikai és gazdasági szabadság legyen nemcsak a nemzet, de a mindennapi élet szintjén is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezt a gazdasági szabadságharcot nekünk kell megvívni. Mi tudjuk, hogy Magyarországért most újra küzdeni kell, és amikor Magyarországért küzdeni kell, akkor mi pontosan tudjuk, hogy mi a dolgunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem küzdelem az, amikor egy politikai elit hitelekért kuncsorog, vagy pitizik. Nem küzdelem az, amikor azt látjuk, hogy az ország vezetői pitiznek a Nemzetközi Valutaalapnak, a nemzetközi pénzvilágnak. Mindenkivel szolgálatkészek, mindenkinek gazsulálnak - már úgy értem, mindenki másnak, csak éppen a magyar emberekért és Magyarországért nem küzdenek. Az sem küzdelem, ha elveszik a nyugdíjasok nyugdíját, az alkalmazottak bérét, az iskolás gyerekek támogatását, a vállalkozások lehetőségeit, nem adják vissza a járó áfát, nem fizetik ki a gazdák támogatását, bezárják a kórházakat, iskolákat, postákat, meg a vasutat. Ez nem küzdelem! Különösképpen nem küzdelem az országért, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az nem küzdelem, hogy széttárt karral azt mondják nekünk, hogy cudar idők jönnek, és az sem küzdelem, ha kéthetente újratervezik a költségvetést, mint egy megkergült GPS az útvonalat.

Kedves Barátaim!

A helyzet úgy áll, hogy a küzdő ember alkatilag nem ilyen, nem így viselkedik. Amikor egy ország vezetői küzdenek az országért, az látszik rajtuk. A küzdelemhez elszántság kell: erőt kell sugározni - sokszor néha ez türelmetlenséggé vagy erőszakossággá válik, vagy akár dühben fejeződik ki, de érezni, hogy küzdenek az országért. Látjuk ma ezt az ország vezetőin, készülődve az európai parlamenti választásra? Pedig, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi az értelme ennek az európai parlamenti választásnak? Jól beszélt Schmitt Pál. Bár én azért tudnék dönteni, hogy a Schmitt Pál - Szájer József kettős vagy Gurmai - Tabajdi kettős közül válasszak. Tehát ez nem állít engem megoldhatatlan feladat elé, de kétségkívül nem ez a választásnak a tétje. A tét az, hogy végre küzdőképes embereket küldünk-e arra a huszonkét helyre, ami a magyar nemzetnek jár az Európai Parlamentben? Hogy olyan embereket küldünk-e a parlamentbe, akik tudják, hogy az első az ország, amelyért küzdeni, amelyért harcolni kell. Nem széttárni a kezünket, és elmondani, hogy milyen cudar idők várnak ránk, hanem harcolni, cselekedni, szövetséget kötni, megegyezni és küzdeni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Olyan embereket kell küldenünk az Európai Parlamentbe, akik pontosan tudják, hogy a mai korban feltartott kézzel csak veszíteni lehet. Ez a fő különbség közöttük és közöttünk. Ezért más a Fidesz Európa-politikája is lényegileg, mint az övék. Ezért vagyunk mi is mások, mint ők. Más az észjárásunk, és nyilvánvalóan más anyagból is vagyunk gyúrva. Korábban fordítva gondoltam: ők vannak különlegesből, ha az ember túl sok munkásmozgalmi irodalmat olvas, akkor ez a tévképzet egy időre elhatalmasodhat rajta. Ma azonban fordítva látom.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy elmondjam Önöknek, hogy a küzdelem természetesen egy új irányt is jelent. Magyarországnak az elmúlt hat év helyett egy másikra, egy új irányra van szüksége. A küzdelem éppen abban áll, ki tudjuk-e jelölni közösen ezt az új irányt. Az új irány éppen abban áll, hogy közös erővel, a magyar gazdaság felszabadítását szem előtt tartva, a magyar érdekekért itthon és Brüsszelben hajlandóak vagyunk-e végre küzdeni, vagy csak kuncsorgunk, dörgölődzünk, hajbókolunk és alázatoskodunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tettrekész és elszánt, erős parlamenti képviselőkre van szükségünk az Európai Unióban. Olyanokra, akik nem ijednek meg egy-egy összeráncolt szemöldökű külföldi hivatalnok láttán. Olyanokra van szükségünk ez Európai Parlamentben, akik azért léptek be a politikába, hogy szolgálják a független, szabad és erős Magyarország eszméjét, és akik természetesnek veszik, hogy a mai világban ezért küzdeniük kell. Lehet, hogy nem mindig fogják kedvelni őket, hiszen, mint mondtam, a küzdelem időnként türelmetlenséggel vagy dühvel is párosulhat, de nekünk most mégis elszánt és küzdeni képes emberekre van szükségünk. Az új irány első lépése maga az európai parlamenti választás. Bizonyítania kell a Fidesznek, bizonyítania kell a jobboldalnak, hogy készen áll arra, hogy küzdjön a magyarokért, hogy küzdjön végre Magyarországért. Márpedig az eredményes küzdelemhez, tisztelt Elnök Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim, egység kell.

Szükség van rá, hogy az egység az ország, a nemzet szintjén is létrejöjjön. De még mielőtt ott létrejönne, először magának a jobboldalnak kell egységesnek lennie. Ma a legfőbb nemzeti érték a jobboldal egysége. Az a közösség, amelyet együtt építettünk fel az elmúlt évek során, a polgári Magyarországért sorompóba lépett kormány munkáját követő esztendőkben. A polgári körökkel, az ilyen-olyan-amolyan, ki tudja, számon sem tudjuk már tartani, hányféle civil szervezettel, a Fidesz megerősítésével, szövetségkötésekkel, és sorolhatnám tovább az elmúlt hat év történetét. Erre az egységre van szükségünk most ismét, mert ha nincs jobboldali egység, akkor nem lesz nemzeti egység sem. Márpedig azzal a kormánnyal, és azzal a politikai elittel, amelyik ma a Parlamentben üldögél, és nem csinál semmit, Magyarország csak újabb és újabb kudarcokra van ítélve az élet minden területen. Nemzeti egységet csak a jobboldal tud teremteni, ezért a jobboldal legfőbb értéke ma az egységteremtő képesség, már ha a saját háza táján képes egységet teremteni.

Messze van 2002, de mindenkit szeretnék emlékeztetni, hogy 2002-ben, ha a jobboldal egységesen lépett volna föl a választáson, akkor 2002-ben nem lett volna kormányváltás. Ha visszaidézik az akkori választási eredményeket, erre pontosan emlékezhetnek. Én azért szeretem a jobboldali embereket, azért méltányolom őket nagyon, az egyik ok, amiért nagyon szeretek a társaságukban lenni, mert nemcsak az eszükkel élnek, hanem a szívükkel is. És egy döntésnél, egy parlamenti döntésnél különösen fontos, hogy az ember a szívére hallgasson, de néha nem ártana az eszére is, kedves Barátaim! Mert ha az eszére hallgat, és nemcsak a szívére, akkor tudnia kell, hogy a nemzeti egységhez csak a jobboldali egységen keresztül vezet az út, és aki nem a jobboldali egységre szavaz, az kockára teszi a változás lehetőségét. A változáshoz az út a teljes jobboldali egységen, majd később a teljes nemzeti egységen keresztül vezet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én azt hiszem, hogy mi, mármint a Fidesz ezért megy, illetve ezért küld képviselőket az Európai Unióba. Persze ideje lesz majd a következő hónapokban új értelmet adni néhány régi kifejezésnek. Mi végre is van a politikus? Ki is az? Mit nevezünk politikai felelősségnek? És mit nevezünk politikai felelőtlenségnek? Az elmúlt hónapok vitái reményeim szerint ezeket a kérdéseket is tisztázzák majd. Akárhogy is, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az új irány azt is magában foglalja, hogy a mi megválasztott európai parlamenti képviselőink céljai nem lehetnek kurtábbak annál, minthogy Magyarország végre jobb pozíciókat harcoljon ki a világban. Új szerepet vállaljon Európában, kössön új szövetségeket, hozza létre a közép-európai együttműködést, és végre segítsen Magyarországnak kilábalni a mostani válságból. Én emlékszem, amikor katona voltam, és lőni tanítottak bennünket, akkor mindig azt mondták, hogy az alsó szélét kell a céltáblának célozni. Ha az alsó széléra célzunk, akkor lesz jó a találat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A rendszerváltásból meg arra emlékszem, hogy akkor nem azt a célt tűztük ki, hogy Európa szélére kerüljünk, hogy az Európai Unió szélére sodródjunk, hanem Európa közepébe akartunk kerülni. Ez volt a cél a rendszerváltáskor - ez nem változott. A cél nem Európa széle, a cél Európa közepe.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!