Családjaitok nem lehetnek igazán boldogok

Létrehozva: 2009. szeptember 24., 08:48	nyomtat	küld

Igaz, a polgári törvénykönyv még nem lépett hatályba, ám súlyos figyelmeztető jel, hogy egyáltalán elfogadásra kerülhetett - többek között - a fent említett kitétellel.

Még a templomba járókat a rezsim összeomlásáig feljegyző, a magyar magzatok millióinak elabortálását tudatosan segítő kádári diktatúrában is rendre arra a szituációra épültek a kabaré vásáriasan ízléstelen és üvöltöző, szovjet kaptafára írt úgynevezett "tréfái", hogy beállít a férj, s a hűtlen asszony épp ezzel vagy azzal kászálódik ki az ágyból. Az alapszituáció egy jól kiforrott, mindaddig még a civilizált társadalmi berendezkedést vadul pusztító baloldali rezsimek romboló dühét is túlélő értékrend axiómái mentén volt értelmezhető: az asszony, vagy a férj, aki természetesen épp úgy kerülhetett egy másik jelenetben a hűtlenkedő szerepébe, megszegte azt az adott helyzetben teljesen ekvivalens elvárást, hogy hű legyen házastársához.

Ha a magyar társadalomban, melyet az ország vagyonának a polgárok feje felett történő eladogatása, a gazdaság tönkreverése mellett rákfeneként sújt a erkölcsi normák züllesztése (hazug, s a hazát csúf szavakkal emlegető miniszterelnök, bizalmi válság a főváros legpatinásabb épületeinek gazdái körül, akik hamisan sáfárkodtak a rájuk bízott javakkal, maffiabűntett segítségével felhizlalt új állampárt), nem születik egészséges immunreakció, a "mindent csak nekem, énértem" kapzsisága rosszindulatú daganatként telepedhet hazánkra. Elvész az elemi szolidaritás, ha le tudják nyomni a torkunkon a minapi bejelentést a vakok intézete állami támogatásának megvonásáról, elfogadottá válik a magzati lét szakaszát élő emberi élet elpusztítása, sőt a mesterséges meddőség, ha 18 éves lányok egy életre azzá tehetik magukat, s oda a becsület, ha egy senki, egy aktatologató meggyalázhatja annak a frigynek a társadalmi legitimitását, melyet akár évtizedek óta, legszentebb kötelékként őrzünk.

S elvész a bizalom, melyről Fukuyama épp a válság előtti időszakban írt fontos könyvet, ezen érték köré csoportosítva a világ nagy termelő rendszereinek helyzetét, komoly figyelmet szentelve a családok, s a társadalom más alapegységei részvételének e folyamatban.

"Családjaitok nem lehetnek igazán boldogok a házastársi hűség nélkül" - hangoztatta a Szentatya 2007 májusában Sao Paulóban, a fiataloknak mondott beszédében. XVI. Benedek a Deus caritas est kezdetű enciklikájára hivatkozott, s arról szólt az ifjakhoz, hogy "az igazi szeretet egyre inkább a másik örömét keresi, és ezáltal egyre hűségesebb, felbonthatatlan és termékeny lesz". Egyre hűségesebb... Ez lassan törvénytelen Szűz Mária országában. Nem a kommunista diktatúra első évében, 1949-ben, hanem 2009-ben, 20 évvel azután, hogy ostoba fejjel elhittük, vége a polgári értékeket sárba tipró rezsimnek.

"Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik" - írta Wass Albert. (Véletlen-e, hogy úgy irtóznak tőle korunk Magyarországán egyes szobor-fóbiában szenvedők, mint ördög a tömjénfüsttől?) Csúcs, röfögi fülünkbe a reklám, csúcs ez az érzés.

Mászni nem kell, ugyan. Mindenki eleve zseniális és irtó eredeti, és joga van... mihez is? De joga van, és azért is az övé minden, és eleve nyertes. Aki megmászná a csúcsot, mert azért a cél csak ott marad fenn, érintetlenül, magasan felettünk, az küzd ugyebár, tehát "vesztes". Az a nyerő, aki ellógja a küzdelmet, nem?

Ez lenne a minta: egymást valami igénytelenül megrendezett, hibás angol kifejezésekkel tűzdelt show keretében a földbe taposni, csak hogy megszerezzük a legújabb Terméket, aztán aló mars, mindenki fusson vénkisasszonyi, agglegényi idegbajjal berendezett, magányos zugába a zsákmánnyal. Ilyen zsákmány a "partner" is. Hozzá nem szeretet fűz, hanem ragaszkodás: az állatvilágra jellemző, ösztönszerű és tudatlan érzés. Nem kell a házasság, az csak egy papír; de ha mégis megszerzem, mert nekem az is jár, akkor ne fárasszanak holmi hűséggel, hiszen nekem minden a magánügyem, én nem tartozom senkihez... illetve senkire. És nem kell a család, most hangzott el a minap egy előadás hogy a család, a túlzott népszaporulat környezetszennyező.

Ezzel szemben "a család olyan személyes kapcsolatrendszert kínál fel tagjainak, amely lehetővé teszi önmegvalósításukat, életük személyes kibontakoztatását. A család maga a kommunikáció: a kölcsönösség, a bizalom, a felelősségvállalás, a leleményes problémamegoldás elsajátításának legdöntőbb helye. A család alapozza meg a gyermek helyes önbecsülését, önszeretetét, nevel rá az önismeretre és az önfegyelemre. (...)

Egyesek úgy vélik, hogy a hűséget csak az érzelmi kielégülés idejére, átmenetileg kell megtartani: 'ha a másik iránt érzett lelkesedés elmúlik, váljunk el'. (...) Aki feltétlen hűséget fogad, az lemond a többi lehetséges partnerről. Önként korlátozza tehát azt a 'szabadságát', hogy mindig újabb partnert választ. (...) A családnak maga a Szentháromság a mintaképe. A Szentháromság már az emberi személy titkában tükröződik: az ember is úgy szeretne egy lenni azzal, akit szeret, hogy közben nem akarja elveszíteni önmagát."

Eláruljam-e? A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körleveléből idéztem, melyet "A boldogabb családokért" intéztek a hívekhez. Bizonyára már csak idő kérdése, s amint a hűség most még csak nem kívánatos, de e logika mentén haladva üldözendő lehet, egy napon talán újra felelősségre vonással végződhet az egyházak erről szóló üzenetének hirdetése is. Hiszen sérti a világnézeti semlegességet. Mint a Kádár-rendszerben.