ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Tanácstársaság

Nem mondhatjuk, hogy politikai uborkaszezon van, közéletünk jelesei mégis előállítanak olykor valami politikai uborkafélét, s nagy nekibuzdulással rágódnak rajta, hadd lássa az ország népe, itt minden apróságot alaposan meg- és átrágnak. Mert mit csodálhattunk legutóbb is: a politikailag semleges napilap szenzációként tálalt egy tökéletesen érdektelen információt, a Fidesz rákapott, hogy íme, már megint lebukott az MSZP, a szocialisták válaszoltak, hogy a Fideszt csak a hatalom érdekli, s különben is, az Orbán Viktor tehet mindenről.
Létrehozva: 2009. november 10., 00:29
nyomtat küld

Ehhez a levezetéshez ma már nincs szükség semmilyen politikai eseményre, semmilyen kiváltó okra, szorosan véve még a Fideszre sem, elég hozzá egy szocialista szóvivő, a Nyakó vagy a Szollár - mindegy, mert felcserélhetők egymással, akár a megszorítások a válságkezeléssel -, a végeredmény mindig ugyanaz lesz: az Orbán Viktor tehet mindenről.

Ám - vállalva annak ódiumát is, hogy tovább rágódunk a politikai uborkán - legyünk konkrétak, és "harapjunk bele" a részletekbe, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, mert még minket is felcserélnek holmi szocialista szóvivőkkel. Szóval: a Blikk megírta, hogy Gyurcsány Ferenc a Szemlőhegyi úti lakhelyén fogadta Bajnai Gordon kormányfőt, s órákon keresztül korrepetálta miniszterelnökségből és államférfiúságból, hogy ne úgy álljon szegény ott, a kabinet élén, mint kamatláb a hideg vízben. Több se kellett Répássy Róbertnek, a Fidesz frakcióigazgatójának, és kiadott egy közérdekű közleményt, miszerint a sajtó lebuktatta Bajnait és Gyurcsányt, mert kiderült, rendszeresen összejárnak és egyeztetnek, holott Gyurcsány is, meg a párt is azt állították: a volt miniszterelnök háttérbe vonul, és nem kíván részt venni a politikában, s ezek után választ kell adniuk arra, hogy miért és miről tárgyalnak titokban, a nyilvánosságot megkerülve, órákon át.

Erre azonnal válaszolt a Szollár nevű Nyakó, hogy teljesen rendjén való, ha a mindenkori miniszterelnök egyeztet az elődeivel külpolitikai és nemzetközi kérdésekben, amelyekben a magyar érdek szempontjából fontos, hogy "egy irányba húzzunk". Különben is, a miniszterelnök rendszeresen konzultál Medgyessy Péterrel meg Boross Péterrel is, mert ő egy nyitott ember, és nyitott politikus, aki párbeszédre törekszik minden fontos kérdésben. Azt nem tette hozzá, hogy Orbán Viktorral is szíves örömest dialogizálna, de egy efféle szóvivői megnyilatkozásra nem is volt szükség, hiszen tudván tudja minden lélekkel bíró lény, hogy Orbán Viktor tehet mindenről, így arról is, ha a miniszterelnök nem kíván közösködni vele. Indiszkrét kérdés lenne, hogy vajh miről tárgyalhat Bajnai az ellene elkövetett puccs miatt még mindig morcos Medgyessyvel vagy a politikától végleg visszavonult Boross Péterrel, talán az SZDSZ korrupciós ügyeiről, netán a XX. század eleji parlamenti obstrukció tanulságairól?

De igazából Répássy Róbert reakcióján csodálkozunk. Úgy tesz, mintha a Blikkből tudta volna meg, hogy Gyurcsány rendszeres fejtágítót tart Bajnainak, jóllehet országunk vezetője köztudottan most tart a politikai Ablak Zsiráfnál. Szegénykének eddig egyetlen önálló ötlete volt, belépett a libapiacra, attól feljogosítva, hogy nem ért hozzá. Viszont komoly tehetséget mutatott abban, hogyan lehet földönfutóvá tenni keményen dolgozó, tisztességes embereket, s mikoron ez kiderült, a jó Gyurcsány a hóna alá nyúlt. Azóta a Fletó futtatja, rángatja, irányítja a Gordont, mint egy marionettbábut, ő szabja rá a szocipolitikus-, a miniszterelnök-, a válságkezelőszakember-szerepeket, amelyeket Bajnai próbál bebiflázni, de pont olyan tök hozzájuk, mint az ikes igék ragozásához.

Bízunk benne, a bukott politikust is hitelesen alakítja majd, bár azt a szerepet nem a Gyurcsány osztja rá, hanem a választók.

(Ugró Miklós, Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések