Martonyi János beszédének szó szerinti leirata

Létrehozva: 2009. február 20., 13:22 | Utoljára frissítve: 2009. március 13., 17:57	nyomtat	küld

kapcsolódó

A felzárkózás Európája című konferencia

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt alkalommal olyan témákról beszéltünk, ahol meglehetősen markáns, egyértelmű, világos, közösségi vagy ha úgy tetszik, uniós hatáskörök vannak. Ugye beszéltünk az euróról, beszéltünk a gazdaságpolitikáról, hát ott talán valamivel gyengébb a közösségi hatáskör, de mindenféleképpen fennáll. Beszéltünk a költségvetésről. Alapjában véve az elmúlt alkalommal a gazdaságról beszéltünk, ha úgy tetszik a piacról, és éppen ez adta azt a hiányérzetet, ha úgy tetszik, hogy akkor a következő alkalommal másról beszéljünk, még akkor is, hogyha ezek olyan területek, ahol egyébként a közösségi hatáskörök haloványak, részben nem is nagyon léteznek, részben talán egyszer majd kiépülnek, lásd energiapolitika.

De mondjuk például az oktatás az nemzeti, tehát ahogy mondjuk, tagállami hatáskörbe tartozó kérdés, nevezetesen a magyar oktatás mindenkori állapotáért, ide értve a jelenlegi állapotát is, alapvetően mi vagyunk a felelősek, és nem az Európai Közösség vagy a többi tagállam, vagy bármilyen globális főhatalom. Akkor miért akarunk mégis ezekről a témákról beszélni. Azért, mert úgy éreztük, hogy itt nemcsak marketről van szó, hanem erkölcsről is szó van. A felelősség eleve egy olyan szó, egy olyan kifejezés, ami erkölcsi, etikai, morális dimenziót hordoz, mert felelősek vagyunk valóban a jövő generációkért, ahogy ezt mondta Schmitt Pál a megnyitójában.

Felelősek vagyunk a környezetünkért, azért, hogy milyen állapotban adjuk át ezt a környezetet a minket követő generációknak. Megvalósul-e a generációk közötti igazságosságnak a követelménye, amiről most már az elmúlt években, évtizedekben egyre többet beszélünk. De van itt egy következő másik dolog is, felelősek vagyunk egymásért is.

Minden ember felelős minden emberért, minden magyar felelős minden magyarért, még azt is mondhatnám, hogy minden európai is felelős minden európaiért, ez volna az európai közösség kiépítésének a gondolati morális alapja. És ezért hisszük azt, hogy ezek a témák, jól lehet ismétlem, a közösségi hatáskör jóval haloványabb, gyengébb, mint más fontos területeken. Mégis csak számunkra szinte a legfontosabb területek. Vizi E. Szilveszter mondta azt rögtön az indulásnál, hogy verseny van a világban. Valóban verseny van a világban, nemcsak a piacokért verseny van, és verseny lesz az erőforrásokért, verseny lesz az energiahordozókért, verseny lesz az ivóvízért, verseny van és lesz az élelmiszerért.

Nagyon reméljük azt, hogy ez a versengés nem fog területi konfliktusokba átcsapni, voltaképpen ez a jelenlegi világ éppen arról szól, hogy hogyan akadályozzuk meg azt, hogy ez a verseny ez maradjon olyan békés verseny, fegyvertelen verseny, maradjon a gazdaságnak a színterén, ahol Én azt hiszem, hogy kell is ez a verseny, kell univerzális méretekben és kell európai méretekben is. Mert hiszen az Európai Unión belül is folyik verseny, és a mi stratégiánknak, illetőleg a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választási programjának a középpontjában éppen az a tétel áll, hogy hogyan tudjuk ennek az országnak a helyzetét ebben a versenyben erősíteni. És ugyan Fodor István megdicsért minket azért, hogy most nem a válsággal foglalkozunk, Én azért mégis megjegyezném, hogy hát azért van ennek a kérdésnek egy válságösszefüggése is, egy válság vonatkozása is.

Tudniillik elindult egy nagy vihar, egy nagy turbulencia. Nem látjuk még a lényegét sem, még a vihar, még a szélroham mögött a tárgyak sem körvonalazódnak teljes világossággal, és nem tudjuk azt, hogy amikor elül a vihar, akkor mi lesz a helyzet. De az biztos, hogy át fog alakulni a világ, meg fog változni. Ma is jelentős egyensúlyhiány van, hogy úgy mondjam a világban, vannak élenjárók, vannak lemaradók, vannak felzárkózok, akik a köztes állapotban vannak, és ez mind jellemzi azt a versenyt, amiről az előbb beszéltem. Hogy a válságból ki hogyan kerül ki, ki lesz erősebb és ki lesz gyengébb, ezt sem tudjuk még. De biztos, hogy jelentős változások lesznek. Több elmélet van erre, van, aki azt mondja, hogy a lemaradók azok még jobban le fognak maradni, és az élen járók azok még a válságból is jobban kerülnek ki, lévén ugye sokkal nagyobbak a financiális és emberi erőforrásaik. De van olyan elmélet is, amelyik azt mondja, hogy nem biztos, lehet, hogy egyes lemaradók, vagy eddig lemaradók számára ez egy lehetőséget, egy alkalmat fog adni ez a nagy turbulencia, ez a nagy vihar, és ők esetleg észrevétlenül kihasználván a válság állapotát, nagyságrendet javítanak a helyzetükön.

Hát lehet, hogy ilyenek is lesznek. Ezt csak azért mondtam el, mert a válság a tétet emeli. És a tét pedig ennek az országnak a helyzete a versenyben, ennek az országnak a felzárkózása. Mert mi nagyon sokan hittünk a felzárkózásban, lehet, hogy ez most egy kicsit patetikusan hangzik, de hát végül is azért a rendszerváltozás is valahol egy kicsit erről is szólt, hogy zárkózzunk fel, nemcsak az egy főre eső GNI-be, vagy GDP-be, hanem általában az élet minőségében, általában az önbecsülésünkben, általában az erkölcsiségünkben, és még nagyon sok más területen. És nagyon hosszú ideig bíztunk is abban, hogy ez a felzárkózási folyamat megindult.

Egyébként hát valóban megindult még a gazdasági mutatók tekintetében is, persze lehet vitatkozni, hogy ez mennyire volt gyors vagy lassú, mennyire felelt meg a várakozásoknak, vagy nem. Egy biztos, 2002 óta nem felzárkózunk, hanem lemaradunk. Ezt már nagyon sokszor elmondtuk, de ez az a helyzet, ami minket meg kell, hogy határozzon akkor, amikor egy nemzeti stratégiát, és ezzel összefüggésben egy európai választási programot kialakítunk. Tehát lemaradunk, leszakadunk, és azok a területek, amelyekről ma szó volt, azok ambivalensek ebből a szempontból, mert hiszen nem mérhetők olyan pontosan, mint mondjuk az egy főre eső GDP, ott teljesen egyértelmű és világos, hogy leszakadunk, nem is kell, nem is lehet ezen vitatkozni. Ugye ezek a mai kérdések valamivel bonyolultabbak, a magyar oktatás, felmerült ez is, szinte meg is jelent egy kicsit mind a két vélemény, mind a kettő igaz, hogy tudniillik az oktatás terén még mindig nem állunk olyan nagyon rosszul, ez igaz, ugyanakkor valószínűleg sokkal de sokkal rosszabbul állunk, mint néhány esztendővel ezelőtt, és annál is valószínűleg rosszabbul állunk, mint ahogy mi ezt mi saját magunkról képzeljük. Legutolsó OECD-felmérés szerint a magyar diplomások szövegértése azonos szinten áll a skandináv érettségizettek szövegértésével. Ez egy globális adat, nyilván vannak nagyon sokan Magyarországon olyan diplomások, akiknek a szövegértése messze meghaladja mondjuk a japán vagy amerikai diplomások szövegértését is, de ez az átlag. És nem akarok Én más adatokat mondani, mondjuk az oktatás az valahol a pedagógusok megbecsülésénél kezdődne, ezt is számtalan európai és OECD-anyag leírja, nem kétséges, az anyagi megbecsülés is azért valahová ide tartozik, bár a társadalmi presztízs és a biztonsági érzet az ennél sokkal fontosabb. A pedagógus elláthassa biztonságosan a feladatát, de mondjuk, ami az anyagi megbecsülést illeti, itt az OECD-átlag kevesebb, mint felénél tartunk. Egyetlen egy foglalkozási kategória van, amelyiknek a relatív elmaradása még erőteljesebb, mint a pedagógusoké. Hát ezt gondolom pillanatok alatt ki tudja mindenki találni, ez az egészségügy. Egy másik olyan dolog, ahol az emberi dimenzió a legfontosabb. A kutatás-fejlesztésnél is összetettebb a kép, ott is alapjában véve minden nemzetközi felmérés arra utal, hogy egy lassú, de biztos leszakadási periódusban vagyunk. Ugye arról már szó esett, hogy mennyit költünk erre. Európa is keveset költ kétségtelen, de hát ott azért javulnak az adatok, a svédek például már messze meghaladják a kívánatos 3 százalékot, Magyarország 1-1 körül van, és mögöttünk mindössze négy ország van, négy tagállam van, amelyik nálunk is kevesebbet költ a kutatásfejlesztésre. És itt egy pillanatra megállnék a közös politikáknak. Tudniillik nagyon sokszor halljuk azt, hogy egyébként jogos igény, és Én azt hiszem, hogy a magyar európai parlamenti képviselőknek is ez egy törekvése lesz, hogy erősítsük az Európai Unió kutatási, fejlesztési dimenzióját. Építsünk ki egy sokkal markánsabb és forrásokkal lényegesen jobban ellátott közös kutatási fejlesztési politikát. Ez egyébként egy olyan terület, ami ma is alapvetően azért tagállami hatáskörben van. Sokan azt is felvetik, hogy lám mennyit költ az Európai Unió mondjuk az elmaradottabb régiók felzárkózására a kohéziós politika keretében. Mennyit költ mezőgazdaságra, és milyen keveset költ kutatásfejlesztésre. Ez igaz, ez azért van így, mert nincs közös politika, és a kutatásfejlesztés finanszírozása alapvetően a tagállami hatáskörben történik. De mi szeretnénk, hogy legyen ilyen kutatásfejlesztési politika, és szeretnénk azt is, hogy ehhez a forrásokat megteremtse az Európai Közösség. Nem a többi létező politikájának a rovására, hanem ha esetleg fontolóvá tennék azt a leggazdagabb tagállamok, hogy meghaladják a GDP-jük 1 százalékának a költségvetés rendelkezésére bocsátási keretét, akkor esetleg el lehetne gondolkodni azon, hogy a kutatásfejlesztésre is sokkal de sokkal többet kellene költeni, koncentráltabban egy még szabadabb mobilitást biztosító közegben. Kérdés persze, és itt jön az igazi kérdés, hogy jó lenne-e ez nekünk? Tudnánk-e realizálni azokat az előnyöket, amelyeket egy ilyen közös kutatási-fejlesztési politika nyújtana. Hát ez a tét, ez a tét, mert hogyha a jelenlegi tendenciák folynak tovább, és a kutatási fejlesztés terén továbbra is az utolsó harmadában vagyunk a tagállamoknak, akkor minden "esély" meg van arra, hogy ebből a bizonyos közös kutatásfejlesztési politikában kevésbé részesülünk, mint amire akár a puszta lakosságarány alapján igényt tarthatnánk. Tehát ez is egy nagyon komoly tét, ezért kellene pontosan ezekre a területekre koncentrálnunk, mint ahogy a tudomány is meghatározó, nemcsak a kutatásfejlesztés, hanem a gazdasági versenyképesség szempontjából is. A magyar tudomány még mindig jól áll, ma is hallottunk kedvező adatokat, ugyanúgy vannak kedvezőtlen adatok is. Itt inkább veszélyek, a veszély, amit itt említettek is, talán a legnagyobb veszély az agyelszívás, az oktatóknak a távozása, ma sokat beszélnek az ötödik szabadságról, ugye a személyek, bocsánat: áru, szolgáltatás, tőke és személyek, hát a kutatók mozgása, a kutatók szabadsága, persze ők is személyek úgyhogy tulajdonképpen azért itt ez belefér a negyedik szabadságba is. De ettől függetlenül ma ez egy nagyon fontos kérdés. Na most ez a fajta mozgás, ez a fajta áramlás, ez a mobilitás, ez jó lesz nekünk, tessék mondani? Innen mennek el a fiatal kutatók, mert hogy még elmennek az rendben van, ha visszajönnek. De visszajönnek ezek a fiatal kutatók, vagy nem jönnek vissza? Esetleg jönnek ide külföldi kutatók, azokba a kutatóbázisokba, amelyek bizonyos, akár éppen multinacionális cégek itt Magyarországon létesítenek. Jönnek-e, itt maradnak-e, vagy pedig periférián maradunk ebből a szempontból is. Ezek mind a nemzeti jövőnek a létkérdései, alapvető kérdései, összefüggnek a közös politikákkal, de a felelősség, mert hiszen felelősségről beszélünk ezen a mai konferencián, az itt van, nálunk van. Még csak azt sem merem mondani, hogy a kormánynál van, elsősorban a kormánynál van, de mindannyiunknál van, az egész magyar társadalomnál van, ezért beszélünk róla, és ezért örülök annak, hogy ez a mai vita ilyen élénkre sikerült, és ilyen sok hasznos észrevételt kaptunk. De van azért még egy-két kérdés. Azt lehetne mondani, vagy azt hihetnénk, hogy talán az energia végül is nem pontosan ezek közzé a témák közé tartozik, de mégis. Ez is a felelősséghez tartozik, mert felelősek vagyunk azért, hogy ennek az országnak a jövőbéli energiaellátása biztosítva legyen, de felelősek vagyunk ennél többért is. Felelősek vagyunk azért, hogy ennek az országnak a jövőbéli magyarjai, az utánunk következő generációnk geopolitikai szempontból biztonságban éljenek. Ne függjenek valamilyen idegen hatalomtól, szabadok legyenek, megőrizzék azt a méltóságukat, azt a szabadságukat, amelyet a rendszerváltozás elért mindannyiunk számára, lehet, hogy nem így képzeltük, lehet, hogy többet képzeltünk sok szempontból, de mindenesetre a rendszerváltozás ezt hozta számunkra, és ez az, amiért felelősek vagyunk. És ez összefügg az energiapolitikával anélkül, hogy mindig kimondanánk, hogy pontosan miről és kiről van szó. Mindannyian tudjuk, hogy miről van szó. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország energiaellátási függetlenségének a biztosítása az már most is, de még inkább a következő számára nemzeti, egzisztenciális kérdés. Teljesen egyetértek mindazzal, ami elhangzott bírálatként az Európai Unió energiapolitikájával kapcsolatban - ugye nem is mertem kimondani, hogy energiapolitikájával kapcsolatban, mert ilyen nincsen. De ugyanakkor Én azt hiszem, hogy hosszabb távon előbb-utóbb ezt a közös energiapolitikát meg kell majd teremteni. Ehhez egy hihetetlen nagy politikai akarat és elszánás kell, azért kell az, mert hiszen az ez ellen ható erők jelenleg sokkal erősebbek. Ezeket egyébként Gyürk András lényegében elmondta, mindannyian tudjuk, hogy miért nem halad ez előre. Egyébként ugye nemcsak arról van szó, hogy egyes tagállamoknak mások az érdekeik, vagy azt hiszik, hogy mások az érdekeik. Hanem arról is szó van, hogy itt van egy nagyon komoly nagyvállalati érdekcsoport, amelyik kétség kívül a saját érdekeit követi, és ez rendben is van. A közjót képviselő állam az azért van, hogy hosszabb távon gondolkodjon, stratégiában gondolkodjon, és biztosítsa - mondom így - a nemzete, vagy a területén élő lakosság számára a biztonságot ebből a szempontból is. És Én továbbra is hiszek abban, hogy ezt néhány év alatt el lehet indítani, és talán néhány évtized alatt meg is lehet valósítani. Nyilvánvaló több szintről van szó, ugye az első szint az a műszaki-technológiai szint, építsünk vezetékeket, amivel összekapcsoljuk egymást. Gyürk András említette a magyar-horvát gázvezeték kérdését. Ezt a projektet a finanszírozási javaslataiba a bizottság két héttel ezelőtt, vagy három héttel ezelőtt nem vette be. Most olvasom, hogy tegnapelőtt még azokat a javaslatokat is visszavetette a tanács, amelyek egyébként kiterjedtek volna a magyar-szlovák és a magyar-román gázvezeték összeköttetésre is, mert tudniillik a pénzügyminiszterek úgy ítélik meg, hogy ezt újra kell gondolni ezt az egész kérdést. Most éppen egy olyan helyzetben vagyunk, hogy 3,5 milliárd eurót nem vagyunk képesek alapvetően közösségű érdekű projektekre elkölteni, ez megmaradt pénz egyébként, nem akarok belemenni a részletekbe péntek délután. De ez egy olyan pénz, amit el kell költeni, igaz, hogy eredetileg másra szánták, ez kétségtelen. Na de hát itt van ez a pénz, költsük el, tudjuk, hogy az energia ilyen fontos, januárban ugye kaptunk egy leckét, tehát ha valamikor, akkor most ez időszerű. Eleve nagyon keveset kaptunk belőle, vagy kaptunk volna belőle, most úgy néz ki, hogy talán még azt sem kapjuk meg. Tehát hogyha nem érünk el előrelépést a műszaki területen, nem építjük meg ezeket a tározókat, nem építünk meg egy olyan rendszert, ami észak, déli, kelet és nyugat és minden egyéb irányba biztosítja a gazdasági és jogi értelemben vett egységes belső piac megteremtését, mert itt műszaki feltételek vannak. Ugye egyéb áruknál ez nem áll fel, mert felteszem a vasútra, vagy elviszem máshogyan a rendeltetési helyre. Itt egy rendszer kell, ezt először meg kell teremteni. Ezt követően lehetne csinálni egy belső piacot, és hogyha ez meg van, annak a jogi és minden egyéb feltételeivel együtt akkor létrejött egy energia közösség, amiről Én időnként szeretek álmodozni, mert az Európai Atomenergia Közösség jut eszembe, erre még egy szóval visszatérek, ha szabad. Mert hiszen 1957-ben már aláírták a tagállamok az Euratom Szerződést, mert azt hitték, hogy néhány évtized múlva ez lesz a meghatározó energia. Hát nem az lett, de még lehet. És ezzel csatlakozom a társadalmi vitához, amit Gyürk András kezdeményezett, Én magam is úgy vélem, hogy Európában megkerülhetetlen lesz az atomenergiának a kérdése, közben persze fejlődik a technológia is, tárolás dolgában, biztonsági előírásoknak az erősítése dolgában. De azzal tökéletesen egyetértek, és ez a mi központi gondolatunk a programban is, hogy erről átfogó átfogó vitára van szükség. Na de hogyha egyszer volt egy ilyen atomenergia közösség, akkor Én azt hiszem, hogy egyszer lehet majd egy energiaközösség is, feltéve, hogyha meg lesz az ehhez szükséges politikai akarat. Egyelőre nem sikerülnek a dolgaink ezen a téren sem, kellene még beszélni röviden a klímaváltozásról, és pedig azért, mert egyes szerint a globális kihívások sorában ez az első, van, akik azt mondják, hogy nem ez az első, hanem mondjuk csak a második, van, aki azt mondja, hogy ez a harmadik, mert ennél nagyobb kihívás mondjuk a terrorizmus. Van, aki azt mondja, hogy a legnagyobb kihívás, az a tömegpusztító fegyvereknek az elterjedése. Van, aki azt mondja, hogy a legnagyobb kihívás a terrorizmusnak, meg ennek a harmadiknak az összekapcsolódása, ami ugye szintén egy lehetőség. Erre szokták azt mondani, hogy majd kiderül, illetve Én azt szeretném mondani, hogy nagyon reméljük, hogy ez nem fog kiderülni, hogy tudniillik melyik a legnagyobb kihívás. Mindenesetre a klímaváltozással szemben lehet tenni. És ez megint a felelősség világa, a felelősség Európája, minden ember felelős mindenért. Én azt hiszem, hogy ez egy olyan terület, ahol Európa eddig jól teljesített. Nem Európán múlik a dolog, hihetetlen problémák vannak itt, amelyek szinte még matematikailag is alig-alig oldhatók meg. Gondoljunk arra, hogy mondjuk az Egyesült Államoknak az egy főre eső környezetterhelését, hogyha vesszük egynek, akkor Európáé, Nyugat-Európáé ennek a fele, Kínának ennek a hatoda, Indiának még kevesebb, és mondjuk Afrikának az egyharmincada, egynegyvenede. Ha Én azt várom el Afrikától, vagy netán csak Kínától, hogy maradjon ezen a szinten, akkor ezt ők nem fogják elfogadni. De ha felmennek arra a szintre, csak arra a szintre, amelyen ma Európa áll, akkor megszűnik a világ. Na most ezt az egyenletet kell valahogyan összehozni, aki ezt matematikailag össze tudja hozni, már az is egy különleges modellező, Én biztos nem vállalkoznék rá. De csak azt akartam érzékeltetni, hogy ez egy hihetetlen feladat, és ez az egyensúlyhiány lecsapódik az Európai Unión belül is. És ebből fakad az, hogy bizony kárvallottjai vannak ennek a károsanyag-kibocsátási vitának, mert miközben az Európai Unió emisszió csökkentésének döntő faktorát éppen a közép-európai új tagállamok adták, mint ezt hallottuk, ugye, döntően azért, mert megszűnt az iparuk, egy kis túlzással. Ugyanakkor most újabb teljesítményeket tőlünk vagy tőlünk is várnak, Magyarország egyedül maradt, a magyar miniszterelnököt hát mintegy legyőzte a többség, és ez juttatja eszembe azt, amit mi nagyon sokszor mondtunk, mondunk, és fogunk is mondani, mert erről nem mondunk le, hogy közép-európai összefogás nélkül nem lesz sikeres magyar integrációs politika.

Koppenhágában az utolsó napokban ez hiányzott, ezért alakultak úgy a csatlakozási feltételek, ahogy alakultak, bizonyos területen egész biztos, hogy jobbat és többet el lehetett volna érni, hogyha akkor azon a éjszakán a közép-európaiak nem külön-külön ülnek le az akkori elnökséggel, hanem egymással leülnek előtte, és azt mondják, hogy gyerekek ez van, ebből nem engedünk, mert ez közös érdek. És akkor az keresztül ment volna. És most amikor megint Koppenhágában lesz majd a klímaváltozási konferencia, akkor megint felmerül ez a kérdés, hogy a közép-európaiak meg tudnak-e jelenni együttesen, megtudja-e ez a három-négy ország találni a közös hangot, ezen dolgoztunk 18-19-20 éve, ezért jött létre Visegrád, ezért élesztettük újra Visegrádot, ez volt az Antalli külpolitikának egy sarkalatos pontja. És úgy tűnik, hogy pontosan ez a közép-európai dimenzió a magyar külpolitikából, és a magyar Európa-politikából, ami az elmúlt 6-7 évben totális eltűnt. Ilyen körülmények között ne lepődjünk meg, hogy egyedül vagyunk, ilyen körülmények között, persze adott esetben még az is előfordul, nem gyakran, ritkábban előfordul, hogy egy adott kérdésben megkíséreljük képviselni határozottan a magyar érdekeket, és nem járunk sikerrel, mert egyedül nem megy.

Nos ezzel a közép-európai gondolattal szeretném bejezni, még erről úgy is fogunk beszélni más összefüggésben. Egyébként vonatkozik ez mindenre, vonatkozik a fiatal oktatók cseréjére is, vonatkozik az észak-déli irányú gázvezetékek megépítésének a kérdésére is, és még nagyon sok minden másra. Markáns Közép-Európa politika nélkül nem fog menni. Magyarország akkor lesz többre képes, hogyha ezt a közép-európai identitást, és az annak megfelelő intézményi rendszert és politikát újraéleszti, és megpróbálja beilleszteni az integrációs politikájába, és megpróbálja ezen keresztül a nemzeti érdekeit sokkal hatékonyabban, sokkal sikeresebben érvényesíteni.

Köszönöm szépen az előadóknak mindenekelőtt a nagyon érdekfeszítő, nagyon izgalmas előadásukat. Nagyon köszönöm a vitát legfőképpen. A program kidolgozásánál mindezeket a mozzanatokat figyelembe fogjuk venni.

Köszönöm mindenkinek a jelenlétet, a kitartást, és találkozunk a következő konferencián. Köszönöm szépen.