A gyűlöletkampány nyitánya

Létrehozva: 2009. november 16., 08:47	nyomtat	küld

Legrosszabb rémálmaink váltak valóra vasárnap Sajóbábonyban. A jelek szerint a Jobbik és az ellenük tiltakozó romák egyes csoportjai uszultak egymásnak, sajtójelentések alapján egyenesen polgárháborús helyzetet teremtve. A napok óta tartó feszültségkeltést ugyanis nem volt képes a rendőrség időben kezelni, vagyis hagyta, hogy végképp elmérgesedjen a konfliktus. Az a hatalom azonban, amely néhány tíz ember agresszióját nem képes megfékezni, impotens.

És mivel sajnos 2006 óta a rendőrséget már számos esetben használták fel politikai célra - hol úgy, hogy túlzott aktivitásra sarkallták (lásd kordonállítás, sün!), vagy úgy, hogy nem adták meg a kellő szakmai politikai támogatást fellépésükhöz (TV-székház védelme, október 23-a) -, ezért a legtöbb emberben bizony ott fog mocorogni, hogy a kampány közeledtével a hangulatot tudatosan szítják egyes szélsőséges politikai erők (a Jobbik mellett a szocialisták gyűlöletkampányának is jó muníciót szolgáltat az eset), és a rendőrség tehetetlensége ilyenkor bizony az ő kezükre játszik.

Rövid távon világosa megoldás: a demokráciát tiszteletben tartó polgárnak ilyenkor minden erővel arra kell ösztökélnie a rendőrséget, hogy minden törvényes eszközzel akadályozza meg a további törvénysértéseket, és a helyzet eszkalálódását.

Ám az esettel kapcsolatban hosszabb távon is elgondolkodtató következtetésekre is juthatunk. Mégpedig arra a sajátos helyzetre vonatkozólag, amelyben a Jobbik mellett megint a szocialistáknak lesz érdeke a minél látványosabb és agresszívabb botránypolitika és a nyilvánosságban megjelenő, dokumentálható agresszió.

Nézzük először a Jobbik-jelenséget. Ha légüres tér támad a hatalomban, a szélsőséges erők mindig megpróbálkoznak benyomulni az így keletkező politikai résbe. A Jobbik-jelenség megértéséhez fontos szempont lehet ez a régóta érvényesnek bizonyuló megfigyelés. Ha a kormányzó erők nem tudják megoldani a kormányzás feladatát, és ugyanakkor azt sem teszik lehetővé, hogy a politikai váltógazdaság logikája érvényesüljön, a szélsőséges erők ki tudnak használni térnyerésre. Főleg akkor, amikor a rend fenntartását sem biztosítja a hatalom, s ezért a lakosság az önvédelem állam előtti formáihoz tér vissza.

Mióta Gyurcsány Ferenc kifarolt a kormányfői székből, Magyarországon hatalmi hiátus keletkezett. A kormányzat nem képes arra, hogy az ország sorsát a kezében tartsa. Tudjuk, Gyurcsány a kormányfőjelölti casting demokráciát megszégyenitő játékával elég ügyesen tudta magát saját klónjával helyettesíteni. Ám az a tény, hogy a minden demokratikus legitimitást (figyelem, nem legalitást mondtam) nélkülöző Bajnai egyetlen feladatát a politika egy évre történő befagyasztásában látja, valóban a weimarizálódás jelenségegyüttesét hívja elő. A baloldal hatalomféltéséből ottmaradt kormány mögött nincs valós támogatottság, így a kormánypárt nem tud törvénykezni, s fontos kormányzati feladatok maradnak elvégezetlenül. Ma már ott tartunk, hogy egyes elmaradt körzetekből a rendőrség - akár egyszerűen csak anyagi okokból is - visszavonulni kénytelen. Ebben a helyzetben jelenik meg az utcai erőszak és az önbíráskodás/önvédelem törvénytelen módja.

A kormány tehát a politika zárójelbe tételével és az alapvető kormányzati-törvényhozói funkciók megbánításával járult hozzá a Jobbik megjelenéséhez. A szélsőjobboldali logikát és retorikát alkalmazó párt pedig tudja: sikerének titka, hogy képes legyen a média figyelmét magára irányítani, és ezért akár a zajos botrányoktól sem riad vissza: lásd Vona Gábort, ahogy rendőrökkel vezetteti magát a fotósok gyűrűjében.

Ám nem csak a Jobbikot élteti ez a szégyentelenül szavazatmaximáló médiapolitika, mely saját szavazói megvezetésével tud jelentős népszerűség-növekedést felmutatni. A 2006-os önkormányzati választási kampány óta tudjuk, hogy a baloldal számára milyen fontos elem a botránykeltés, sőt az agresszió is: vagyis az, hogy a kormányzó párt saját választói félelemérzésére hagyatkozzon. (Ennek volt korábbi példája a Demkratikus Charta, azóta pedig folyamatosan az Orbán-fóbia életben tartása.) Az MTV félelmetes, és bizony mai napig világosan meg nem magyarázható ostroma után, az önkormányzati választást megelőzően Demszky Gábor azzal tudta megállítani a hajrában Tarlós előretörését, hogy magát a feldúlt Szabadság-téren fotóztatta, s azt sugallta, hogy (differenciálatlanul) a jobboldal vádolható az utcai agresszió támogatásával. Mintha Tarlós István vezette volna a barrikádra népét a TV székháza ellen.

A baloldalnak most is ilyen kampánytervei lehetnek, ami elég ijesztő perspektíva. És nem csak a jobboldali szavazó, hanem a demokratikus játékszabályokat tiszteletben tartó polgár és megfigyelő számára is.

Sajóbábony annak bizonyítéka, hogy milyen rémisztően veszélyes egy demokráciára, ha

1. nincs működőképes-, és kellő támogatottsággal rendelkező kormányzata, s ha
2. a szélsőséges erők a gyűlölet eszkalációjára építik kampányukat.

Még egyszer mondom: ilyen helyzetben pártállástól függetlenül kell követelni a kormányzattól a rend fenntartásának biztosítását (miért van államunk, ha nem épp a rend biztosítására?), és a gyűlöletkampány demokráciát fenyegető stratégiájának lezárását. S e téren nem csak az újságírónak, hanem pártállásra tekintet nélkül a polgároknak is kell hallatniuk a hangjukat. El a kezekkel Sajóbábonytól!