fotó: Pelsőczy Csaba

Vágóhídra küldött ország

Az államtitkár megigazította az öltönyét, vett egy nagy levegőt, és határozottan kilépett a földművelésügyi minisztérium bejárata elé. Már épp szólni kívánt a szembe jövő tüntetőkhöz, amikor egy véres marhafejet dobtak a lába elé. Egy pillanatra meglepődött, mert nem erre számított, pályafutása alatt ilyen még nem fordult vele elő. De gyorsan erőt vett magán és arcára újra kiült a jól megszokott hivatali gőg. Csak akkor bizonytalanodott el ismét, amikor tetőfokára hágott az indulat, és már a sokadik szlovák és lengyel tejet nyomták a keze közé. Azt sem értette, hogy miért nem nyugodtak meg a termelők, amikor azt mondta nekik, hogy menjenek Brüsszelbe tüntetni. Pedig frappáns visszavágásnak szánta, azt gondolta, ezzel megfordítja az események menetét.

Létrehozva: 2009. november 6., 08:17 \| Utoljára frissítve: 2009. november 6., 13:53	nyomtat	küld

Gőgös Zoltán azért került ilyen helyzetbe, mert sem tegnap, sem korábban nem fogta fel, a magyar tejtermelőknek már csakugyan nincs mit veszíteniük, számukra itt van a vég. Vajon milyen lelkiállapotban lenne az államtitkár akkor, ha másfél esztendeje úgy kellene dolgoznia, hogy közben nem kap bért, és még ő fizet a munkalehetőségért? Mert a tehenészetek Európa-szerte erre a sorsra jutottak egy, a magyar kormány által is támogatott brüszszeli döntés miatt, ami kiszolgáltatta őket a multinacionális feldolgozóknak és a szupermarketeknek. Azóta mélypontra zuhant a tej felvásárlási ára, ugyanakkor a kereskedelmi láncok egyre többet - szégyentelenül nagy összegeket - keresnek a gazdálkodók nyomorúságán. A haszonkulcs egyre nagyobb, a fogyasztói árak egy jottányit sem mentek lejjebb. Így történhet meg például az, hogy a hazai készítésű tejföl közel kétszeres áron jut el a magyar vevőkhöz, és a dobozos tejen is 68 százalékot kaszálnak az üzletek. A külföldi tulajdonú láncok ráadásul többnyire az importtermékeket használják fel azokra az akciókra, amikkel becsalogatják a bevásárlóközpontokba az embereket. A gazdálkodó nem szívesen tesz marhafejeket a minisztérium elé. Nem örömmel önti ki a tejet, csakis akkor tesz ilyet, amikor már a végsőkig elkeseredett. A Tesco és a Spar raktárai elé döntött 10-20 tonna tejes trágyalé ráadásul magáért beszél. Ilyen a helyzet, a jó minőségű hazai termék a multiknak ennyit ér. Pont annyit, mint Magyarország, ami csak egy rubrika számukra a bevételi táblázatban, és amíg jól tejelünk, addig fejnek minket, de máris kiselejtezésre ítéltetünk, ha lesoványodunk, vagy túlzottan megöregszünk. S a kormány is csak addig jó, amíg engedelmesen tűri, hogy a külföldiek évente ezermilliárd forint hasznot vigyenek ki az országból. Még tesz is bele bőven - egyedi támogatások és adókedvezmények formájában - a közösen befizetett pénzünkből. S míg a saját államunkban mi a tejelő marhák közé tartozunk, a multik szent tehénnek számítanak. Adódik a párhuzam: miközben Franciaországban sorra dobálják ki a Suez vízműszolgáltatót a városokból, és az ottani kormány feljelentett kilenc áruházláncot, addig nálunk a miniszterelnök Párizsban kér a pécsiek fellépéséért bocsánatot, a kereskedő óriások pedig mellényzsebből fizetik idehaza a beszerzési ár alatti értékesítésért rájuk rótt szúnyogcsípésnyi bírságot.

A tehenészetek által tegnap kiöntött tej minden cseppjében ott tükröződik az ország sorsa: az intézményesített káosz, a vég, az elkeseredés. Szétesett az államigazgatás, tanyalakókat gyilkolnak, elszabadult a bűnözés, családok ezrei süllyednek a reménytelenség mocsarába. Bajnai és társai lábai elé is oda lehetne dobni minden alkalommal azt, ami ebből a vágóhídra küldött országból megmaradt.

(Nánási Tamás, Magyar Nemzet)