ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Tűz a raktárban

Három zárt kapus mérkőzés és hárommillió forintos pénzbírság. A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága megkegyelmezett a Ferencvárosnak. A veszély azonban ezzel nem múlt el, hiszen a Fradit már rég nem az MLSZ-től kell félteni, hanem saját magától. Hogy miért és mióta? A válaszért nem árt először a múltba merülni.
Létrehozva: 2009. november 4., 00:40
nyomtat küld

Valamikor az 1980-as évek derekán történt, a Nagyvárad tér felőli kapu mögötti, akkor még állóhelyen, hogy a haverom félidőben, az ellenfél 2-0-s vezetésénél egy láda sörben fogadott a Fradi győzelmére. "Meg vagy bolondulva, egy fillérünk sincs!" - hisztizett a barátnője, mire a srác nyugalomra intette: "Éppen azért kellett fogadnom, mert nincs pénzem, de szomjas vagyok, és úgyis nyerünk." Igaza lett. Ami persze nem csak az ő érdeme.

Abban a csapatban még volt erő, azokban a szurkolókban még volt hit. A kettő pedig egymásból is táplálkozott: az erő hitet adott, a hit erőt. E kölcsönhatás fordítva is érvényes, ezt napjaink Ferencvárosa pontosan megmutatja. Az erőtlenség hitetlenséget szül, a hitetlenség erőtlenséget. Múlt szombaton, a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen akkor kezdődött az őrület, amikor a Fradi végre-valahára belőtte az első gólját, és 3-1-re szépített. Volt még hátra fél óra a sereghajtó ellen, hazai pályán a kétgólos hátrány simán behozható, a szurkoló ilyenkor kezdi csak biztatni a csapatát. Mármint a normális szurkoló a normális csapatot.

A drukkerek egy csoportja azonban ekkor döntött úgy, hogy elözönli a pályát, megrohanja a rendőröket, újabb botrányba, költségbe kergeti "szeretett" klubját. Ép ésszel megfejthetetlen e reakció, ezért egy másféle logikai láncra kell mindent felfűzni, hogy ok és okozat egymás után következzen: egyesek, kevesek, de mégis sokak tudatosan kárt akarnak okozni a Ferencvárosnak. Nem először és bizonyára nem utoljára. Hogy miért, kiért? Hagyjuk, bizonyítékaink és testőreink sincsenek. De van a történetnek egy másik olvasata. Az, hogy nincs erkölcs, erő, egyetértés, és a Fradi-címer három "E" betűjén túllépve nincs szemernyi tekintély és hagyománytisztelet sem, amely meggátolná a vandálokat.

Fáj kimondani, de eme értékek lebontásának a Ferencváros új tulajdonosai is tevékeny részesei. Mert nemcsak nem tudják, minek a birtokába kerültek, nem is kíváncsiak rá. Sőt, igyekeznek elbagatellizálni a múltat, mintha az bármiben is veszélyeztetné az ő jövőjüket. Fogalmuk sincs róla, ezzel mit veszítenek. Majdnem mindent, ami azzá tette a Ferencvárost, ami.

Pontosabban ami volt. Akkoriban, amikor a kezdőcsapat bemutatásakor az ember csak hallgatta a régről ismert, kedves, annyi emléket idéző neveket, amelyeket természetesen ő maga is kapásból, bármikor sorolt volna, már a torkában dobogott a szíve, de még jött a slusszpoén, hiszen a hangosanbeszélő azzal zárt, hogy vezetőedző Dalnoki Jenő. Vagy Rákosi Gyula, Nyilasi Tibor, Novák Dezső (akkor még nem sejthettük, hogy benne Nemere ügynököt tisztelhetjük), Varga Zoltán. 1985-től több mint egy évtizeden át ők ültek a Ferencváros kispadján. Mondani sem kell, mit jelentettek.

Mindez persze már a múlt évezred. Ma ismeretlen nevekbe törik bele a műsorközlő és a szurkoló nyelve, a gyepen négy földrész észrevétlen tranzitfutballistái bóklásznak, a kispadon pedig ott ücsörgött a hosszú nadrágját októberre megtalált, angol munkanélküliből Fradi-edzővé emelt Bobby Davison. Csoda, hogy már semmi sem szent, semmi sem sérthetetlen? Hisz aki nem akar minden pillanatban ütni, dobni, gyújtogatni, az is legfeljebb azon tűnődhet: mivé lett a Fradi? A legegyszerűbb válasz, hogy a Sheffield United fiókcsapatává. Úgyhogy az önmaga és klubja azonosítására vágyó sportbarátnak arra is meg kell felelnie, kiket küldtek az Üllői útra vezetőnek az új tulajdonosok?

Azokat, akikre már a Sheffield Unitednél sincs szükség. A játékosok esetében bevallottan ezt az utat járják, miért tennének kivételt az edzővel, az igazgatótanács elnökével? A Sheffield United az angol másodosztály, a Championship pillanatnyi 15. helyezettje, tehát Anglia momentán 35. számú klubjának nélkülözhető vagy inkább nélkülözendő figuráinak kellene a Bajnokok Ligájába emelniük a Ferencvárost.

Ez a szereposztás egészen a közelmúltig teljességgel elképzelhetetlen lett volna; akkor a fordítottja már inkább. Közép-Európa vezető egyesülete, a Ferencváros a brit szigeten keres fiókcsapatot magának, és a szürke kis sheffieldi egylet, a United ideális választásnak tűnik. Még a kelekótya Bobby Davison is kaphat részfeladatot, játékosmegfigyelő lehet, bár szigorúan kontraszelektív alapon; akin megakad a szeme, azt azonnal el kell felejteni, akit észre sem vesz, abban esetleg lehet fantázia.

Ez persze vicc, de Kevin McCabe tulajdonos interjúja a The Guardian napilap 2009. május 3-i számában (mellékesen az FTC 110. születésnapján, de erre a "főnök" nem utalt, nyilván nem is tudott róla) komoly volt. Különösen azért, mert nem a magyar, hanem az angol olvasónak íródott, így szó sem esett a mi sandán táplált álmainkról, az európai mércével mérhető csapatról, a Bajnokok Ligájáról, az ultramodern stadionról. Hanem pusztán arról, hogy McCabe igyekszik az Arsenal mintájára világméretű hálózatot fejleszteni, amelynek része a kínai, indiai, elefántcsontparti, budapesti és karibi régióközpont is, a cél pedig az, hogy a földkerekség minden tájáról el tudják halászni a tehetségeket.

Az Üllői úton tehát nem új csodacsapat épül, hanem afféle raktár, hozzánk száműzött szigetországi melósokkal.

Ilyen helyen pedig gyakran üt ki a tűz.

(Ballai Attila, Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések