Minimalizált nemzet

Létrehozva: 2009. december 15., 08:33	nyomtat	küld

Ugyanis kihívni a trónon ülő bajnokot, esetünkben a regnáló miniszterelnököt, visszahúzódása esetén a kormánypárti indulót szokás, semmiképp nem az ellenzéki jelöltet. Legalábbis a demokráciákban mindeddig így dívott, még az abnormális pártok esetében is. Ha már úgyis annyi bajuk volt, van a fórumistáknak a lehallgatásokkal, lehallgathatnának egyszer egy alapfokú kurzust a demokrácia mibenlétéről és lényegéről, abba sem pusztulnak bele, ha véletlenül legálisan teszik.
Ám a legnagyobb főfájást az MSZP szerezte magának, Mesterházy Attila hivatalos jelöltté való fel- (ki-, meg-, át- stb.) kenésével, hiszen miként a pártelnök asszony a maga maszkulin hevületével elcsacsogta: a jövő emberének a jobboldalon a politika veteránjával, a múlt emberével kell megküzdenie.

Nem tette hozzá, nyilván mindenki pontosan tudta, a baloldalon többes számban igaz az állítás, elég rápillantani a pártvezetőségre vagy a választási listára, mintha egy kísértetkastély költözött volna át a Köztársaság térről a Jókai utcába. (Ha mindent nem is, a pókhálós látásmódjukat, a gondolkodásuk áporodott, dohos légkörét magukkal vitték.) Szóval Mesterházynak meg kell küzdenie saját pártjának levitézlett veteránjaival - hacsak nem akar tökéletesen hasonulni hozzájuk -, mert megválasztása elsősorban annak köszönhető, hogy a leszerepelt, selejtre való gárda továbbra is szeretné az erejét fitogtatni, vágyakozik villogni, irányítani, parancsolgatni, s benne vélte megtalálni a könnyedén rángatható funkcimarionettet.

Ez a tétovaság - még nem döntötte el, hogy kézi vezérelt lesz-é, avagy önjáró - érződik a kijelölése utáni programbeszédében is, ami tulajdonképpen előnyére válik, mert a kétségek közti vergődései árjában alig tűnik fel, hogy semmiféle programja nincs. Mit is kezdhetnénk a nemzeti minimumról mondott zűrzavaraival, amikor a következetes értelmezés szerint úgy akar baloldali egységet teremteni és megőrizni, hogy megtagadja pártja eddig hirdetett elképzeléseit, tanításait, tetteit. Izgalmas lett volna, ha csak elnagyolt vonalakkal is vázolja, hogy az államnak miféle szerepet kell vállalnia az egészségügyben, az oktatásban és a munkahelyteremtésben, avagy mi nevezhető reformnak, s alkalmas-e a nép a népszavazásra!

Kifejthetné, kit ért mindenki alatt, akiknek fáj Trianon, mert a románoknak is fáj, hisz nem kaptak kedvükre való, elég területet az országból, s ahogy eddig tapasztaltuk, a szoclib tábor a románok (szlovákok, ukránok, szerbek) fájdalmaira volt igazán fogékony. Nem kéne egy olyan párt vezetőinek a nemzeti minimumot emlegetnie, amely társulat az elmúlt években a nemzeti érdekek érvényesítésének minimalizálását hirdette, képviselte, de még azt sem valósította meg. Túl nagy fába vágta a bicskáját (fejszéje honnan lenne szegénykének?) ezzel a nemzeti minimummal, holott még a szociális meg a demokratikus minimumról sincs halvány sejtelme sem, pedig egyik nincs a másik nélkül.

Mesterházy úgy érzi, van önálló politikai koncepciója. Nem kizárt, egyszer hallunk róla...