Haláltánc

Senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt - írta Márai Sándor a szovjet típusú szocialista világrend bukása idején a kommunistákról, s szavai a mai Magyarországon egészen kis változtatással aktuálisabbnak hatnak, mint valaha. A 2006-ban legálisan, ám minden demokratikus eszmény megcsúfolásával megválasztott parlament ma kezdi meg utolsó ülésszakát. Az így vagy úgy, de mindenki által várt és biztosra vett fordulattól legfeljebb egy bő fél év és a formálisan kisebbségi kormány mögé a döntő pillanatokban mindig felsorakozó országgyűlési többség választja el az országot.

Létrehozva: 2009. szeptember 14., 07:06	nyomtat	küld

Az előttünk álló ülésszaktól sokat nem remélhetünk, a csalódás így is borítékolható. A hatalom jelenlegi gyakorlóitól minden jel szerint megvonta a támogatást a társadalom elsöprő többsége, az államot övező bizalomhiány állandósult; az egyértelmű népakarat útjában paradox módon egyedül a népképviselet alkotmányos szerve áll. Az Országgyűlésnek egyetlen igazán fontos küldetést kell végrehajtania az ősszel: elfogadni a jövő évi költségvetést, amelynek hatásaival már a következő kormány és parlament viaskodhat. Egy éve a kormányzati tevékenység lényegében kimerül abban, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) küldött, a gigahitel folyósításának feltételeit felsoroló szándéklevelekben foglalt, leginkább a lakossági jövedelmeket és a szociális juttatásokat megcsapoló szigorításokat javaslatokba öntsék, és azokat lenyomják a törvényhozás torkán. Az pedig már csak az ínyenceket érdeklő részletkérdés, hogy a kabinet önként vállalja-e magára a válságra és a szigorú hitelezőkre mutogatva a valójában számára kedves intézkedéseket, vagy azokat tényleg az IMF kényszeríti rá kiszolgáltatott adósára.

Bukott elődjéhez hasonlóan az átmeneti miniszterelnök, Bajnai Gordon kormánya is képesnek látszik a hatalomtechnikai gyakorlatok elvégzésére, ennél többet pedig még az eszmei értelemben végletesen kiüresedett kurzus maradék, legmakacsabb hívei sem várnak tőle. Nem csoda hát, hogy a költségvetési javaslat a vég nélküli, kilátás- és haszontalan megszorítások újabb nagy adagján és a felemás adóváltozásokon túl semmiféle reformértékű, az állami kiadások szerkezetét érintő változtatást nem tartalmaz. A munka dandárját a bukófélben lévő szocialista kormány éppúgy az utána érkezőkre hagyja, ahogy tette azt húsz éve az utolsó állampárti kabinet.

És ahogy akkor, ma is megkezdődött az országot és nagy titka, a totális kormányképtelenség lelepleződésével saját politikai szervezeteit is válságba juttató hatalmi elit tagjainak helyezkedése, átöltözése. Szimbolikusnak is tekinthető, hogy a parlamenti ülésszak kezdetén távozik a házelnöki posztról Szili Katalin, hogy az MSZP vezérkarától kissé ellépve próbáljon baloldali tömegmozgalmat szervezni a romokon, miközben az úgynevezett és lassan múlt időbe tehető SZDSZ volt elnöke, Fodor Gábor megválik parlamenti mandátumától a végsőkig lejáratott liberális eszme újrafogalmazása jegyében. A minden mindegy alapon folytatott feketekampányra készülő MSZP-ben Gyurcsány Ferenc és köre vezényelné le a legújabb átváltozást, a szabad demokraták pedig az MDF-fel közösen ugranák meg a parlamenti küszöböt tavasszal. Lejáratódott, minden hitelüket elvesztett erkölcsi hullák szavazatai nyújtják tovább a kurzus agóniáját, a háttérben az ellenzéki időkre készülő garnitúra végkielégíti önmagát, elvarrja a szálakat, elaknásítja a jövőt.

Haláltánc szocialista módra. Hol válság van, ott válság van.

(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet)