ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Balog Zoltán beszéde a tibeti felkelés 50. évfordulóján

Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága elnöke beszédet tartott 2009. március 10-én a tibeti felkelés 50. évfordulóján a budapesti kínai nagykövetség közelében.
Létrehozva: 2009. március 11., 10:13 | Utoljára frissítve: 2009. március 11., 10:59
nyomtat küld

Tisztelt Emlékezők,
Tisztelt Ellenállók!


A tibeti felkelés 50. évfordulóján azért gyűltünk össze, hogy kinyilvánítsuk elkötelezettségünket az egyetemes emberi jogok iránt.

Azért vagyunk itt, mert meggyőződésünk, hogy minden ember egyenlőnek születik, ha nem is egyformának, s minden embert egyenlő méltóság illet meg, szülessen bármely táján a világnak.

Minden emberi lény, minden tibeti, minden kínai, minden magyar, minden cigány, minden zsidó, minden sváb vagy szlovák alapvető emberi joga, hogy anyanyelvén megszólalhasson, imádkozhasson, énekelhessen, tanulhasson és védhesse becsületét. De ma a tibetiek erőszakos beolvasztása folyik.

Minden emberi lény, minden tibeti, minden kínai, minden magyar alapvető emberi joga, hogy hitét, melyet őseitől örökölt, szabadon megvallhassa, vagy éppen azt a hitvallást válassza, melyről azt gondolja, hogy élete kiteljesedését leginkább elősegíti. De ma a tibetiek vallásszabadságát súlyosan korlátozzák.

Minden emberi lény, minden tibeti, minden kínai, minden magyar alapvető emberi joga, hogy őrizhesse és élvezhesse örökölt kultúráját, könyveit, épületeit, verseit, zenéjét, és a földet, melyen született:

- a víz tisztaságát,
- a természet életadó erejét,
- a föld termékenységét,
- a levegő minőségét,
- gyermekeink jövőjét.

Mert a jó föld, a víz, a levegő - életünk természetes alapjai. Nélkülük előbb-utóbb elsorvad a szellem, a lélek és a test. De ma Tibet földjének felelőtlen kizsákmányolása, a természet káros átalakítása folyik.

Ami jár a kínaiaknak, az jár a tibetieknek, ami jár a magyaroknak, az jár a cigányoknak, ami jár az egyik embernek, népnek, az jár a másiknak is. Akkor is jár, ha az egyik erősebb, több a fegyvere, nagyobb a gazdasága, befolyásosabb a politikája, s ha közben a másik "középutas megközelítéssel" küzd jogaiért.

Persze, mondhatná valaki, ezeket az elveket szinte soha nem tartják be. A világban az erősebb joga érvényesül a gyengék rovására. Lehet, hogy így van. A tízparancsolatot is újra és újra megszegik, mégsem változtatjuk meg. A sílák is érvényben maradnak, hiába próbálják kiölni őket a tibetiek erkölcsi tudatából. Mi sem engedhetünk az emberi jogok egyetemességéből.

Fölszólítjuk a Magyar Országgyűlést és a Magyar Kormányt, hogy amikor jó kapcsolatokra törekszik a Kínai Népköztársasággal (amit támogatunk), közben ne áldozza föl ennek az együttműködésnek az oltárán az emberi jogokat. Sem a tibetiekét, sem a magyarokét. Akkor sem, ha a gyülekezés szabadságáról van szó egy tibeti megemlékezésen. A minket körbevevő kordonok, a kínai nagykövetség megközelíthetetlensége mutatja, hogy a Rendőrség kordonépítésből Budapesten már nagy gyakorlatra tett szert. Van ebben valami jelképes, hogy ide szorítottak bennünket egy templom és egy iskola elé.

Követeljük a Kormánytól, hogy biztosítsa a tibetiek szabad beutazását Magyarországra, ahogyan az Európa más civilizált részein magától értetődő.

Követeljük, hogy a Magyar Köztársaság álljon ki nemzetközi fórumokon a tibetiek emberi jogaiért.

Lehet, hogy ma ezek pusztába kiáltott szavak. Mégsem hallgathatunk. Magyarország kisebb ország, mint a Kínai Népköztársaság, és kisebb, mint a Tibetiek földje. Mégis számít minden ember erőfeszítése, meggyőződése, tiszta gondolata, lelki-testi ellenállása. Amikor a tibetiek méltóságáért harcolunk, akkor saját emberi méltóságunkat erősítjük meg. Mi, magyarok, ismerjük, milyen az, amikor felszabadítókból megszállók lesznek. Így szabadították meg Tibetet kommunizmussal a "feudalizmustól". Mi tudjuk, mit jelent a szólás -és vallásszabadság korlátozása. Mi megszenvedtük a totalitárius társadalmat.

Persze azt is tudjuk, hogy a szabadság igazságosság és béke nélkül keserű állapot. Ezért a tibeti népnek egyszerre kívánunk szabadságot, igazságosságot és békességet!

Köszönjük, hogy itt vannak velünk, s gazdag műveltségüket megosztják a magyarokkal!

Hosszú életet kívánunk Őszentségének, a Dalai Lámának!

Maradjon meg a barátság közöttünk mindenkor!

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések