A kettévágott köztársaság

A sokat idézett példázat szerint ha egy zamatos, kifogástalan minőségű hordó borba csak egy kicsiny idegen anyag kerül, élvezhetetlenné válik a drága nedű. Valami ilyesmit érezhettünk évek óta, ha az állami ünnepeken a balliberális kormányok által kitüntetésre felterjesztettek listáját böngésztük. Ha most nagyvonalúan el is tekintünk a legnagyobb botrányoktól, a visszautasított elismerésektől vagy az országnak felmérhetetlen károkat okozók provokatív díjazásától, a szélcsendesebb időkben is akadtak olyan kitüntetettek, akik árnyékot vetettek a mégoly köztiszteletben álló, állami elismerésben részesített személyekre.

Létrehozva: 2009. október 26., 07:19	nyomtat	küld

Legutóbb, augusztus 20-án Tölgyessy Péter és Németh Miklós nagykeresztje például nem okozott felzúdulást, de a szánk ízét megkeserítette olyanok józan ésszel nemigen magyarázható díjazása, mint a Kóka János egykori minisztériumában csetlő-botló Garamhegyi Ábelé.

Ami azonban a mostani kettős ünnepen - az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 53., illetve a köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóján - történt, túlmutat ezeken. Most már abban a bizonyos hordóban csak elvétve úszkált nemesebb anyag. Az átmeneti miniszterelnök a Parlamentben adta át pénteken a kormánya által alapított Húszéves a Köztársaság Díjat mások mellett Ágh Attilának, Debreczeni Józsefnek, Esterházy Péternek, Ferge Zsuzsának, Göncz Árpádnak, Jancsó Miklósnak, Kósáné Kovács Magdának, Kovács Lászlónak, Kupa Mihálynak, Nyers Rezsőnek, Ormos Máriának és Tamás Gáspár Miklósnak. A díszjobboldali hálátlan és kínos szerepét ezúttal Chikán Attilára és Kádár Bélára osztották. Bajnai Gordon valószínűleg nem tudta, egészen pontosan mit is cselekszik, ezért megsúgom neki: szimbolikusan, amolyan gyurcsányi mozdulattal kettészakította a nemzetet. Hiszen a díjazottak névsora azokat is kompromittálja az ország egyik, most éppen jóval nagyobbik fele előtt, akik egyébként a maguk területén tiszteletre méltót alkottak. Egy értékrend, a rendszerváltás és az azóta történtek egyfajta értelmezése kanonizálására tett kétségbeesett és cinikus kísérlet ez. Ehhez képest az a jóindulatú értelmezés, hogy a kormányváltásra számító balliberális kurzus - mintegy a végkielégítés egy sajátos formájaként - így fejezte ki háláját a holdudvarnak.

A díj ugyan közvetlenül nem kapcsolódik a forradalomhoz, de mégiscsak október 23-án adták át, márpedig a húsz éve kikiáltott köztársaság fundamentuma éppen 1956 igazságának elismerése. Ezt a nyilvánvaló tényt fejezte ki az idei ünnepen is a köztársasági elnök, kiváltva ismét az MSZP haragját. De a következetesen morális válságról beszélő Sólyom László szavaira érkezett reakciók azt is megmutatták, hogy a szocialisták három év alatt sem értették meg, mi is a baj az őszödi beszéddel.

Ami pedig a magyar forradalom és az MSZP viszonyát illeti: Bajnai egyik díjazottja, Nyers Rezső az annalesek szerint a szovjet inváziót követő kegyetlen megtorlások idején végig az elődpárt, az MSZMP felső vezetésében foglalt helyet. Ormos Mária pedig a kitüntetés átvétele után azt találta mondani, hogy ő csak egyszer, kényszerből nevezte ellenforradalomnak '56-ot. Miért néz hülyének egy országot? Hiszen emlékszünk, időnként mindenki annak nevezte, aki legalább kisiskolás volt a Kádár-korban, s éppen azon hatalmi gépezet miatt, amelyben Ormos is fontos láncszem volt. Vagy éppen ő, a történész ne tudná, hogy a bukott rendszer fundamentuma meg 1956 tagadása volt?

A forradalomban az elgondolható legteljesebb nemzeti egység nyilvánult meg. A mostani kitüntetésekben a megosztottság intézményesült, az egyértelmű beszéd helyett a hazugság, a normanélküliség, a maszatos kétértelműség. Hol válság van, ott válság van.

(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet)