ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Fojtogató mézesmadzag

Belátom, baloldali laptársaink nincsenek könnyű helyzetben, amikor egy sokat reklámozott mosóporként igyekeznek fehérré varázsolni azt a szocialista kormányzatot, amely gazdasági, politikai és bizalmi válságba sodorta az országot. Eközben ráadásul előjönnek azok a régi jó szocialista módszerek, amit a vicc úgy fogalmazott meg: Nézzétek erősen a feketét és gondoljátok, hogy fehér! Na ugye, már szürkül is.
Létrehozva: 2009. december 10., 08:43
nyomtat küld

A minap a régi időkben intézményként számon tartott laptársunk vezércikkében azt olvastam, hogy Gyurcsány Ferenc azért indította a reformjait, mert a közpénzből fedezett szolgáltatásokból nagyságrenddel több jutott a középosztályhoz és onnan felfelé, mint a tisztes, illetve a mélyszegénységben élőkhöz. A Gyurcsány-féle változások célja pedig az lett volna, hogy ezt az egyenlőtlenséget csökkentse. "Ha valaki hitelesen akarja őt a hazugság és a gyűlölet szimbólumaként támadni, de korrekten akarja a csatát megvívni, ezzel az igazságával is meg kellene küzdenie" - állítja a szerző. Álljunk csak meg egy pillanatra. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az elvtársak ismét elővették ugyanazt a mézesmadzagot, amivel immár hetedik éve hülyítik a választókat, és éppen azt állítják: a belső és a külső ellenzék ármánykodásának köszönhetően nem sikerült elég mézet kenni rá. A gond azonban nem a méz mennyiségével, hanem a madzaggal van. A szociális egyenlőtlenséget ugyanis "a Gyurcsány-féle változások" olyan külföldi hitelekből fedezték, amelyek mögött nem állt valós gazdasági teljesítmény. A soha meg nem termelt javak újraelosztá­sára egyszer már súlyosan ráfizettünk, ez volt az egyik legfőbb bűne a kommunista rendszernek. A rendszerváltáskor egy hallgatólagos megállapodást kötöttek a pártok, amelynek értelmében ehhez a módszerhez még egyszer soha nem folyamodnak. Ezt az egyezséget szegte meg Gyurcsány, aki a saját hatalmának és klientúrájának fenntartása és gyarapodása érdekében pontosan ugyanolyan adósságcsapdába kergette az országot, mint kommunista elődei.

Nem lehet tehát még arra sem hivatkozni, hogy nem lehetett előre tudni, milyen következményekkel jár majd a hitelfelvétel. Pontosan tudták az elvtársak, mit csinálnak. Már húsz éve eljátszottuk azt, hogy most kapsz egy ingyen ebédet, de majd a fiam fizeti az árát. Ez a politika azonban mindig és minden országban törvényszerűen az ingyenélők táborának növekedéséhez vezet, mert elvonja a forrásokat a teljesítmény ösztönzésétől, azoknak a feltételeknek a megteremtésétől, amelyek a tehetség elismerését és térnyerését, a találékonyságot és az új ötletek megvalósítását ösztönzik. Ez a madzag tehát a szociális gondoskodás álcájával a szociális különbségeket növeli, nem utolsósorban azért, mert az ingyenebédek osztogatásakor rengeteg ételt lenyúlnak, s nem a legszegényebb rétegek. De még egyszer mondom: ezt már egyszer végigjátszottuk, s álmomban sem gondoltam volna, hogy húsz év után ugyanazokkal a módszerekkel ugyanarra az eredményre jutunk. Azaz megint egy csődtömegre.

Miután kétszer tetten érték az elvtársakat, megpróbálják megmagyarázni: miért is jó a népnek az a mézesmadzag, ami már megint méz nélkül maradt, de ismét a torkára szorult és újra fojtogatja. Sőt azt sulykolják, hogy a következő kormányzatnak sem szabad letérni erről az útról. Pedig talán éppen azért küldik el őket a fészkesbe, nehogy a következő kormányzatnak eszébe jusson folytatni azt a kommunistáktól örökölt, külföldi adósság-piramisjátékot, amely most éppen a jelenlegi húszévesek zsebét terhelte meg minimum egy évtizedig visszafizetendő újabb adóssággal. A baloldali sajtó azonban még erre is rátesz egy lapáttal és azt sulykolja: az ország öngyilkosságot követ el, ha letér erről az útról. Húsz évvel ezelőtt is azt állították, hogy az egyetlen helyes út pártunké és kormányunké, csak akkor ideológiai alapon. Most az érvelés még érdekesebb: azért ez az egyetlen helyes út, mert olyan csődtömegbe sikerült bemanővereznünk az országot, hogy másik nem maradt. Zseniális, nemde? Ennek a kampánynak az iskolapéldája ugyanazon lap vezércikkéből való, amely szerint Bajnai azért ment Washingtonba "mert nem csupán a gazdaságban, a külpolitikában is le akarta rakni azokat a síneket, amelyeket követve utódja majd elkerülheti a katasztrófát". Mindjárt elsírom magam. Tekintettel azonban arra, hogy Bajnai ugyanazon "Gyurcsány-féle változások" politikáját folytatja, nyilván nem ezeken a síneken megyünk majd tovább.

Ha a választó ezt a pályát szeretné, akkor Gyurcsányra szavazna. De nem rá fog, mert azt szeretné, ha a síneket egy új pályán más irányba raknák le.

(Szalontay Mihály, Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések