ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Időutazás

Rejtsünk időkapszulát a betonba - javasolta családjának a férfi, amikor sorra vette az új kerítéssel kapcsolatos tennivalókat. Az legalább földobja az embert az alapozás, a festés, miegymás egyhangúságában. A család állt és bámult, nem értette, mit akar az apa azzal az időkapszulával, de jóindulatúan inkább hallgattak. Elvégre a családfő nagy sci-fi rajongó volt, biztosan valami tér-idő kalandozás adta az ötletet. És hát miért is ne?
Létrehozva: 2010. február 8., 08:51
nyomtat küld

Előkerült a csavaros tetejű üveg (korábban savanyú uborka volt benne), s előkerült a rajzlap is (ha már időt kell állnia, legyen kissé vastag), az alkoholos filc. Teleírták a lap két oldalát, kik ők, mikor élnek, honnan jöttek, miért szeretik egymást, és mi szükség a kerítésre (ebből volt egy kis vita is). Aztán az időkapszula immár kirobbanthatatlanul elfoglalta helyét a betonalapban. Úgy tűnt el, mint csillagok a fekete lyukban. Így ni! Majd ha ők már nem élnek, és valaki elfoglalja helyüket a házban, mert ez a világ rendje, s áthelyezi a kerítést, megtudja belőle, hogy az ezredfordulón élt itt egy pár, három gyermekkel, a korra jellemző örömökkel és gondokkal.

Dolga végeztével a család visszavonult a nappaliba, amely a kapszula elhelyezése óta sem változott, csak a polcok nyögtek a rengeteg könyv súlya alatt. Megannyi időkapszula, kódolt tudás, érzelem, világlátás, örök érvényű igazság. Ott a Kincskereső kisködmön is, a bicebóca fiúcska története, a cipő és kabát nélküli világ szívszorító krónikája. Amikor a családanya kicsi volt, s Mórától tanulta a szép magyar gondolkodást, minden fejezetbe belesajdult a szíve. S bár tisztes szegénységben élt, mint akkor mindenki, s kabátja, cipője, ennivalója is volt, valahogyan mégis értette az üzenetet, átélte a valóság meséjét.

Aztán eltelt harminc év, s mire az ő fiacskája találkozott a művel, döbbenten kellett tapasztalnia, hogy a gyerek már nem fogja föl hajdan volt társai realitását, az anya pedig hiába magyarázott. De csak tíz évet kellett várni, s a legkisebb csemete, a huszonegyedik század reménysége, ismét érti Bicebócáékat. A kétszer kettő józansága lett a cipőtlen, kabátlan világ, ami miatt kis osztálytársa nem tudott iskolába menni mindaddig, amíg meg nem érkezett a családi pótlék, azzal együtt pedig egy pár új cipő a kínaitól.

Az anyák viaskodnak, mert szertefoszlik reményük, hogy amikor a régmúlt dolgok már elérik a megmagyarázhatatlanság bizonyos szintjét, végérvényesen el is tűnnek. De nem így történik, s most magyarázhatja azt is, miért vált kérdéssé a szeretett doktor nénik és doktor bácsik politikai ízlése, miért kellene megjelölni a kurzuskonform gyógyítókat piros cédulával, mint egykor a kanyarós gyerekek ajtaját. Most magyaráznia kell, amire nincs magyarázat, hacsak az nem, hogy a történelem szenvtelenül ismétli önmagát. Talán megértik egyszer.

(Niczky Emőke, Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések