Győrffy Balázs beszédének szó szerinti leirata

Létrehozva: 2009. április 3., 11:59 | Utoljára frissítve: 2009. április 3., 12:03	nyomtat	küld

Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Köszöntöm Elnök Urat!
Polgármester-jelölt Urat!
Képviselő Urakat!
Köszöntöm a Tisztelt Megjelenteket is!

Igazán megtisztelő számomra, hogy egy ilyen magas szintű konferencián Én is megoszthatom a tapasztalataimat, a gondolataimat Önökkel arról, hogy mi az, amit jelenleg vidéken tapasztalunk. Köszönöm tehát a meghívást.

Én Pécsre egy kicsit haza is jöttem, ugyanis az egyetemi tanulmányaimat itt végeztem. Annak ellenére, hogy csodálatos, és nagyon jó, és szép élmények fűznek Pécshez, talán elnézik nekem, hogy mégsem tudtam lemondani a vidéki életformáról. A mai világban ez kicsit talán furcsa Önöknek, de Én úgy voltam vele, hogy egyetemi éveim alatt is az agrárium és a vidékfejlesztés kötötte le a gondolataimat, és úgy voltam vele, hogy szeretném ezt otthon kamatoztatni.

Első állomása ennek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt Veszprémben egy rövid ideig, ugyanis megfogalmazódott bennem az, hogy Én gazdálkodni szeretnék, megművelni azt a földet, amit az őseim rám hagytak, és ott boldogulni, ahonnét elszármaztam. Ehhez jött még adalékként, hogy 2006-ban a Jó Isten kegyelméből, és a választópolgárok akaratából szülőfalumban polgármesternek választottak. El tudják képzelni, hogy micsoda belső motiváció, akarat munkálkodott bennem, hogy sikerre vigyem azt, amibe belevágtam. Azonban pillanatok alatt akkora pofonokat kaptam, hogy csak néztem. Hol vagyunk? A magyar gazda az Én emlékeim szerint utoljára talán az 50-es, 60-as években kaphatta ezt a magyar államtól, mint amit mi kapunk. A jogi környezet, a hivatalok mintha nem értünk, hanem ellenünk lennének. Egyes esetekben elnézőek, mondhatni tétlenek, más esetekben pedig olyan értelmezhetetlenül szigorúak, hogy nem tudjuk értelmezni őket. De a magyar bürokrácia egyébként önmagában is megér egy misét. Kiszámoltuk, hogy egy magyar gazda egy évben 60 napot tölt különböző hivatalokban. Hatvan napot, ez egy évben két hónap. De jó, ott vagyunk két hónapot, de legalább akkor az a bürokrácia, amelyik elméletileg arra hivatott, hogy minket szolgáljon, hát legyen már értünk, hát azt hiszik, hát nem. Engedjék meg, hogy példákkal támasszam ezt alá. Az ember vásárol egy munkagépet, nyilvánvaló, ha van rá lehetőség, uniós forrásokat is igénybe vesz ehhez. Ezt úgy teheti meg, hogy van egy katalógus, amelyből az ember kiválasztja, hogy mi az, amit megvásárolhat. Ezt a katalógust az unió és a magyar kormány állítja össze. Meg van a gép, talán nem Isten ellenes dolog, hogy használni is akarnám. Beülök a gépbe, az erőgépbe, vagy munkagépbe, kifordulok az útra, nem jutok messze, jönnek a rend éber őrei, állj. Mit sem sejtve alávetem magam az ellenőrzéseknek, mikor is legnagyobb csodálkozásomra mérőszalag kerül elő a rendőrautóból. Mérik a gépet, 3 méter 5 centi, túl méretes jármű. Ez vicces, de amikor azt mondják, hogy ez több százezer forintomba kerül, akkor annyira nincs kedvem mosolyogni rajta, és azt mondom, hogy hol élünk? Ez nem uniós kötelezettség, hogy engem ezért megbüntessenek. Tehát jelenleg ott tartunk, hogy azt a gépet, amit az unió és a magyar állam támogatásában megvettem, nem használhatom közúton, csak hogyha váltok hozzá útvonalengedélyt, és kísérő járművet is biztosítunk. Az útvonalengedélyt bizonyos időszakokra adják ki, jellemzően ez az esti órákat jelenti. Most képzeljék el azt az elég életszerű helyzetet, hogy a gazda szeretne aratni. Áll az út egyik szélén, ahol a kombájnja is van, és az út másik szélén a gabonatábla, amit le szeretne aratni, á de nem lehet, hát nem használhatja azokat az utakat. El tudják ezt képzelni? Mert gondolom nem nagyon, mert mi is először csak néztünk, pedig ez van.

Másik példa, megvesszük a műtrágyát, amit most már így az arannyal egy áron mérnek lassan, és szeretném hazavinni. Tudják miknek kell megfelelni? Kell egy 1 évnél nem régebbi műszakival rendelkező traktor, kell hozzá meghatározott anyagból készült pótkocsi, és kell hozzá egy ADR-vizsgával rendelkező sofőr. Ez gondolom Önöknek nem mond túl sok mindent. Átültetném egy városi ember mindennapjaiba a történetet.

Képzeljék el, hogy Önök mondjuk megveszik a családtagjuk részére az antibiotikumot a gyógyszertárban, és haza szeretnék vinni. És akkor sorolom Önöknek a követelményeiket. Az autó, ami kint áll a parkolóban a gyógyszertár előtt, egy évnél nem régebbi műszakival kell rendelkezzen, annak mondjuk piros színűnek kell lenni, és Önöknek legyen legalább egy gyógyszerész végzettségük. Most eleinte azt hittük, hogy ennyire nem értenek a dolgokhoz, fel sem merült bennünk, hogy ez célzott, nekünk szánt mindenféle, hát legalábbis reguláznak bennünket. Arra gondoltunk, hogy elismerik azt a munkát, amit végzünk, hogy megbecsülik. De ennek az ellenkezőjét véljük felfedezni, arra gondolunk, hogy mi útban vagyunk. A magyar állam el akar űzni bennünket a saját földünkről. Hát elnézést, de nem állom meg, hogy ne üzenjem innen is a nagytőkének, amelyiknek olyannyira fáj a foga erre a földre, hogy ezért a földért apáink a vérüket adták, és mi sem fogjuk olcsóbban odaadni. Illene is azért megmagyarázni, hogy honnan jön ez a gondolat, hogy ami önmagában is döbbenetes, hogy a magyar állam a saját állampolgárai ellen fordul. Az előbb már szó esett erről a mozaik szóról, ami arról, hogy SPS. Önöknek gondolom, ha eddig nem, a mai napig nem is mondott igazából semmit. Most ízelítőt kaphatnak belőle. Én a szakmai vonalba nem mennék bele. Engem, mint fiatal gazdálkodót ez rettenetesen rosszul érintett volna, ugyanis a 2006 után megművelt földek a támogatások tekintetében semmisnek nyilvánultak volna. Most, hogy éreztessem a dolgot, a szakmai vonalat elhanyagolva, tudniuk kell, hogy itt több százmilliárd forint sorsa forgott kockán. Nem csoda, hogy miután a parlamenten átment a dolog, a MAGOSZ és a Fidesz alkotmánybírósági felülvizsgálatot kért, és a Köztársasági Elnök Úr ezt meg is tette, köszönjük a segítséget neki, mert ezzel akadályozta meg az SPS idei bevezetését. Közhely ugyan, de Én is elmondanám, Magyarország kivételes agrárpotenciállal rendelkezik. A baj az, hogy mégsem tudunk élni ezzel. Az EU-ban sehol máshol nem vontak meg forrásokat az agráriumtól a válságra hivatkozva, csak nálunk. Számszerűleg ez ugye 37,2 milliárd forint. Most ehhez hozzáadom a Jakab Elnök Úr által mondott számhoz, akkor már a 250 milliárdnál tartunk. Hát kész csoda, hogy még valamennyire versenyképesek vagyunk. Bár annyira már nem is vagyunk versenyképesek. És ennek azt gondolnám, az egyik neuralgikus pontja az, hogy elveszítettük a saját piacunkat. Egyszerűen nem jutunk piachoz a saját hazánkban. És azt gondolnám, hogy ha az élelmiszerbiztonság tekintetében egy kicsit szigorúbbak lennénk, és mondjuk annyira akkurátusak lennének az ottani szakemberek, mint mondjuk a rendőrök a mérőszalaggal, akkor talán eredményeket tudnánk elérni, és nem Európa élelmiszeripari szemétlerakó telepe lennénk. De, aki piachoz jut, az sem biztos, hogy annyira kell irigyelni. A minap hallgattam Ángyán professzor előadását, ahol elmondta, hogy az a beszállító, aki lehetőséget kap egy multi áruházláncban, az 81 jogcímen sarcoltatik meg. 81 jogcímen, és azt a példát hoznám, amit a professzor úrtól hallottam, mert az az, ami azt gondolnám, hogy jogvégzett emberek különösen nem fognak tudni értelmezni. Ez pedig az, hogy fizetési határidő betartási díj. Nem fűzök hozzá semmit, mindenki gondolja végig. Viszont megkérdezném, hogy elnézést, hol van a magyar állam? Ha valaki látja, szóljon már neki, hogy ez a karvaly tőke elevenen nyúzza meg az állampolgárait. Hát elvileg azért tartjuk, hogy valamit csináljon ez ellen, nem tesznek ilyet. Nem egyszerű tehát az élet vidéken, de Font Elnök Úr már idézte Mihályi Péter szavait, hát amióta ezek kiszivárogtak, mi sem nagyon várunk mást, mint amit hát kapunk is. A probléma az, hogy ez az ember, Mihályi Úr nem kényszergyógykezelésen van, hanem jelenleg eszerint az elv- és irányvonal mentén zajlik manapság a vidékfejlesztés. Már ha hívhatjuk ennek, tehetjük akár idézőjelbe is. A LEADER-programról is váltanék néhány szót, megosztanék néhány gondolatot Önökkel. Mint települési polgármester átéltem egy meglehetősen döbbenetes esetet. Ugye a LEADER az az, hogy alulról szerveződik valami, és alulról építkezik. Nos, hát ez nem feltétlenül így kell, hogy történjen, legalábbis Magyarországon. Pápa környékén, ahol élek, két akciócsoport is alakult. Az egyik bírta a települések támogatásának többségét, a másik nem. Hát besegítettek neki a minisztériumtól, mert az elvtársakat mégiscsak pozícióhoz kell juttatni, 26 települést, köztük az Én falumat átsorolták a baráti csapathoz. Nesze neked önszerveződés. De hát azért jogállamban élünk, bírósághoz fordultunk, megállapították, hogy a minisztérium, az irányító hatóság jogszabálysértést követett el. És egy új eljárásra kötelezte. Nos az eljárás lefolytatásra került, a 26 települést ismét odacsatolták az elvtársakhoz. Kérem, hol élünk? Milyen ország az, amelyben egy minisztérium folytatólagosan és szándékoltan jogszabály-sértéseket követ el. Hát egyszerűen nem tudjuk értelmezni, merre menjünk, mit csináljunk. Azt gondolják, hogy tétlenül fogjuk nézni, hogy ezeket az összegeket, amiket tőlünk elvesznek, klientúra-építésre használják fel. Hát remélem, hogy ezt, és ennyi békát már nem fognak lenyomni a nemzet torkán. És azt gondolom, hogy azért azt is tisztázzuk, hogy felelősségünk nekünk is van. Felelősségünk van abban, hogy olyan vezetőket válasszunk, akik a mi érdekeinket képviselik. A vezetőinknek pedig az a felelőssége, hogy mi azt érezzük, hogy van agrárstratégia, van vidékstratégia, de legalább ne félve kelljen a jövőbe néznünk. És végezetül volna egy kérésem a mindenkori hatalomhoz.

Kérem, fogadják el, hogy vannak, akik vidéken akarnak élni, és mi ott szeretnénk. Ne bántsanak minket.

Köszönöm, hogy meghallgattak.