Pontgyűjtés

Emlékszik még valaki arra a négypontos nyilatkozatra, amelyet Robert Fico és Gyurcsány Ferenc írt alá tavaly novemberben Révkomáromban? Szépen megfogalmazott, hosszú mondatok sorakoztak a papíron, szó volt benne a radikálisokról, a nemzeti kisebbségek oktatásáról, egyebekről. Fél évre rá megszületett a módosított szlovák nyelvtörvény.

Létrehozva: 2009. szeptember 11., 11:18 \| Utoljára frissítve: 2009. szeptember 11., 11:40	nyomtat	küld

De van egy jóval korábbi, sokkal tartalmasabb dokumentum is. Magyar-szlovák alapszerződésnek hívják. Uniós nyomásra, a megbékélés jegyében látott napvilágot 1995-ben. Horn Gyula és Vladimír Meciar kézfogása kísérte az ünnepélyes eseményt. Az óriási csinnadrattával elfogadott megállapodás egyebek mellett - szó szerint - garantálja a kisebbségi nyelvek szabad használatát. Most van egy újabb tizenegy pontos papírunk. Lehet vele rohanni Brüsszelbe. Ott biztos örülni fognak neki. A dunaszerdahelyi magyarokon ettől viszont még ugyanúgy számon kérik az államnyelvtörvény betartását.

Hülyének néznek bennünket. Szécsényben nem történt más, mint egy újabb, kisstílű szemfényvesztés. Az, amire számítottunk. Pedig a mélyponton lévő kétoldalú viszony képlete egyszerű, a szabad demokrata befolyástól szabadulni képtelen szocialista diplomáciánk mégsem tud megbirkózni az értelmezéssel. Abban a hitben él - vagy azt akarja elhitetni a közvéleménnyel -, hogy a pozsonyi kormány magyarellenessége múló állapot.

Holott a szociáldemokrata Robert Fico és szélsőségesen nacionalista koalíciós partnerei immár harmadik éve szinte havi rendszerességgel, a legkülönbözőbb formákban adják a felvidéki magyarok, valamint Magyarország tudtára, ki az úr a háznál. Legyen szó történelemről, kisebbségi jogokról, gazdaságról, diplomáciáról. Az is bizonyos, hogy ez az állapot mindaddig fennáll, amíg a fenti politikai összetétel határozza meg a pozsonyi irányvonalat.

Most, a nyelvtörvény körüli fejlemények kapcsán ismét okulhatott volna a magyar diplomácia. Ficóék nyilatkozataiból egyértelműen kiderült, hogy őket a kérdés nemzetközi színre vitele zavarja leginkább. Kétoldalú tárgyalásra ugyanakkor mindig készen állnak. Ezek szerint utóbbi az ő terepük. Érthető, hiszen minden egyes megbeszélés azt a látszatot kelti, mintha egy vitáról, konfliktusról és nem az egyik oldal gátlástalan, minden európai írott és íratlan normát semmibe vevő viselkedéséről lenne szó.

Magára valamit is adó, az országa érdekeit szem előtt tartó kormány ebből azt a nyilvánvaló következtetést vonja le, hogy a jogsértő pozsonyi lépések nemzetköziesítése fogást jelenthet Ficóékon, ezen kell tehát erősíteni, a párbeszédnek pedig csak akkor van helye, ha azt világos feltételek teljesítése előzi meg. Ehhez képest mit látunk? Míg a pártok - tegyük gyorsan hozzá: dicséretes egységben - elkezdték a helyzet ismertetését uniós körökben, a miniszterelnök európai körút helyett egy szánalmas és érthetetlen gesztusparádéba kezdett. Bajnai Gordon Szlovákia nagykövetségén koccint az északi szomszéd nemzeti ünnepe alkalmából, majd "békejobbot nyújtó" cikket jelentet meg két szlovákiai lapban.

Végül, a magyar megbékélési roham csúcspontjaként itt van a szécsényi nyilatkozat, amely többször is utal az alapszerződésre, annak szellemére, s az abban vállalt kötelezettségekre. Arról nincs szó, hogy a kedvenc dokumentumot is nyilvánvalóan sérti a szlovák nyelvtörvény. Persze, minek elveszni a részletekben? Ki fog egy év múlva emlékezni a magyar-szlovák pontgyűjtés szécsényi fordulójára?

(Pataky István, Magyar Nemzet)