Függetlenség!

Létrehozva: 2009. november 17., 08:43	nyomtat	küld

Az öldöklő angyal című klasszikus Buñuel-filmben karikírozott tragikus tehetetlenséghez hasonlította Orbán Viktor az európai energiapolitikát, illetve annak hiányát. A Fidesz elnöke szerint a "sok szó és kevés tett jellemzi" Brüsszelt, ha energiáról van szó. Képtelen létrehozni egységes és versenyképes energiapiacot, ezért csak a környezetvédelmi, támogatáspolitikai és versenyszabályozáson keresztül mutogatja az odavezető irányt. Mindez azonban igen kétes és rengeteg vargabetűvel tarkított irány lesz, mert nem az energiapolitikából indul ki. Ráadásul nem is tesz különbséget a stratégiailag lényeges és lényegtelen beruházások között. A belgáknak ugyanannyi támogatást ad ugyanis a szomszédos országokkal a vezetékrendszer sokadik átkötésének megépítéséhez, mint az első szlovák-magyar összekötéshez, amely fontos lépés az energia szempontjából kiszolgáltatott közép- és kelet-európai régió függetlenségét megalapozó észak-déli energiahálózat kiépítése felé.

A Fidesz elnöke által felvázolt európai tehetetlenség fő oka az, hogy az unió gazdaságát meghatározó nyugati nagyhatalmak nemzeti szuverenitásuk elidegeníthetetlen részének tekintik energiafüggetlenségüket, s nem kérnek a közös politikából. Jól elvannak az oroszokkal kötött különalkukkal, és versenytársakként küzdenek az üzleti lehetőségekért az orosz piacon. Ezt Moszkva ki is használja, mind ez idáig megakadályozva a közös energiapolitika megszületését. E megosztottság politikai és üzleti előnyeinek kiaknázását az orosz külpolitikai eszköztár leginkább óvott fegyvereként tartják számon a Kremlben.

A történet itt kezd tragikussá válni számunkra, hiszen ez azt is jelenti, hogy a Nyugat, a maga tehetetlenségével, hallgatólagosan elfogadta a kelet-közép-európai orosz energiafüggés megtartását az elkövetkezendő évtizedekre. Erre utal az a fent idézett lépés is, amely jelzi: semmilyen preferenciát nem nyújtanak a támogatásokban az orosz függés csökkentéséhez. E szándék alá pedig mindeddig csak a lovat adta a magyar kormányzat, amely az elmúlt nyolc év alatt képtelen volt az új kihívásokkal legalább alapszinten számoló nemzeti energiastratégiát kidolgozni. Az energiapolitikát viszont eközben éppúgy a költségvetési lyukak rövid távú, értelmetlen és reménytelen tömködésének a szolgálatába állította, mint a gazdaság összes többi szektorát. A kilencvenes évek energetikai privatizációja azonban már igazolta, hogy ha a rövid távú szempontok megelőzik a hosszú távúakat, vagyis ha a kocsi húzza a lovat, azért drágán megfizet a végén az adófizető, miközben csak növekszik az importfüggőség.

Márpedig nemcsak a nagyhatalmaknak van joguk ahhoz, hogy az energiafüggetlenséget a nemzeti szuverenitás legfontosabb alkotóelemének tartsák, hanem nekünk is. Ehhez képest a következő évtizedben hazánkban megépítendő villamos erőművek jelentős részét földgázra tervezték.

Energia és szabadság - e két fogalom szoros összefonódására (amelyet Andrej Szaharov világhírű tudós és polgárjogi harcos már évtizedekkel ezelőtt felismert) joggal emlékeztetett Mirek Topolanek volt cseh miniszterelnök a prágai bársonyos forradalom húszéves évfordulóján. A kelet-közép-európai országok csak akkor szabadulhatnak meg a múlt béklyóitól, ha közös érdekeiket képesek lesznek közösen megjeleníteni, s elszánt harcosai lesznek annak az egységes európai energiapiacnak, amely szavatolhatja függetlenségüket is.