Érdekváltás

Létrehozva: 2009. november 23., 08:44 | Utoljára frissítve: 2009. november 24., 08:17	nyomtat	küld

Kezdjük az elején.

A rendszerváltás után a volt párt és kormány pénzmentői úgy döntöttek, hogy a zsebprivatizációt érdemes kiterjeszteni a külkapcsolatokra is. A Szovjetunió magát kínálta. Mivel a birodalom éppen omlófélben volt, hasonló idea felmerült a szovjet kommunista párt magyar részlegének dolgozóiban és szakminisztériumi kollégáikban is. Innen egyenes út vezetett a magyar-orosz viszony magánosításához. A legnagyobb falat: sikerült nyélbe ütni a szovjet államadósság "testvéries" lebontását. Moszkva tartozásából lazán kitelt volna egy új Paks, de a 4-es metró is már legalább egy évtizede futna. Az oroszok vállalták volna mindkettőt. Azonban, hölgyeim és uraim, úrelvtársaim: hol itt a haszon?

A baráti szocialista vállalkozók 15-30 százalékon megvették a magyar államtól a szovjet államadósságot, amit aztán Moszkvában már, egykori barátaiknak köszönhetően, teljes áron váltottak árura. Gázra, olajra, kitermelési engedélyre, kombájnra, teherautóra, fegyverre, szívességre, bármire. Ezért kellett persze jattolni ide is meg oda is, de hát már ilyen a kelet-európai biznisz, a szoci kampányra is kell futnia valamiből. Ez az üzlet Horn Gyuláékkal kezdődött, Gyurcsány Ferencékkel végződött. Volt közben egy polgári kormány is? Természetesen, volt. Szándék is volt az ügyek felülvizsgálatára. Veszélybe került a közös üzlet.

S ekkor Budapesten és Moszkvában is elkezdték mérgezni a magyar-orosz viszonyt. A Kremlben elhitették, hogy Orbánnal nem lehet üzletet kötni, a Fidesz oroszfóbiában szenved, mindenben az amerikaiak érdekeit követi. Mivel ezt Moszkvában olyanok mondták, akik évtizedekig Magyarországgal foglalkoztak, Putyinék eleinte el is hitték. A magyar fővárosban meg arról beszéltek, hogy minden második orosz üzletember maffiózó, eddig tankkal, most gyanús dollárral jönnek. Mivel ismerték azokat, akik utóbbival jöttek, nem volt nehéz élő példát is találni. Aljas módon rájátszottak az elmúlt évszázad tragédiáira is, emberek történelmi, már-már génekbe ivódó félelmeire. A szovjettől való iszonyt ugyanúgy kihasználták, mint később a fasisztaveszélyt, az antiszemitizmust vagy éppen mostanában a cigánykérdést. Mindezt csak azért, hogy ne bukjon az üzlet.

A hatalomba való visszatérés után aztán minden folytatódott ott, ahol 1998-ban abbamaradt. Medgyessy Péter javára írható, hogy megpróbálta még elviselhető határok közé terelni az alig burkolt lopást. Medgyessy megbukott - nem ezért, de ezért is. Gyurcsányéknak nem voltak morális gátlásaik, ő és exkiszesei mindössze részt kértek a közös buliból. Aztán Fletó úgy látta, mi lenne, ha ezt a kétoldalú kapcsolatok minden részére kiterjesztené. Moszkva ekkor már állami ellenőrzés alá vonta a "bulit", Putyinnak azonban nem volt kifogása az ellen, hogy a magyar vezetés sikkasszon a saját részéből, ha a nagyobb rész továbbra is orosz. Itt már nem államadósságról beszélünk, itt szó van gázvezetékről, gazdasági együttműködésről, brüsszeli magyar lobbizásról - mindenről, amit Gyurcsányék pénzzé tudtak tenni. A jó szocialisták azonban Nyugaton Putyinék ellenében "kevertek".

Lebuktak. Az uniós választások után egyértelművé vált, hogy az MSZP Magyarországon is hiteltelen, nincs értelme velük beszélni. Vlagyimir Putyin Oroszországa nem mennyország, nem az emberi álmok netovábbja, hanem gazdasági és politikai hatalom, amellyel kereskedni és tárgyalni kell, de Magyarország és nem pedig néhány magánzó érdekei mentén.

Orbán Viktor ennek az érdekében ment el szombaton Szentpétervárra. Tárgyalni, s nem megalkudni Putyinnal.