ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Lent és fent

Most, hogy a munkanélküliségi ráta elérte a tíz százalékot széles e hazában, és a közzétett adatok szerint a világon a magyar állampolgár retteg attól a legjobban, hogy elveszti az állását, minden, a munkahelyek felszámolásával kapcsolatos információ szinte sokkolja a közvéleményt.
Létrehozva: 2009. október 1., 08:59
nyomtat küld

Most Záhonyból érkezett a hír: a MÁV felszámolja az ott tevékenykedő Raktár Kft.-t, és így több mint hatvan dolgozójának a fele utcára kerülhet.

Szomorú történet ez, hiszen sok évtized után veszíti el a munkáját megannyi derék vasutas, akiknek természetesen hosszú szolgálatuk után végkielégítés jár. Még pontosabban - járna. Bár a felszámolásból ugyan befolyik némi pénz, ám a szakszervezet szerint félő, fejenként nemhogy a jogos egymillió forintot, de egy fillért sem kapnak az ott dolgozók. Azok, akik évtizedeken keresztül hóban és fagyban, hőségben és felhőszakadásban ott álltak a vártán, tették a dolgukat, hogy gördüljön a szerelvény, mert a sínek mellett nincs szünet, nincs ünnepnap, a mozdonynak mennie kell; nos, azok most kétségbeesetten kérdezik: velük mi lesz?

Mert a borítékokban hónapról hónapra alig több volt, mint a minimálbér, annyi pénz, amiből megélni is csak szűkösen lehetett, nemhogy megtakarítani, de legalább volt munkájuk, amivel arrafelé, a keleti végeken bizony csak kevesen dicsekedhetnek.

Egymillió járna nekik fejenként. Abból ki lehetne húzni valameddig, bár, kit tudja, meddig tart ki belőle a család, de hát mégis valamennyi, s mire elfogy, talán-talán történik valami.

Kár kertelni: harmincmillió forinton múlik harminc család sorsa. Van, aki azt mondja, szép summa. Más kérdés, hogy egy valamirevaló állami cégnél alkalmazásban álló vezető fanyalogva fogadná, ha végkielégítésként csupáncsak ennyivel próbálnák kiszúrni a szemét, amikor lelép felelősségteljes állásából, ahol éveken át havonta milliós fizetéssel honorálták a köz érdekében végzett - áldozatkész munkáját.

(Forró Péter, Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések