|
|
|
|
Elhallgatás és bagatellizálás
|
Egy éve, szeptember végén Gyurcsány Ferenc még azt mondta, a válságnak minimális hatása lesz Magyarországra. Ekkor jelentek meg az MSZP "Beindultunk" feliratú plakátjai az utcákon, miközben a budapesti részvénytőzsde első mélypontjára ért. Az azóta megbukott miniszterelnök és kormánya - benne a mostani válságkezelővel, Bajnai Gordonnal - először elhallgatta, majd bagatellizálta a krízist - derül ki az InfoRádió összefoglalójából. |
Létrehozva: 2009. szeptember 28., 14:05 | Utoljára frissítve: 2009. szeptember 29., 07:39 |
nyomtat
|
küld
|
|
|
A szakértők már nyolc hónapja a gazdasági válságról beszéltek, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még csak említést sem tett a krízisről a Megegyezés című programban, amelyet a Népszabadság jelentetett meg 2008. augusztus 27-én. Sőt, azt írta, hogy "túl vagyunk a nehezén". Ehhez képest szeptember 11-től zuhanni kezdett a budapesti részvénytőzsde indexe, a BUX. Szeptember 15-én csődvédelmet kért a Lehman Brothers, és ha nem menti meg a FED, akkor erre a sorsa jutott volna az AIG is.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök először tavaly szeptember 26-án, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén beszélt a válságról. Azt mondta, hogy annak minimális hatása lesz Magyarországra. Még adócsökkentést és reformokat is ígért.
Szeptember 29-én a BUX első mélypontjára ért, éppen akkor, amikor az utcákon megjelentek az MSZP hattyús plakátjai, hirdetve, hogy "Beindultunk".
Október 2-án Veres János pénzügyminiszter egy budapesti konferencián kijelentette, hogy a krízis "nincs elsődleges hatással Magyarországra", az akkori gazdasági tárcavezető, a most válságkezelő kormányfőként dolgozó Bajnai Gordon pedig "gyorsuló gazdasági növekedésről" beszélt.
Október 6-án már Európa-szerte autógyárak és bankfiókok zártak be, Izland gazdasága pedig az összeomlás szélére került, Gyurcsány Ferenc mégis azt bizonygatta, hogy nem tart a krízis közvetlen hazai hatásától.
Három nap telt el, és az OTP papírjai zuhanni kezdtek, a forint bedőlt és csak a jegybank mentette meg, a miniszterelnök pedig a költségvetés többszöri újraíratására kényszerült, és nyilvánosságra hozott egy 12 pontos válságkezelő programot. Október 13-án már azt mondta, hogy "sikeresen kivédtük a válság első támadását" - egy héttel előtte még tagadta, hogy egyáltalán válság van Magyarországon.
Október 18-án rendezték a Nemzeti Csúcsot, amelyen már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sem tagadta a nyilvánvalót: az országot csak a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank hitele mentette meg, mert a kormányt felkészületlenül érte a világválság, amit utólag igyekeztek valamiféle előre nem látható természeti katasztrófának - például cunaminak - beállítani. El is sodorta a költségvetést, a kormányt és az MSZP-t.
Egy éve Gyurcsány Ferenc adócsökkentést ígért és azt mondta, hogy a krízis kikerüli Magyarországot. Most a gazdasági minisztere a kormányfő, a gazdaság hanyatlik, a munkanélküliség nő, a reálbérek csökkennek, a megszorítások pedig egymást érik a válság miatt, amelyről az MSZP és a kormány azt mondta, hogy nem kell tőle tartani.
(Herczeg Zsolt, InfoRádió)
|
|
|
Jelenleg nincs információ
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
|
|