Lendvai Ildikó a demokrácia cenzora

Létrehozva: 2009. október 26., 07:32 | Utoljára frissítve: 2009. október 26., 07:33	nyomtat	küld

Az alábbiakban kénytelen vagyok visszakanyarodni a Sólyom László elleni szocialista támadásra. Pedig tudom, hogy tanult kollégám e rovatban már tegnap foglalkozott a kérdéssel. Csakhogy úgy érzem, van itt még megbeszélni való bőven. Ugyanis alapkérdéshez jutottunk, még a választási kampány hivatalos megkezdése előtt. A szocialisták átléptek egy határvonalat, amelyet demokráciában nem illik és nem szabad átlépni.

Ne féljünk kimondani: Lendvai Ildikó és Szanyi Tibor Sólyom elleni támadása a rendszerváltás újbóli megkérdőjelezése volt. Ez a támadás abba a sorba illeszkedik, amelybe Horn Gyula: Na és?! - felkiáltása, Medgyessy Péter kijelentése, mely szerint ő ügynökként a demokráciáért harcolt, és Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, mely a hazugság politikájának legitimizálásához vezetett. Három szocialista miniszterelnök, mindegyikük a szabad demokraták koaliciós partnereként, mindegyikük pártállami múlttal, s mindegyikük azzal a felelősséggel, hogy vajon sikerül-e levetkőzniük azokat a reflexeiket, melyeket a rendszerváltást megelőző, nem demokratikus politikában szereztek. Mindannyian elbuktak ezen a vizsgán.

És most, húsz évvel a rendszerváltás után, még az 56-os megemlékezés ünnepnapján, a szocialisták szintén pártállami múlttal rendelkező elnöke (majdnem azt mondtam, első titkára) elég bátor ahhoz, hogy rátámadjon a köztársasági elnökre. Arra a Sólyom Lászlóra, akinek egész ellenzéki, rendszerváltó, alkomtánybírói, egyetemi professzori, tudományos kutatói és köztársasági elnöki tevékenysége is arra irányul, hogy világossá tegye a különbséget a zsarnoki rendszer és az alkotmányos demokrácia között.

Sólyom beszéde három dolgot állított: hogy '56 öröksége és a rendszerváltás öröksége egy- és ugyanaz, hogy '56 a hazugság politikája ellen indított forradalom volt, és hogy '56 öröksége egyszerre öröm és gyász a számunkra. Aki Sólyom beszéde ellen támad, az ezeket a tételeket vonja kétségbe. És aki ezeket a tételeket kétségbe vonja, az bizony a rendszerváltás elvi alapjait támadja meg.

Lendvai Ildikó és párttársa támadása ékes bizonyítéka annak, amiről Sólyom beszéde szólt. Mert egyáltalán nem az őszödi beszéd érinthette érzékenyen Lendvai Ildikót. Hisz a párt azzal, hogy Gyurcsánytól idő előtt megszabadult, s Lendvai maga azzal, hogy ő maga vette át Gyurcsány helyét a párt élén, világossá tette, hogy szembefordult a gyurcsányi politikával.

A pártelnök azért hágta át a parlamentáris demokráciák íratlan és írott szabályait mert érintve érezhette magát: a köztársasági elnök ugyanis a magyar nyilvánosságban szokatlan egyértelműséggel mondta ki azt, ami a rendszerváltás dokumentumaiban és az Alkomtánybíróság által következetesen képviselt alkotmányos értékrendben szerepel: a rendszerváltás lényege a végleges szakítás a pártállami múlttal. Aki erre nem hajlandó, az olyasmit cselekszik, mint aki '45 után az NSZK-ban a hitleri hatalmat, vagy a Franco utáni Spanyolországban a korábbi diktatúrát védelmezte.

A szocialisták pártállami cenzori múlttal rendelkező elnökének a beszéd olyan tételei szúrhattak szemet, mint: "az MSZMP és az ún. Harmadik Oldal... körömszakadtáig ragaszkodtak ahhoz, hogy még a szocialista rendszeren belül maradjanak. Milliméterről milliméterre harcolva kellett előrehaladni a ténylegesen új, a demokratikus jogállam felé. S végül, ha a tartalmat tekintve már nem, de legalább formálisan szerepelnie kellett az éppen húsz éve kihirdetett Alkotmányban, hogy a Magyar Köztársaságban a polgári demokrácia mellett a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek." Valamint: "Milyen világ volt az, milyen rendszer, amelyben mindez megtörténhetett; amely ellen 1956-ban a magyar nemzet egységesen felkelt! S milyen volt a folytatás a kivégzésekkel, majd a cinikussá tett, III/III-mal ellenőrzött társadalommal! És ha sokan hiányolják 1989/90-ból a nagy forradalmi élményt - akkor gondoljanak arra, hogy mi a vidám barakkban nem nyílt és durva elnyomásban éltünk, hanem hazugságban."

Itt az alkalom, tessék eldönteni, hogy Sólyom László mellett szól a történelmi igazság, vagy támadóinak van igazuk, s ő csak egy részigazság, akár pártpolitikai érdek mellett tört lándzsát. És tessék megszólalni, hogy világosan, egyértelműen lehessen látni, ki mit gondol '56 és a rendszerváltás örökségéről. Csak ha-e vitában egyértelmű döntésre tud jutni a politikai közösség, van remény arra, hogy kilábolhassunk a hazugság politikájából.