ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A köztisztaság reformja

Antikorrupciós csomagot készít az igazságügyi kormányzat - jelentette be a tárca MSZP-s államtitkára. Már az elnevezés is nagyon tetszetős: a latin szóösszetétel azt jelzi, hogy itt komoly dologról van szó. És tényleg: a szocialista párt szakértő kabinetje az egész országot elborító visszaélések, vesztegetések ellen kíván fellépni. Avarkeszi Dezső szerint a kormány küzdeni fog, mégpedig működésének végső pillanatáig, utolsó leheletéig.
Létrehozva: 2009. október 27., 07:28
nyomtat küld

Amennyiben az elmúlt nyolc évben nem ebben az országban éltünk volna, azt mondhatnánk: kár, hogy a kormány csak most dolgozza ki terveit, s próbál véget vetni a közpénzek megcsapolásának. A szocialista-szabad demokrata erők azonban folyamatosan felmutattak hasonló törvényjavaslatokat. Medgyessy Péter igazságügyi minisztere, a nemrégiben köztársasági érdemrenddel jutalmazott Bárándy Péter már a kezdet kezdetén, 2003-ban kimunkálta az úgynevezett üvegzsebprogramot. Salátatörvényt nyújtott be a hivatali visszaélések megfékezésére. Keller László vezetésével a kabinet létrehozta a közpénzügyi államtitkárságot. Mások mellett Gönczöl Katalin jelenlegi szakállamtitkár részvételével felállították a köztársaság etikai tanácsát. Mindez azután történt, hogy Medgyessy kancelláriaminiszterének ügyvédi irodája állami megbízásokat nyert el.

Bukása előtt néhány hónappal Gyurcsány Ferenc is köztisztasági csomagot készített. A mostani antikorrupciós terv természetesen ugyanúgy félrevezető, mint az üvegzsebprogram és a köztisztasági akció volt. Annak leplezését szolgálja, hogy nemcsak az SZDSZ van tele - Medgyessy szavait idézve - korrupcióval, hanem hatalomra kerülése óta az MSZP is. Elegendő néhány eljárást felidézni az 1996-os Tocsik-ügytől a mostani Zuschlag-peren át a Hunvald György ellen folytatott vizsgálatig, s látható: a balliberális kormányok idején az ország javainak lenyúlása jogfolytonos volt. Hiába beszél most a kabinet arról, hogy Közérdekvédelmi és Közbeszerzési Hivatal néven új hatóságot akar felállítani. Ezt először is csak jövő márciustól tervezi, másfelől közérdekvédelmi hivatalok jelenleg is működnek: a jogállam összes intézménye ilyennek tekinthető a számvevőszéktől az ügyészségig. Az Országgyűlés és a kormány szintén ide sorolható. Természetesen mindez csak akkor igaz, ha az államgépezetet rendeltetésszerűen működtetik, és nem azt kívánják vele elérni, hogy a fosztogatásra specializált személyek mentesülni tudjanak a felelősségtől.

Színjáték a mostani csomagkészítés azért is, mert a közbeszerzési eljárásokban úgynevezett átláthatósági megállapodást kellene kötni, s ennek végrehajtását biztos felügyelné, hogy az eljárás nyilvános legyen. Biztosunk is van, nem is egy, közülük az adatvédelmi ombudsman éppen arra hivatott, hogy ne lehessen elrejteni a közérdekű információkat. Ezt a balliberálisok rendre megteszik. A Budapesti Közlekedési Vállalat például eleinte nem adta ki az újságoknak a sokmilliós végkielégítésekről, megbízásokról készült szerződéseket. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is megtagadta lapunktól a sukorói csereszerződés másolatának kiszolgáltatását. Az adatvédelmi biztos ezt jogellenesnek nyilvánította, máig is várjuk a King's City-beruházás e fontos dokumentumának kiadását.

Szabó Zoltán MSZP-s képviselő a jogalkotás kapcsán azt mondta: tiszta viszonyokat akarnak teremteni, véget kívánnak vetni az adóforintok elherdálásának, a "politikai mutyinak", és rendet kívánnak vágni "abban a világban, ahol ma az egyik sötét erő a Fidesz". A hatalomgyakorlásnak erről a módjáról a választók remélhetően kimondják a politikai ítéletet, s módot adnak rá, hogy a közvélemény teljes egészében megismerhesse a hosszú évek óta zajló visszaéléseket.

(Kulcsár Anna, Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések