Rogán Antal beszédének szó szerinti leirata

Létrehozva: 2009. március 19., 16:03	nyomtat	küld

Jó Napot Kívánok Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Először is én is tisztelettel üdvözlöm a megjelenteket, és a konferencia mai előadóit. A téma az valóban önmagáért beszél, a Felzárkózás Európája, és természetesen Én is igyekszem majd egy konkrét programon keresztül azt bemutatni, hogy erre a felzárkózásra milyen lehetőséget kínál számunkra az Európai Unió, de ez a konkrét program nagy valószínűséggel arra is majd egy lehetőséget teremt, hogy egy kicsit beszéljünk a mai magyarországi tapasztalatokról, az európai uniós források felhasználásának a jó és a rossz oldalairól.
Ami a konkrét programot illeti Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én abból szeretnék kiindulni, ami az Európai Unió támogatási rendszerén belül az úgynevezett integrált városfejlesztési stratégiáknak az alapelveit rögzíti. 2007 és 2013 közötti időszakra a városfejlesztéssel kapcsolatos legfontosabb kihívásokat az Európai Unió, a Lipcsei Charta és az unió direktívái alapján fogalmazta meg, ezek egészen pontosan a következők, az élhető városok fejlesztése, a történelmi belvárosok megújítása, a városi terek életképessé tétele, a közösségi közlekedés fejlesztése, a forgalomcsillapított belvárosok megteremtése, valamint a fenntartható városközpontok fejlesztése.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nyilvánvaló, hogy mi is ehhez igazodóan próbáltunk megfogalmazni Budapest Belvárosában egy olyan programot, ami ezek közül legalább ahhoz az a néhány szemponthoz illeszkedik, ami a történelmi belvárosok megújítására, egy élhető város kialakítására, és főként a forgalomcsillapított Belváros megteremtésére vonatkozik. Ugye ezt a programot mi próbáltuk, ezt neveztük el Főutca-programnak, viszont ez kapcsolódik több más programhoz is, és innen szeretném talán elkezdeni. Ha megengedik néhány dián egy kicsit átugorva talán rögtön a konkrét program irányába szeretnék áttérni. Ugye erre Én azt gondolom, egy lehetőség nyílik itt a következő években Budapesten. És azért szeretném ezt hangsúlyozni, mert ez a lehetőség Én azt gondolom páratlan lehetőség, aminek a kihasználása nélkül valóban egy alkalmat mulasztanánk el. Ugye azzal a közösségi közlekedésfejlesztéssel, amit a 4-es metró építése jelent, természetesen Budapest több területén is óhatatlanul felmerül egyfajta közterületi rekonstrukció jelentőssége vagy szerepe. Ezek közül az egyik legfontosabb pont a déli Belváros és a Belváros eme ütőerének az újrendezése, hiszen ahol a 4-es metró átér Budáról Pestre és végig halad a Kálvin tér mentén, ott ma Budapest területén több olyan forgalmas csomópont is alakult ki, ami gyakorlatilag a forgalomcsillapított Belváros elvének ellent mondott. Ehhez hadd mondjak először néhány statisztikai adatot. Budapest Belvárosa ma körülbelül úgy néz ki, hogy azon hát Én úgy fogalmaznék, hogy minimum egy autópálya, egy autóút, és talán egy olyan útszakasz halad keresztül. Amit talán azok értenének meg jól, akik emlékeznek rá, hogy mielőtt az M7-es autópálya teljesen elkészült volna a Balaton déli része mentén, volt egy szakasz, ahol megszakadt, és az embernek vissza kellett mennie a 7-es útra, és hihetetlen mértékű dugókat okozott. Autópályának minősül gyakorlatilag az Erzsébet hídról átérő Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út is egyben, ahol mindenféle parkolási lehetőség nélkül folyamatosan egy átmenő forgalom dübörög a városban. A másik ilyen szakasz, amiről Én azt mondanám, hogy autóút, az a József Attila utca, amint rávezet a Lánchídra és annak a forgalmára, gyakorlatilag egy hasonló elrendezéssel.

A harmadik ilyen szakasz, amit az előbb egy élhetetlen nehéz szakasznak neveztem, az pontosan az, amelyik az Üllői út forgalmát bevezeti a városba, ugye a Kecskeméti utcán, az Egyetem téren, a Károlyi Mihály utcán keresztül, és éppenséggel a Petőfi Sándor utcán keresztül, és osztja szét egyrészt a város északi irányába, másrészt az Erzsébet híd felé. Ezek élhetetlen állapotokat teremtettek, és gyakorlatilag azért jelentenek óriási nehézséget ma Budapesten, mert ahhoz képest, amikor a városnak ezeket a forgalmi központjait megtervezték, ahhoz képest óriási változások következtek be. Budapesten ma az autók száma az jelentősen növekedett, de ezen belül a Belvároson áthaladó autóknak a száma az elmúlt 15 esztendőben több mint a háromszorosára, 3,5-szeresére nőtt meg. Ebből 60 százalék kifejezetten átmenő forgalom. Tehát ez olyan mértékű forgalomterhelést jelent a város ezen részének, ami óhatatlanul egy folyamatos leromlással járt együtt. A 4-es metró megépítése éppen ezért természetesen előhozta azt a helyzetet, hogy ezen a területen kellene egy olyan fejlesztést végrehajtani, ami valóban egy élhető város megteremtését célozza. Ehhez kidolgoztunk együtt programokat a Fővárosi Önkormányzattal. Itt egy pillanatra meg is állnék, mert mikor 2006-ben megfogalmazódott ez a cél, és 2007-ben beadtuk az erre vonatkozó terveket, akkor azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogy bizonyos értelemben egy kényszerkoalíció alakult ki, hiszen a Fővárosi Önkormányzat nélkül Belváros önkormányzatának nem lett volna lehetősége érdemben pályázni, ezt elég világosan megkaptuk válaszként a kormánytól. Én ugyan ezt erősen nehezményeztem, de azt gondoltam, hogy a vita helyett talán jobb a lehetőséget tekinteni a kényszerházasságban, és kialakítani egy közös programot. Ezt neveztük el a Budapest Szíve Programnak.

Itt egy kicsit haladnék is, pontosan azért, hogy látni lehessen ennek a programnak a fő célkitűzéseit. Amit itt most magunk előtt láthatunk, az a Fő utca program, amire majd egy kicsit visszatérek, de talán ez magyarázza el jobban a Budapest Szíve Program akcióterületeit Budapest Belvárosában. Ami kifejezetten egyrészt az előbbiekben említett Üllői útról bejövő átmenő forgalom csillapítását, a Duna-parton található közterületek rehabilitációját, valamint természetesen az úgynevezett reprezentatív kapu térség keretében a Károly körút, Deák tér teljes megújítását foglalja magában a József Attila utcával, a Roosevelt térrel egyetemben. Én azt gondolom, hogy ez a program egy jól kidolgozott program volt, és valóban egy átfogó, komoly változást hoz Budapest Belvárosában, csak ugye ezek után találkoztunk azokkal a problémákkal, amelyeket már az európai uniós források felhasználása jelentett egészen konkrétan. De mielőtt erre kitérnék, hadd mutassam be azért ennek a programnak néhány olyan elemét, amiből talán jól látható, hogy miért van rá szükség.

Ugye ezek korábbi archív képek arról, hogy Budapestnek ezek az említett területei hogyan néztek ki egy egészen más forgalmi időszakban. Most mindenki tudja, hogy hogy néz ki ma a Károly Mihály utca. Ugye az a Fő utca program, amit itt próbáltam bemutatni a korábbi időszakban, ami gyakorlatilag azt mutatja, hogy itt arra törekszünk, hogy csökkenteni kívánjuk az autós forgalom mennyiségét, de nem sétálóutcákat akarunk kialakítani. És ezzel párhuzamosan a gyalogosoknak, a kerékpáros közlekedésnek adnánk elsőbbséget, az egy akkora területet érint, ami gyakorlatilag a teljes Kecskeméti utca, az Egyetem tér, a Károlyi Mihály utca, a Petőfi Sándor utca, a Bécsi utca, az Október 6-a utca a Szabadság térig bezárólag, ahol kapcsolódik egy már korábban megépített átalakításhoz, ami a Szent István tér környékének turisztikai célú rehabilitációja. És ehhez kapcsolódna az összes többi program, ugye az előbb említett megújítások egyrészt azokon a területeken, amelyek ide vezetnek, tehát például a Deák téren és a Károly körúton, másrészt pedig a Duna-parti területeken, elsősorban a Március 15-e téren és a Roosevelt téren. Ezekhez természetesen magánforrások bevonására is sor kerül. Többek között mélygarázs-építések formájában, több helyen a déli Belvárosban, és a Március 15-e téren pedig kiemelten. Ugye maga a fejlesztés az képileg nagyjából úgy nézne ki, hogy azt próbáljuk meg elérni, hogy egyébként szintbe hozott utcák alakuljanak ki, ahol maga a szintbe hozás mutatja a gyalogos forgalom elsőbbségét, és magát az átmenő forgalmat pedig több helyen megszakítanánk.

Tehát például az Egyetem téren, a Ráday utcához hasonlóan csak a busz haladhatna keresztül, és innentől kezdve nyilvánvalóan az az átmenő forgalom, ami az Üllői útról bezúdul ide, az megszűnik, ennek másféle levezetéseit dolgozzuk ki a 4-es metró építésével, és ott a kiskörút rehabilitációjával párhuzamosan. Még néhány képi világot azért szeretnék bemutatni Önöknek, mert ehhez nyilvánvalóan kapcsolódna az is, hogy másként kell megoldani az Erzsébet híd megközelítését. Itt jön az a probléma, hogy nagy valószínűséggel ezek a programok egymáshoz képest csak körülbelül két év időcsúszással valósíthatók meg, aminek az az eredménye, hogy lesznek olyan szakaszok, amikor még nem a tökéletes megoldás alakul ki egy forgalmi helyzetben. Például az Erzsébet hídra való felhajtásnál, hiszen ahhoz előbb el kell készülnie a Március 15-i téri mélygarázsnak, a rá épülő új forgalmi csomópontnak, ami az Erzsébet hídról nemcsak a lehajtást, hanem a felhajtást is lehetővé teszi.

A képeknél maradva Tisztelt Hölgyeim és Uraim, azokat most már csak háttérnek használva, szeretném elmondani most már azokat a problémákat, amelyekkel egyébként a közterületek rehabilitációja során szembesültünk. Közben még mutatnám talán a többi forgalmi változást is képekben, hogy látszódjék, hogy hogyan fog ez kinézni majd körülbelül 2, illetve 3 esztendő múlva Budapest több részén. De az első probléma, amivel szembesültünk még 2007-ben a pályázat leadását követően, gyakorlatilag az volt, hogy az integrált városfejlesztés feltételeire vonatkozóan Magyarországon nem volt egy kialakított elvárás-rendszer. Az az útmutató ugyanis, amelyik megfogalmazta azt, hogy miként kell egy ilyen pályázatot megfogalmazni, az gyakorlatilag a 2007 és 2008 közötti időszakban több alkalommal is módosult. Ugye ezek a módosítások egy tanulási folyamatot jelentettek, amiben kicsit ezek a projektek jelentették a mintapéldát, csak ugye mintának lenni mindig nagyon nehéz, mert az embernek többször kell megváltoztatnia az elképzeléseit. A másik ilyen probléma, amit szeretnék nyomatékosan kiemelni, hogy túlzottnak látom azt a bürokráciát, ami körülvette az európai uniós felhasználásoknak a rendjét Magyarországon.

Túlzottnak tartom ezt a bürokráciát kétféle szempontból is, hiszen itt egy olyan irányítási rendszer alakult ki, ahol például a döntéshozóval közvetlenül a pályázó nem tudott kontaktot teremteni, csak egy közvetítő segítségével. Én azt gondolom, hogy ez önmagában elég elgondolkodtató, mert persze nem jelent problémát a döntéshozatalban, de jelentős mértékben lassítja. A másik, vagy most már inkább harmadik probléma, amit fel szeretnék említeni, az talán leginkább az, hogy a határidők azok csak a pályázóra nézve kötelezők, az államra nézve, illetve az elbírálókra nézve nem. Ez Én azt gondolom, egy elég kiszámíthatatlan viszonyrendszert jelent, mert gyakorlatilag magában hordozza a projektek folyamatos csúszásának a lehetőségét. És mivel ez a feltételrendszer még egy olyan környezetben lett kialakítva, ami egy dinamikus európai gazdaságot feltételezett, mikor a megvalósításhoz érünk, akkor értelemszerűen már egy gazdasági recesszió időszakában a kapcsolódó magánberuházások lassulásával is számolni kell, ami a projektre nézve a megtérülési számok jelentős módosulásával jár együtt, tehát akár az útmutató, az elszámolási rendszer újabb módosítását hozza magával. Én azt hiszem, hogy ezek önmagában is azt mutatják, hogy talán átgondoltabban kell az európai uniós források e téren történő lehívását és annak a fő céljait megfogalmazni Magyarországon. Ez talán azért is nagyon fontos, mert ugye ezen források lehívására az európai szokásoknak megfelelően az önkormányzatoknak van lehetőségük. Én ezt egy jó dolognak tartom, hiszen a szubszidiaritás talán az egyik legfontosabb alapelve az Európai Uniónak, és valóban jó, ha a döntések azoknál a közösségeknél születnek meg, amelyek egyébként a talán legközelebb érzik magukhoz azokat a problémákat, amelyeket valójában meg kell oldani. Csak itt ezzel a problémát felveti, hogy ez csak egy normálisan működő önkormányzati igazgatási rendszerben igaz. Magyarországon az elmúlt, most már nyugodtan mondható, több mint hét esztendőben folyamatosan azzal a ténnyel szembesültünk, hogy az önkormányzati rendszerben a feladatok, amiket az állam kötelezően kiró az önkormányzatokra, semmiben nem módosultak, ezek finanszírozási számai viszont nagyon jelentősen változtak.

Csak példákat szeretnék elmondani, például az oktatásfinanszírozás területén gyakorlatilag még jellemzően 2002 előtt körülbelül 70 százalékos arányban finanszírozta a normatíva az oktatási feladatok ellátását, ma Magyarországon ez a szint jellemző mindenhol 50 százalék alá, egyes esetekben 40 százalék alá csökkent. Ez nyilvánvalón az önkormányzatok kiszáradását eredményezte, tehát nem tudtak akkumulálni forrásokat, mert egyéb bevételeiket az intézményi rendszer működésére kellett költeni, nem tudtak akkumulálni forrásokat annak érdekében, hogy a fejlesztésekhez szükséges önrészt megteremtsék. Ezért azt, hogy ki tud pályázni ilyen programokra, gyakorlatilag a hitelképesség döntötte el. Ez persze egyfajta piaci mérőszám, csak az a nagy kérdés, hogy ezek a megtérülések, ezek a mai környezetben ezek működni fognak, vagy nem fognak működni. Én azt hiszem, hogy ezek világosan jelzik, hogy az a cél, amit felzárkózásnak hívunk ebből a szempontból, csak részben tud teljesülni ezeken a programokon keresztül. Gyakorlatilag az az ellentmondás alakult ki ma Magyarországon, hogy igazából ezeknek a forrásoknak az igénybe vételére azok az önkormányzatok képesek, amelyek egyébként is több forrást tudnak akkumulálni annak érdekében, hogy mondjuk közterületi fejlesztéseket megvalósítsanak. De ez még nekik is óriási terhet jelent.

Másik oldalról pedig Én azt hiszem, hogy komolyabban kellene elgondolkodni a pályázat kiírójának, a források szétosztójának nemzeti szinten Magyarországon afelől, hogy ezen belül egy megrendelőként lépjen fel, és azokat a célokat, amelyek valóban összefüggenek egymással, azokat jól és világosan fogalmazza meg. Sok kicsi közterületi fejlesztésnek nincs értelme. Integrált, összefogott változtatásoknak viszont annál inkább, mert azoknak az összes megtérülése akár forgalmi szempontból, akár területeknek a megváltozásával sokkal jobban indokolható.

Mi megpróbálunk a Fővárosi Önkormányzattal együtt egy ilyen programot letenni az asztalra. De ennek a megvalósítása is komoly nehézségekkel jár együtt, és erős kétségeim vannak abból a szempontból, hogy gyakorlatilag ilyen programok nagy számban ma előállíthatók-e Magyarországon. Mindez egyértelműen azt mutatja, hogy e téren a források felhasználására csak akkor van hatékonyan lehetőség, hogyha egyébként maga a források tekintetében a kiíró állam egy kicsit talán jobban elgondolkodik azon, hogy ő milyen megrendelői szerepkört akar kialakítani, tehát pontosan milyen célokat tűz ki maga elé, és azokat talán erősebben és körülhatároltabban kell megfogalmazni a következő időszakban, mert Én azt hiszem, hogy igazán akkor van értelme ezen források lehívásának.

Azt a kérdést pedig engedjék meg nekem, hogy a magam részéről nyitva hagyjam, ami talán a legfontosabb kérdés. Ugye, ahogy említettem az elmúlt években Magyarországon az önkormányzatok oldaláról az ilyen típusú források lehívását a hitelképesség döntötte el. De a hiteleket valamikor vissza is kell fizetni, és ahogy említettem, a megtérülési mutatók viszont jelentősen változtak. Nyilvánvaló, hogy ez a következő években jelentős nehézségeket fog jelenteni az önkormányzati rendszer szintjén, amit nagy valószínűséggel az államnak kezelnie kell. Nem feltétlenül a hitelágon, de legalább a működési források biztosításának ágán mindenképpen, hiszen az lehetetlen, hogy az önkormányzatok két területre is pénzeket gyűjtsenek össze, egyrészt, hogy kiegészítsék a működési forrásokat, amiket nem kapnak meg, és ráadásul még a fejlesztéseket is útnak tudják indítani, és le tudják az európai forrásokat hívni. Én azt hiszem, hogy a két cél együtt nem megoldható. A kettő közül valamelyiket valamilyen formában az államnak kell vállalnia. Ha ez nem az európai uniós források lehívásához szükséges önrész biztosítása, akkor a működés biztosítását mindenképpen. Ezt a döntést nem az önkormányzatoknak, a kormányzatnak kell meghozni. De valamelyiket a kettő közül a jövőben a hatékonyság érdekében, és bizonyos értelemben az igazságosság érdekében is vállalni kell, mert különben valóban az marad, hogy a jövőben is az európai uniós források lehívásának a képességét az önkormányzati rendszer oldaláról a hitelképesség fogja eldönteni és nem más.