Még mindig szocializmus

Létrehozva: 2009. október 30., 07:57	nyomtat	küld

Ezek után nézzük, hogy többek között kik kaptak kitüntetést a szocializmusból a demokráciába való átmenet küzdelmei kapcsán húsz év után. Mindenekelőtt Kovács László, az MSZMP volt elitjének tagja, jelenleg Magyarország európai uniós biztosa. Aztán Kósáné Kovács Magda, a Kádár-rendszer dicstelen szakszervezetének (SZOT) vezető funkcionáriusa, Ormos Mária történész, az MSZMP KB egykori tagja, valamint többek között Nyers Rezső, aki már akkor is az MSZMP elitjéhez tartozott, amikor 1958-ban Kádárék Nagy Imre és társai elítéléséről, illetve kivégzéséről döntöttek.
Nekem egyetlen név hiányzik. Sajnálom, hogy nem jutott Bajnaiék eszébe Biszku Béla. Ő volt a belügyminiszter a Kádár-féle hatalomátvétel éveiben, s mint ilyen, közvetlenül irányította a forradalom utáni megtorlást. Egyébként büntetlenül, számonkérés nélkül, nyugodtan tölti békés nyugdíjas napjait. Bárki joggal mondhatja: ezért nem volt érdemes rendszert váltani.
Egyébként váltottunk?!

Szögezzük le tehát: a kitüntetési lista azt szimbolizálja, hogy a húsz év óta zajló demokratizálódás folyamatának "hősei" a volt szocialisták és kommunisták. Vagyis a harmadik magyar köztársaság nem más, mint posztkádári köztársaság.

De miért is csodálkoznunk ezen? Az Antall-kormány időszakában nem történt meg a pártállami, kádári vezető réteg és nómenklatúra leváltása, ami történelmileg és erkölcsileg is teljesen indokolt és alapvető lépés lett volna. Sajnos Antall József kormánya és az akkori Alkotmánybíróság is jogfolytonosságot hirdetett a Kádár-rendszerrel, s ezzel önmagát kötötte gúzsba. Nem történt meg a volt pártállami diktatúra politikai elitjének elítélése, a nómenklatúra vezetőinek a közéletből való kiszorítása, azaz a lusztráció. Nem történt meg a titkosszolgálatokban részt vevők nevének nyilvánosságra hozatala és a megfelelő következmények levonása. Nem volt igazi kárpótlás sem, csak kárpótlási jegyek és manipuláció. A Kádár-korszak államigazgatási állománya szinte teljes egészében a helyén maradt, miként a média és a sajtó kompromittált figurái is, amin - hiteles beszámolók szerint - ők döbbentek meg a legjobban. És ami különösen szomorú, senki sem védte meg a nemzeti vagyont, aminek következtében ma már oda jutottunk, hogy annak csaknem kilencven százaléka külföldi kézen van.
Látható, hogy 1989-1990-ben csak formálisan, jogi értelemben történt rendszerváltás. Amiben élünk, nem más, mint posztkádárizmus, a kádári rendszer továbbélése ugyanazokkal a szereplőkkel, immáron demokratikus jogi és intézményi keretek között. A forma tehát változott, a tartalom nem, s ez nagy történelmi tanulság: a demokratikus jogintézmények néhány hónap alatti bevezetése egyáltalán nem garancia arra, hogy egy országban jól működő, valóságos demokrácia jöjjön létre.

De persze hogyan gondolhattuk, hogy azok, akik évtizedeken keresztül a kádári diktatúra vezető politikai szervezeteiben működtek, a demokrácia bajnokaivá válhatnak? Hogyan gondolhattuk, hogy az 1956-os forradalmat a szovjet seregek segítségével leverető MSZMP utódpártja megtanulja a demokratikus versengés szabályait, az erkölcsös, toleráns magatartást? Hogyan gondolhattuk, hogy olyan sziporkázó személyiségek, mint Lendvai Ildikó, Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Szilvásy György, Kósáné Kovács Magda, Keller László, Veres János, Szekeres Imre, Szűcs Erika, Lamperth Mónika vagy éppenséggel Kivágó Iván Györgyné a demokrácia gáncs nélküli lovagjai lesznek?
Igaz, itt van már a reményteljes új szocialista generáció, mint Török Zsolt, Nyakó István, Arató Gergely, Tóbiás József, ifjabb Gál Zoltán, avagy maga Zuschlag János; nos, mint mondhatnánk e nevek hallatán? Talán csak annyit: az MSZP-ben a kádári örökség és a posztkádári jelen összetalálkozott, ami persze garancia arra, hogy az MSZP tönkremenjen, de hogy demokrácia legyen Magyarországon, arra biztosan nem.

Még egyszer visszatérve az október 23-i kitüntetettekre (a fentiek mellett több nevet nem említek, mert szeretnék szigorúan a politikusoknál maradni): szimbolikus értéke van annak, hogy egy hatalom, egy kormány kinek ad jutalmakat, kitüntetéseket. Most már tudjuk, hogy a Bajnai-kormány és mondjuk a Gyurcsány- vagy a Medgyessy-kormány között volt-e bármilyen különbség ebből a szempontból.
A válasz egyszerű: nem.

S ha a szocialista párt úgy akart megbékélést, kiegyezést, összeborulást ebben az országban, hogy minden kitüntetést mindig és szigorúan csak baloldali érzelmű és pártállami múlttal rendelkező ember kaphat tőlük, akkor a szocialista párt gúnyt űzött ezzel az országgal.