Remény

Nem először írom le, hogy a mostani választási kampány a legfurcsább az eddigiek közül. Hiszen már jóval a voksolás időpontjának kitűzése előtt mindenki tudta - tudni vélte - a választ az alapkérdésre: ki fog kormányozni a következő négy évben Magyarországon? A latolgatások pusztán olyan fontos, ám ehhez képest mégiscsak mellékes kérdésekről folynak, mint hogy szerez-e kétharmados többséget a Fidesz (szerintem aligha), utoléri-e a Jobbik az MSZP-t (szerintem nem), vagy bejut-e a parlamentbe az MDF (passz).

Létrehozva: 2010. február 4., 07:25	nyomtat	küld

Ehhez a furcsa kampányhoz illeszkedik az a felfokozott várakozás, ami Orbán Viktor holnapi évértékelő beszédét megelőzi. A Fidesz elnöke még miniszterelnökként teremtett hagyományt amerikai mintára az évértékeléssel, ami azután is kiemelt politikai esemény maradt, hogy a szónok ellenzékbe kényszerült. Eddig mindig volt mivel összemérni Orbán Viktor megszólalását, leginkább a baloldal korábbi (?) vezére, a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc év eleji parlamenti beszédeivel. Mára megváltozott a helyzet. Ahhoz képest, hogy a balliberális politikai elit és reformértelmiség több évtizedes meggyőződése, makacs tévképzete, hogy ő és csakis ő képes az ország kormányzására, hivatott a modernizáció szent ügyének előmozdítására, s neki nincs alternatívája - ezt ki is mondta a Horn-kormányról az 1998-as választás előtt Göncz Árpád egykori államfő -, mostanra Orbán Viktor lett minden politikai szereplő számára a viszonyítási pont. Az átmeneti miniszterelnök, Bajnai Gordon hiába mond nagy ívű beszédet a "köztársaság napján", nem lehet az, hiszen tavasszal lelép a színről. A kormánypárt jobb híján miniszterelnök-jelöltjét, Mesterházy Attilát csak most igyekeznek komolyan vehető politikussá felépíteni, s talán a baloldal maradék bázisa sem gondol rá vezérként. Orbánnak nincs baloldali alternatívája, hiszen aki képes lenne valamifajta koherens, bár rég lejárt szavatosságú programmal előállni (Bokros Lajos), amögött nem áll erős szervezet, csupán megélhetési akarnokok, politikai hajótöröttek zűrös, tiszteletre méltatlan társasága; aki meg rendelkezik ilyen háttérrel (még ha az MSZP szervezetileg is megroggyant kissé az utóbbi években), annak más hiányosságai vannak. Vona Gábort a társadalmi elégedetlenség, indulatok ügyes meglovagolójaként pedig valószínűleg csak a leghívebb rajongói tudják elképzelni kormányképes vezetőként, így ma a jobboldalon sincs igazi alternatívája Orbánnak.

Ezért várja mindenki annyira a Fidesz elnökének pénteki beszédét, ellenzéki létére ezért akarják őt kihívóként vitába hívni ellenfelei, ezért ömlenek a javaslatok, miről is szóljon Orbán Viktor évértékelése, akinek ezért üzen még Mesterházy Attila is. Az alternatívanélküliség demokráciában nem szokványos, nem természetes állapot, ám nem a Fidesz úgymond diktatórikus szándéka, hanem a helyzet hívta elő, s nem is tart örökké. Az MSZP is ehhez a helyzethez igazodik, amikor szüntelenül azt firtatja, mit is akar majd kormányon tenni a Fidesz. Amilyen a kampányuk, olyan lesz a szocialisták ellenzéki politikája: kíméletlen, cinikus, romboló, hazug, demagóg. Leginkább azokra a szörnyű viszonyokra alapoznak majd, amelyeket maguk teremtettek nyolc év csapnivaló kormányzásával (már csak ezért sem lehet eltekinteni a szigorú elszámoltatástól).

Megkímélném magunkat attól, hogy én is javaslatokkal bombázzam a Fidesz elnökét. A párt korábbi kormányzásából és értékrendjéből világosan kikövetkeztethető, milyen irányban indulna el a választói felhatalmazás birtokában a polgári szövetség. De erről most kell beszélni. Reményt adni, hiteles terveket vázolni - ez a holnapi lecke.

(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet)